weinfasskunst

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 17 gyermeke és három nevelője nyaral Vas megyében a Nyugat Rádió és az ISIS Rádió szervezésében, a vasvári önkormányzat segítségével jövő keddig. Böjte Csaba testvér pártfogoltjai szerdán érkeztek meg a Vasvár-Nagymákfán található szállásra.

A gyerekek csütörtökön Vasvár belvárosával ismerkedtek, ahol a délelőtti séta után a Nagy Gáspár Kulturális Központ vendégei voltak. A Vasvári Múzeumban a csoportot Drimmer László, az intézmény vezetője kalauzolta. A házigazdáknál töltött nap délutánja strandolással telt a Szentkút Fürdőn, a vacsorát pedig a helyi Petőfi Horgász Egyesület készíti el a csoport számára.

A tábor lakói pénteken Sárvárra kirándultak, a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. meghívására. A gyerekeknek délelőtt Kondora István polgármester mutatta be a fürdővárost, majd a Nádasdy Ferenc Múzeumban és a várban Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató volt az idegenvezetőjük. A délután természetesen pénteken is strandolással telt, a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdőben. A táborhelynek otthont adó Nagymákfa lakosai pénteken este gyűltek össze a turistaszállónál, ahol vacsorával, játékos feladatokkal és kötetlen beszélgetéssel köszöntötték a Déváról érkezett gyermekeket.

A csapat szombaton a Balatonhoz utazik, majd vasárnap és hétfőn a Vasvár környéki településeket és fürdőzésre alkalmas tavakat keresi fel.

Erdélyi gyerekek táboroznak Vas megyében

Elindult az instacanvas galériám: http://instacanv.as/rozsamelinda - akinek kedve (és pénze...) van, most már rendelhet a képekből vászonra nyomva! - R. M. 

vásznon is kapható vagyok

elfogadnánk... (képsorozat)



Marianne Joergensen 2006-ban bugyolálta rózsaszínbe ezt a második világháborús tankot, tiltakozásul Dánia és a többi ország iraki háborúban való részvétele ellen. A Pink M.24 Chaffee a Time (Idő) című időszaki kiállítás részeként volt látható a koppenhágai Nikolaj Kortárs Művészeti Központ előtt. 

A művésznő yarnbomb projektjéről - angol nyelven - itt olvashatók részletek. (Yarnbomb: a street art egy formája, kötött/horgolt graffiti.)

Így sokkal szebb: tank pinkbe öltöztetve

Jön ez a nagydarab faszi, előkapja a fényképezőgépét (akármekkorát is, valószerűtlenül kicsinek hat hozzá képest), és beleragasztja a lelkedet a megapixelekbe. Tartottak régen a bennszülöttek a fotográfusoktól, úgy gondolták, akit lefényképeznek, annak csapdába esik a lelke. Steko ilyet azért nem csinál, relax. Elkapja, az tény, de csak azért, hogy aztán a facebookon meg a kiállításain szabadjára eressze, mint a galambot a lány, aki vitt is ajándékot a királynak, meg nem is. 

Lő, és lőn. Nem kimerevített hangulatok fagynak ránk - nézed a monitort, és azt várod, hogy a híres író rád kacsintson. Talán, ha kicsit tovább nézed, rád is fog. 


Ildikó, Gazsi párja máshogy dolgozik, a hatás mégis egészen hasonló: megragadott, mégis élő pillanatok, feelingek, ízek, szagok és illatok kavalkádja. Hol hagyományos rézkarcon, hol selyembe öltöztetve, mint egy kacér háremhölgy. Ildikó munkái egy titkos világra nyitnak kaput, manók ragadnak karon, tündérek körébe vezetnek, a varázsló kertje is itt kezdődik valahol, liliomillat száll... vagy zsíros házikolbászé, jó boszorkányok grillezik koboldokkal parolázva. Muzsika szól, a virágok kinyílnak, ahogy a szemünk is. 

A híres író ránk kacsint. 

S. Horváth Ildikó rézkarcai és Stekovics Gáspár portréfotói jelenleg Szigligeten láthatók, az Alkotóházban, szeptemberig. 

Kelecsényi László megnyitó beszéde: 

HÖLGYEIM ÉS URAIM! 
KEDVES VENDÉGEK! 
BARÁTAIM! 

Ottlik Géza írja valahol, hogy a dolgok, események igazán másodszorra vannak meg. Hát most én is így vagyok ezzel a kiállítás-megnyitóval. Tavaly ilyenkor egyszer már megnyitottam Stekovics Gáspár kiállítását e hűs falak között – csak éppen nem voltam jelen. Hogy ez miként lehetséges, most hagyjuk. Különben is ez a mustra egészen más, mint a 2011-es volt, ugyanis kiváló fotós barátunk válogatott képei mellé csatlakozott egy másik műfaj képviseletében egy másik, nem kevésbé kiváló művész. Nő. 

A művészet bajjal jár. Ezt most már kénytelenek vagyunk megtanulni. Felület kell, ahol publikálni lehet, felület kell, ahol a képeket ki lehet függeszteni. Még nagyobb gond, hogy kell-e a művészetünk valakinek? 

Magyarán: van-e közönségünk? Együtt talán többre megyünk: ha nem egyedül vágunk neki a közönség meghódításának. Akkor még inkább, ha keverjük a műfajokat, és ha átlépjük a határokat. Stekovics Gáspár fotózni kezdett, a kamerában jobban bízva, mint más képelőállító eszközökben. Neki lett igaza. Valami fontosat tudhat erről a mesterségről, mert fényképei, művészportréi nagyon sokat elárulnak a modelljeiről. Mi a titka? Közel megy hozzájuk? Beszélget, barátkozik velük? Kiismeri őket? Talán mindegyik. 

Hogy Horváth Ildikó mit tud saját mestersége műhelytitkairól, azt csak most tapasztalhatjuk meg igazán. Egy másik képalkotó társművészet eszközeivel élve ő is reflektál a fotók modelljeire. Hogy mi köti itt és most össze ezeket az alkotásokat? Csakis a falakon megidézett szerzők írásai. A szerzők szövegei. Mielőtt bárki figyelmeztetne, hogy nem mindenki író, költő, zenész a megidézett művészek közül, sietek kijelenteni, hogy egy szép nő képe is lehet „szöveg”. Legújabb esztétikák szerint ugyanis minden az, ne legyenek kétségeink, még a pár perccel korábban elfogyasztott vacsoránk is kaphat egy efféle szövegszerű árnyalatot. 

Palimpszeszt. Ráírás, rárajzolás, ráfestés. Ókori kollégáinknak nem jutott elegendő papiros tekercs, ezért többször is használták a számukra adott mennyiséget. Mi még nem tartunk itt, s a számítógépek korában már nem is fogunk. Mindig van mire írni, rajzolni, festeni. A ráírás nem kényszer – luxus. Összevetése, összeszikrázása képeknek, szavaknak. Jó esetben többet tudunk meg az így körülszövegelt, körülképezett személyekről. 

Nem értek a képzőművészethez, a fotózáshoz még csak, csak. The wrong Man at wrong Place. A nem megfelelő ember a nem neki való helyen. De talán mégsem így van. A kép mindig lehatárol valamit a világból. Ha van tehetség a képet készítő mester kezében, agyában, akkor lényeges információkat tudunk meg abból a világból kimetszett keretből. 

Steko barátunk kedveli a modelljeit, ha nem így lenne, nem fordítaná feléjük a kameráját. Nem tudom, most majd megkérdezem tőle, képes lenne-e olyasvalakit fotózni, akit nem kedvel. Horváth Ildikónak most ez egyszer nem volt szabad választása – kötelező portrékat karcolt Á-tól Z-ig, Ághtól Zalánig. Tőle csak azt lehetne megkérdezni, mennyire tudta beleélni magát alkotó párja fotóin megjelenő társművészek szellemébe, lelkületébe? A látható jelek szerint igencsak. Arcok, szemek néznek ránk, titokzatos fiatal nők, kíváncsi, vágyakozó, leselkedő pillantásai. Talán a költészet titkait akarják kifürkészni, átlátni. Versen érni a költőt, ahogyan Latinovits Zoltán is mondotta és csinálta is. 

Mitől jó egy vers? Ezt kérdezi költeményében az egyik itt ábrázolt. Ő sem tud rá igazán felelni. Érzés dolga. 

Mitől jó egy kiállítás-megnyitó? Ezt viszont tudom. Akkor, ha nem túl hosszú, sőt, rövid. 

Egyszóval itt néz ránk a falakról a derékhad, Szigliget Alkotóházának védelmező, derék hada. Földvár már elesett, a Szentendrei Művésztelep is odalett. Mikor érnek ide a cseppet sem derék ostromlók? Nem tudható. Nem a Várat akarják, minek nekik egy rom? Ezt a Házat akarják. Hogy kihalt legyen, hogy üres legyen, hogy egyáltalán ne legyen. Ne legyen nekünk semmink sem. Az életünk esetleg, az maradhat. 

Foglaljuk el tehát a falakat, foglaljuk el a Házat, a házunkat. 

„Ordítani kéne, hogy nem lehet, hogy elég ebből, hogy ennek legyen már vége.” Ez idézet volt, az egyik lefotografált és megrézkarcolt modell szövege. Fogadjunk szót neki. 

Barátaim, nézzétek Horváth Ildikó és Stekovics Gáspár képeit, amíg lehet. 

Legközelebb jövőre? Velük? Ugyanitt? 

Ámen. Úgy legyen! 

2012. július 20., péntek

egy kacsintás: az s. horváth meg a stekovics

drága barátaim a zinternetben, az nálam már csak úgy van, hogy ha a markomba okostelefon mász, abba meg instagram, akkor én arra hamar rászokom - és ha már így történt, instacanvas galériát is szeretnék, hogy majd rendelhessen a világ népe, ha nem tud élni nélkülem tovább - ahhoz pedig, hogy a galéria mielőbb elindulhasson, requestelést vár a site... requesteljetek hát, nosza! itt: http://instacanv.as/rozsamelinda/not-open?_uts=1343154222 - köszönöm! 
 rózsa melinda

hajtok az instacanvas galériámra


Elhagyod Csákánydoroszlót a 8-ason, Szentgotthárd felé, aztán lekanyarodsz a határ felé. Egy darabig műúton mész, beérsz az erdőbe, aztán az útnak vége szakad, és már csak erdei ösvényen (a vasfüggöny túraútvonal és a zöld túra vezet erre) haladhatsz tovább... egyszer csak ott vagy. Magyarbüksön. Ami már nincs is.

Néhány hete odaértem, körbejártam. Az erről szóló cikk pár napja jelent meg az Alonon.

A mai térképeken Magyarbüks már nem szerepel. A turistatérképeket nem tudom, ha azokon se, hát előbb-utóbb illene megjelennie. Ez egy 1910 körül készült Vas vármegye térkép részlete - falu volt még, határ még nem:


Kapcsolódó poszt: Nemesmedves, az egykori propagandafalu (ez a szomszéd település)

Magyarbüks, az eltűnt falu a határon

s. horváth és stekovics szigligeten

Német nyelvlecke 1.: NDK

Nemesmedves, az egykori propagandafalu

Berlin, Schöneberg kerület, napjainkban. Egy társasház lakói elhatározták, hogy kinyomozzák: kik voltak a ház egykori zsidó lakói, akiket innen üldöztek el, vagy hurcoltak el a náci haláltáborokba. 

"Peter Schulz három éve egy kiállításon, amely a II. világháború előtti zsidó életet mutatta be, felfigyelt két gyerek, Margot és Werner Vohs fotójára, amely egy balkonon készült. Az ő balkonján." - Az MTI-cikket a Kultúra.hu oldalon találtam.

A határeset ajánlja: Ki élt a lakásunkban 70 éve?

megtaláltam-közzéteszem

"Több mint két évtized telt el a kommunizmus összeomlása óta, és még mindig nem tudtuk túltenni magunkat rajta, még mindig sok minden homályos. A Fertőrákosi Páneurópai Piknik Emlékhely azonban stabil emlékeztető. És kiváló kirándulási célpont."

A Fertőrákos közelében, a határon létesített, tavaly megújult emlékparkról Józing kolléga írt pár napja. A cikk és a hozzá tartozó képgaléria az Alonon található, ide katt érte!

A határeset ajánlja: Páneurópai Piknik Emlékhely

A 72 éves Hubert Morel 2012. június 22-én indult el Pozsonyból, hogy gyalogosan végigjárja a Tours-ba vezető 2800 kilométeres Szent Márton utat. 

Néhány napja érkezett meg Horvátzsidányba, ahol a plébános fogadta be. Morel azt mondta, a nyelvi nehézségek ellenére nagyon jól érezte magát a faluban. Nagy János Zoltán tanító ott készítette róla ezt a felvételt: 


A francia zarándok azóta már Szombathelyre ért, ahonnan a hétvégén tovább halad dél felé, hogy Szlovénián és Észak-Olaszországon keresztül megérkezzen Franciaországba. Le a kalappal!

Hubert Morel útjáról blogot vezet, a francia nyelvű oldal itt található, a Szent Márton út / Via Sancti Martini honlapja pedig itt

Hubert Morel zarándokútja

Hernádi Gyula a szülőfalujáról

Radiologiai és Onkoterápiás Klinika. Késésben vagyok, nem találtam parkolót. Szaladok. Tiszta víz lett a beutalóm, nagyon meleg van, de nem késtem el. A lengőajtón nincs se kilincs, se fogantyú, ez zavarba hoz, de betolom az ajtót.

A folyosón betegek várakoznak néhányan. Van, aki elég szarul van, van, aki ideges. Várakozás. Lehajtott fejjel kijövő fehérköpenyes, nehogy megszólítsd. Voltam már itt, ismerem a helyet, ez azért megnyugtató. Kijön egy kedves fehérköpenyes férfi, aktákkal. Megszólít, javasolja várakozzak az előtérben ott van légkondi is. Ne aggódjak, kijönnek szólítani. Persze én is ideges vagyok. Szemben egy csinos fiatal lány ül. Nézegetem. Előrehajol, hátra, becsukja a szemét, kinyitja. Telefonja jön. Kiderül, még nem tudja, mi a baja. Ismerem ezt az érzést. Próbálok vele kontaktusba kerülni, de nem lehet. Megint telefonja jön. A pasija. Megörül neki, aztán a pasi sokat beszél, gondolom is, valami okostojás. Biztos szuper tanácsokat ad. Megszólal a lány: Mindég megijesztesz...

Ezután még rosszabb lesz a kedve.



A másik sárgabarackot eszik. Méregeti, kérdezgeti az apját, hogy ez a folt, meg az a folt mi a barackon, de a papa mondja, egyed nyugodtan, semmi baja. Ennek a csajnak egy rózsaszín virág van a hajában, az apját kísérte el.

A folyosón egy pasi idegesen sétál. Ő már kilenc óta itt van, Salgótarjántól még 70 kilométerről jött busszal, mert vezetni ilyen melegben életveszély. Persze, erre nincsenek tekintettel... Nézi a nyakamat, elképed, én meg nevetgélek. Ez borzasztó, mondja. Az embert vagdossák, utána már milyen ember az ilyen?! Milyen? Élő... hehe... Aztán behívják végre...

Vegye le a függöny mögött az ingét, a táskáját tegye le, aztán jöjjön ide hanyatt az ágyra, a nyaka itt legyen, ahol a kezem, a lábát felteheti az ágyra, úgy látom jól megnőtt.

Bejön két fiatal hallgatólány, hátulról, fehér köpenyben, ott somolyognak. Bejön a doki is. Kérdezem, hátulról támadnak? Igen, az a menekülő útvonalunk, de megszökni nem lehet, kivéve, ha batman az ember, vagy van kötélhágcsója. Kedves. Nem is érzem, hogy bekeni a nyakamat. Aztán magyaráz a lányoknak, nekem meg, fejét felém hajtja, most balra, most egyenesen tartja, hátraszegi. Persze én nem tudom mit lát. Aztán azt mondja, minden rendben, kóros elváltozás nincs.

Ez jó:)))

Mindent köszönök, szépeket kívánok, a folyosón, az előtérben a betegeknek is. Jó egészséget! Gyerekkoromban hallottam idősebbektől ezt az üdvözlési formát, mostanában gyakran használom én is.

Ez jó, akkor most úgy tűnik okés, visszamegyek az osztályra, meglátogatom a nővéreket, de előtte megeszem a szokásos pogácsámat és kávémat a mozgóbüfében. Nem is kell kérnem, már adják is. Mindég benézek ide, ha a kórházba jövök. Általában a végén, de most nem kell sietni. Innen szoktam telefonálni is, ha van kinek, az anyámnak mindenképp. Most ez hiányzik. Reggel letiltották a kimenő hívásaimat.

Leszaladok a laborba. Kopogok a nyitott ajtón, mindég nyitva, Kezi csókolom, kedves G., hogy van? Hallom, leesett a létráról? Milyen jólinformált, megszúrjam? Nem, köszi, a leleteimet, ha kinyomtatná, megköszönném. Keresi, nézi. Milyen jó lelet ez! Megörül ennek. Nagy menet volt, István. Közben már nem az ajtóban állok, bent vagyok a szobában, már az ágyon ülök. Voltam itt nem egyszer, s még megyek is. Kedves ő is, én meg vigyorgok, aztán mesélek neki kicsit, mik történtek a műtét után. Figyel. Na, de túl van rajta, az élet nem áll meg. Nem hát, és mosolygok...

Csókolom, Zs. nővér, hogy tetszik lenni? Jól, és maga? Én is, közben mosolygunk, én pedig emlékezem, mi is történt itt, mi volt. S ők is tudják, ők láttak engem, amikor alig éltem, felállni sem tudtam, csövek lógtak ki belőlem több helyről is. S volt, aki látott a műtőben is fültől fülig felvágott nyakkal. Amikor a vérvételre se tudtam lemenni, s a vizsgálatra is csak tolókocsival. Ezt ők látták és tudják. És még láttak, s tudnak sokminden mást is. Halottakat...

Fél éve még alig tudtam bemenni a kórházba, pedig sokszor kellett menni. A múltkor is már könnyebb volt. Benéztem a műtőfele is. De csak félve, csak félszemmel.

Nagyon tisztelem az ott dolgozókat, nagyon jól végzik a munkájukat és szeretettel. Sebészem a műtétem után este bejött civilben, megnézni mi van velem.

Respect!

Ocztos István

ultrahang


Zászlót bonts, nem a ruhat eszi az embert! Sző, fon, nem takács, mi az? 

Pénteken nyílt meg, és szeptember 29-ig látható a szombathelyi Képtárban a nemzetközi textiltriennálé és a kapcsolódó kiállítások sokszínű anyaga, 20 ország művészeitől.


(Ha megnyitjátok a picasa albumot, az egyes műveket ábrázoló képeken a "fotó adatai" menüpontnál megtaláljátok a fájlnévben az alkotó nevét és a mű címét.)

textiltriennálé

Kicsit nem figyel a szombathelyi járókelő, máris újabb nemzeti objekttel bővül a Nemzetőrség által gründolt Trianon-emlékhely. Részletek a Magyar Narancson.

Télen posztoltam róla a rozeográfiára is. 

Hogy más is van, aki nem rajong a kollekcióért, az is példázza, hogy a turult már kissé megrongálták. Csőre törve. Persze, ez lehet mezei vandalizmus is, a szomszéd parkban van a szerencsétlen pelikán, ő a fejét veszti folyton. (Nem Pelikán, kivételesen ne keressünk áthallást.)

Nacionálgiccs, bazári turul, jelképzavar