A gyerekek csütörtökön Vasvár belvárosával ismerkedtek, ahol a délelőtti séta után a Nagy Gáspár Kulturális Központ vendégei voltak. A Vasvári Múzeumban a csoportot Drimmer László, az intézmény vezetője kalauzolta. A házigazdáknál töltött nap délutánja strandolással telt a Szentkút Fürdőn, a vacsorát pedig a helyi Petőfi Horgász Egyesület készíti el a csoport számára.
A tábor lakói pénteken Sárvárra kirándultak, a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. meghívására. A gyerekeknek délelőtt Kondora István polgármester mutatta be a fürdővárost, majd a Nádasdy Ferenc Múzeumban és a várban Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató volt az idegenvezetőjük. A délután természetesen pénteken is strandolással telt, a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdőben. A táborhelynek otthont adó Nagymákfa lakosai pénteken este gyűltek össze a turistaszállónál, ahol vacsorával, játékos feladatokkal és kötetlen beszélgetéssel köszöntötték a Déváról érkezett gyermekeket.
A csapat szombaton a Balatonhoz utazik, majd vasárnap és hétfőn a Vasvár környéki településeket és fürdőzésre alkalmas tavakat keresi fel.
Erdélyi gyerekek táboroznak Vas megyében
By admin
.jpg)
Milyen dolog volna már, ha csak egy letűnt kor mementójaként szereplő harckocsiról esne említés ezen a blogon... Jöjjön hát egy határeset-cukiság!
Marianne Joergensen 2006-ban bugyolálta rózsaszínbe ezt a második világháborús tankot, tiltakozásul Dánia és a többi ország iraki háborúban való részvétele ellen. A Pink M.24 Chaffee a Time (Idő) című időszaki kiállítás részeként volt látható a koppenhágai Nikolaj Kortárs Művészeti Központ előtt.
A művésznő yarnbomb projektjéről - angol nyelven - itt olvashatók részletek. (Yarnbomb: a street art egy formája, kötött/horgolt graffiti.)
Így sokkal szebb: tank pinkbe öltöztetve
By admin
Jön ez a nagydarab faszi, előkapja a fényképezőgépét (akármekkorát is, valószerűtlenül kicsinek hat hozzá képest), és beleragasztja a lelkedet a megapixelekbe. Tartottak régen a bennszülöttek a fotográfusoktól, úgy gondolták, akit lefényképeznek, annak csapdába esik a lelke. Steko ilyet azért nem csinál, relax. Elkapja, az tény, de csak azért, hogy aztán a facebookon meg a kiállításain szabadjára eressze, mint a galambot a lány, aki vitt is ajándékot a királynak, meg nem is.
Lő, és lőn. Nem kimerevített hangulatok fagynak ránk - nézed a monitort, és azt várod, hogy a híres író rád kacsintson. Talán, ha kicsit tovább nézed, rád is fog.
Ildikó, Gazsi párja máshogy dolgozik, a hatás mégis egészen hasonló: megragadott, mégis élő pillanatok, feelingek, ízek, szagok és illatok kavalkádja. Hol hagyományos rézkarcon, hol selyembe öltöztetve, mint egy kacér háremhölgy. Ildikó munkái egy titkos világra nyitnak kaput, manók ragadnak karon, tündérek körébe vezetnek, a varázsló kertje is itt kezdődik valahol, liliomillat száll... vagy zsíros házikolbászé, jó boszorkányok grillezik koboldokkal parolázva. Muzsika szól, a virágok kinyílnak, ahogy a szemünk is.
A híres író ránk kacsint.
S. Horváth Ildikó rézkarcai és Stekovics Gáspár portréfotói jelenleg Szigligeten láthatók, az Alkotóházban, szeptemberig.
Kelecsényi László megnyitó beszéde:
HÖLGYEIM ÉS URAIM!
KEDVES VENDÉGEK!
BARÁTAIM!
Ottlik Géza írja valahol, hogy a dolgok, események igazán másodszorra vannak meg. Hát most én is így vagyok ezzel a kiállítás-megnyitóval. Tavaly ilyenkor egyszer már megnyitottam Stekovics Gáspár kiállítását e hűs falak között – csak éppen nem voltam jelen. Hogy ez miként lehetséges, most hagyjuk. Különben is ez a mustra egészen más, mint a 2011-es volt, ugyanis kiváló fotós barátunk válogatott képei mellé csatlakozott egy másik műfaj képviseletében egy másik, nem kevésbé kiváló művész. Nő.
A művészet bajjal jár. Ezt most már kénytelenek vagyunk megtanulni. Felület kell, ahol publikálni lehet, felület kell, ahol a képeket ki lehet függeszteni. Még nagyobb gond, hogy kell-e a művészetünk valakinek?
Magyarán: van-e közönségünk? Együtt talán többre megyünk: ha nem egyedül vágunk neki a közönség meghódításának. Akkor még inkább, ha keverjük a műfajokat, és ha átlépjük a határokat. Stekovics Gáspár fotózni kezdett, a kamerában jobban bízva, mint más képelőállító eszközökben. Neki lett igaza. Valami fontosat tudhat erről a mesterségről, mert fényképei, művészportréi nagyon sokat elárulnak a modelljeiről. Mi a titka? Közel megy hozzájuk? Beszélget, barátkozik velük? Kiismeri őket? Talán mindegyik.
Hogy Horváth Ildikó mit tud saját mestersége műhelytitkairól, azt csak most tapasztalhatjuk meg igazán. Egy másik képalkotó társművészet eszközeivel élve ő is reflektál a fotók modelljeire. Hogy mi köti itt és most össze ezeket az alkotásokat? Csakis a falakon megidézett szerzők írásai. A szerzők szövegei. Mielőtt bárki figyelmeztetne, hogy nem mindenki író, költő, zenész a megidézett művészek közül, sietek kijelenteni, hogy egy szép nő képe is lehet „szöveg”. Legújabb esztétikák szerint ugyanis minden az, ne legyenek kétségeink, még a pár perccel korábban elfogyasztott vacsoránk is kaphat egy efféle szövegszerű árnyalatot.
Palimpszeszt. Ráírás, rárajzolás, ráfestés. Ókori kollégáinknak nem jutott elegendő papiros tekercs, ezért többször is használták a számukra adott mennyiséget. Mi még nem tartunk itt, s a számítógépek korában már nem is fogunk. Mindig van mire írni, rajzolni, festeni. A ráírás nem kényszer – luxus. Összevetése, összeszikrázása képeknek, szavaknak. Jó esetben többet tudunk meg az így körülszövegelt, körülképezett személyekről.
Nem értek a képzőművészethez, a fotózáshoz még csak, csak. The wrong Man at wrong Place. A nem megfelelő ember a nem neki való helyen. De talán mégsem így van. A kép mindig lehatárol valamit a világból. Ha van tehetség a képet készítő mester kezében, agyában, akkor lényeges információkat tudunk meg abból a világból kimetszett keretből.
Steko barátunk kedveli a modelljeit, ha nem így lenne, nem fordítaná feléjük a kameráját. Nem tudom, most majd megkérdezem tőle, képes lenne-e olyasvalakit fotózni, akit nem kedvel. Horváth Ildikónak most ez egyszer nem volt szabad választása – kötelező portrékat karcolt Á-tól Z-ig, Ághtól Zalánig. Tőle csak azt lehetne megkérdezni, mennyire tudta beleélni magát alkotó párja fotóin megjelenő társművészek szellemébe, lelkületébe? A látható jelek szerint igencsak. Arcok, szemek néznek ránk, titokzatos fiatal nők, kíváncsi, vágyakozó, leselkedő pillantásai. Talán a költészet titkait akarják kifürkészni, átlátni. Versen érni a költőt, ahogyan Latinovits Zoltán is mondotta és csinálta is.
Mitől jó egy vers? Ezt kérdezi költeményében az egyik itt ábrázolt. Ő sem tud rá igazán felelni. Érzés dolga.
Mitől jó egy kiállítás-megnyitó? Ezt viszont tudom. Akkor, ha nem túl hosszú, sőt, rövid.
Egyszóval itt néz ránk a falakról a derékhad, Szigliget Alkotóházának védelmező, derék hada. Földvár már elesett, a Szentendrei Művésztelep is odalett. Mikor érnek ide a cseppet sem derék ostromlók? Nem tudható. Nem a Várat akarják, minek nekik egy rom? Ezt a Házat akarják. Hogy kihalt legyen, hogy üres legyen, hogy egyáltalán ne legyen. Ne legyen nekünk semmink sem. Az életünk esetleg, az maradhat.
Foglaljuk el tehát a falakat, foglaljuk el a Házat, a házunkat.
„Ordítani kéne, hogy nem lehet, hogy elég ebből, hogy ennek legyen már vége.” Ez idézet volt, az egyik lefotografált és megrézkarcolt modell szövege. Fogadjunk szót neki.
Barátaim, nézzétek Horváth Ildikó és Stekovics Gáspár képeit, amíg lehet.
Legközelebb jövőre? Velük? Ugyanitt?
Ámen. Úgy legyen!
2012. július 20., péntek
egy kacsintás: az s. horváth meg a stekovics
By admin
drága barátaim a zinternetben, az nálam már csak úgy van, hogy ha a markomba okostelefon mász, abba meg instagram, akkor én arra hamar rászokom - és ha már így történt, instacanvas galériát is szeretnék, hogy majd rendelhessen a világ népe, ha nem tud élni nélkülem tovább - ahhoz pedig, hogy a galéria mielőbb elindulhasson, requestelést vár a site... requesteljetek hát, nosza! itt: http://instacanv.as/rozsamelinda/not-open?_uts=1343154222 - köszönöm!
rózsa melinda
hajtok az instacanvas galériámra
By admin
Elhagyod Csákánydoroszlót a 8-ason, Szentgotthárd felé, aztán lekanyarodsz a határ felé. Egy darabig műúton mész, beérsz az erdőbe, aztán az útnak vége szakad, és már csak erdei ösvényen (a vasfüggöny túraútvonal és a zöld túra vezet erre) haladhatsz tovább... egyszer csak ott vagy. Magyarbüksön. Ami már nincs is.
Néhány hete odaértem, körbejártam. Az erről szóló cikk pár napja jelent meg az Alonon.
A mai térképeken Magyarbüks már nem szerepel. A turistatérképeket nem tudom, ha azokon se, hát előbb-utóbb illene megjelennie. Ez egy 1910 körül készült Vas vármegye térkép részlete - falu volt még, határ még nem:
Kapcsolódó poszt: Nemesmedves, az egykori propagandafalu (ez a szomszéd település)
Magyarbüks, az eltűnt falu a határon
By admin
A Felszabadulás utcán kell lefordulni a 8-asról Vasszentmihályban, ha valaki a Körmend és Szentgotthárd között található Nemesmedvesre igyekezik. Ennek folytatása, keskeny, de aszfaltozott út vezet az erdőn át a faluba. Nincs nagy forgalom. Miért is lenne, zsákfalu. Az erdőn túl már Ausztria.
A helységnévtábla a Fő utca 1. előtt áll, takaros kis kertecskében. A tábla két széléről is virágtartók lógnak. Térerőm nincs, egy árva lélekkel sem találkozom. A szomszédok biztos nem zavarnak senkit, olyan messze vannak egymástól a házak. Száz évvel ezelőtt még négyszázan laktak itt, a sváb falunak (német neve Ginisdorf) volt iskolája, kocsmája is – ma húszan. De volt idő, amikor mindössze négyen éltek itt. Ennek legfőbb oka a töbséget alkotó, német ajkú lakosság 1940-es években történt kitelepítése. A légifelvételeken jól kivehetők az egykori házak nyomai, amiket mára benőtt a fű. A szomszédos Magyarbüksből (Ungarisch Bieling) ennyi sem maradt, a hajdani falu maradványait
csak a szomszédos erdő mélyén találhatja meg a turista. Magyarbüks a mai térképeken már nem szerepel.
A szocialista rendszerben hivatalosnak számított a legenda, hogy 1945. április 4-én itt szabadult volna fel az ország a német megszállás alól, hogy Nemesmedvesnél űzték volna ki az utolsó német katonát a szovjet hadsereg hősei.
Nemesmedves, az egykori propagandafalu
By admin
Ma 40 éves a posztmodern. Legalábbis Charles Jencks szerint, aki azt állítja, a modern korszak akkor ért véget, amikor 1972. július 15-én 15 óra 32 perckor a Missouri állambeli St. Louis-ban felrobbantottak egy lakótelepet, az ötvenes években épült Pruitt-Igoe-t, mert lakhatatlanná vált.
A posztmodern ősrobbanása tehát kerek négy évtizede történt. Bódogat, Poszi!
posztmodern 40
By admin
Berlin, Schöneberg kerület, napjainkban. Egy társasház lakói elhatározták, hogy kinyomozzák: kik voltak a ház egykori zsidó lakói, akiket innen üldöztek el, vagy hurcoltak el a náci haláltáborokba.
"Peter Schulz három éve egy kiállításon, amely a II. világháború előtti zsidó életet mutatta be, felfigyelt két gyerek, Margot és Werner Vohs fotójára, amely egy balkonon készült. Az ő balkonján." - Az MTI-cikket a Kultúra.hu oldalon találtam.
A határeset ajánlja: Ki élt a lakásunkban 70 éve?
By admin
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
