"Több mint két évtized telt el a kommunizmus összeomlása óta, és még mindig nem tudtuk túltenni magunkat rajta, még mindig sok minden homályos. A Fertőrákosi Páneurópai Piknik Emlékhely azonban stabil emlékeztető. És kiváló kirándulási célpont."

A Fertőrákos közelében, a határon létesített, tavaly megújult emlékparkról Józing kolléga írt pár napja. A cikk és a hozzá tartozó képgaléria az Alonon található, ide katt érte!

A francia zarándok azóta már Szombathelyre ért, ahonnan a hétvégén tovább halad dél felé, hogy Szlovénián és Észak-Olaszországon keresztül megérkezzen Franciaországba. Le a kalappal!

Hubert Morel útjáról blogot vezet, a francia nyelvű oldal itt található, a Szent Márton út / Via Sancti Martini honlapja pedig itt. 

Radiologiai és Onkoterápiás Klinika. Késésben vagyok, nem találtam parkolót. Szaladok. Tiszta víz lett a beutalóm, nagyon meleg van, de nem késtem el. A lengőajtón nincs se kilincs, se fogantyú, ez zavarba hoz, de betolom az ajtót.

A folyosón betegek várakoznak néhányan. Van, aki elég szarul van, van, aki ideges. Várakozás. Lehajtott fejjel kijövő fehérköpenyes, nehogy megszólítsd. Voltam már itt, ismerem a helyet, ez azért megnyugtató. Kijön egy kedves fehérköpenyes férfi, aktákkal. Megszólít, javasolja várakozzak az előtérben ott van légkondi is. Ne aggódjak, kijönnek szólítani. Persze én is ideges vagyok. Szemben egy csinos fiatal lány ül. Nézegetem. Előrehajol, hátra, becsukja a szemét, kinyitja. Telefonja jön. Kiderül, még nem tudja, mi a baja. Ismerem ezt az érzést. Próbálok vele kontaktusba kerülni, de nem lehet. Megint telefonja jön. A pasija. Megörül neki, aztán a pasi sokat beszél, gondolom is, valami okostojás. Biztos szuper tanácsokat ad. Megszólal a lány: Mindég megijesztesz...

Ezután még rosszabb lesz a kedve.



A másik sárgabarackot eszik. Méregeti, kérdezgeti az apját, hogy ez a folt, meg az a folt mi a barackon, de a papa mondja, egyed nyugodtan, semmi baja. Ennek a csajnak egy rózsaszín virág van a hajában, az apját kísérte el.

A folyosón egy pasi idegesen sétál. Ő már kilenc óta itt van, Salgótarjántól még 70 kilométerről jött busszal, mert vezetni ilyen melegben életveszély. Persze, erre nincsenek tekintettel... Nézi a nyakamat, elképed, én meg nevetgélek. Ez borzasztó, mondja. Az embert vagdossák, utána már milyen ember az ilyen?! Milyen? Élő... hehe... Aztán behívják végre...

Vegye le a függöny mögött az ingét, a táskáját tegye le, aztán jöjjön ide hanyatt az ágyra, a nyaka itt legyen, ahol a kezem, a lábát felteheti az ágyra, úgy látom jól megnőtt.

Bejön két fiatal hallgatólány, hátulról, fehér köpenyben, ott somolyognak. Bejön a doki is. Kérdezem, hátulról támadnak? Igen, az a menekülő útvonalunk, de megszökni nem lehet, kivéve, ha batman az ember, vagy van kötélhágcsója. Kedves. Nem is érzem, hogy bekeni a nyakamat. Aztán magyaráz a lányoknak, nekem meg, fejét felém hajtja, most balra, most egyenesen tartja, hátraszegi. Persze én nem tudom mit lát. Aztán azt mondja, minden rendben, kóros elváltozás nincs.

Ez jó:)))

Mindent köszönök, szépeket kívánok, a folyosón, az előtérben a betegeknek is. Jó egészséget! Gyerekkoromban hallottam idősebbektől ezt az üdvözlési formát, mostanában gyakran használom én is.

Ez jó, akkor most úgy tűnik okés, visszamegyek az osztályra, meglátogatom a nővéreket, de előtte megeszem a szokásos pogácsámat és kávémat a mozgóbüfében. Nem is kell kérnem, már adják is. Mindég benézek ide, ha a kórházba jövök. Általában a végén, de most nem kell sietni. Innen szoktam telefonálni is, ha van kinek, az anyámnak mindenképp. Most ez hiányzik. Reggel letiltották a kimenő hívásaimat.

Leszaladok a laborba. Kopogok a nyitott ajtón, mindég nyitva, Kezi csókolom, kedves G., hogy van? Hallom, leesett a létráról? Milyen jólinformált, megszúrjam? Nem, köszi, a leleteimet, ha kinyomtatná, megköszönném. Keresi, nézi. Milyen jó lelet ez! Megörül ennek. Nagy menet volt, István. Közben már nem az ajtóban állok, bent vagyok a szobában, már az ágyon ülök. Voltam itt nem egyszer, s még megyek is. Kedves ő is, én meg vigyorgok, aztán mesélek neki kicsit, mik történtek a műtét után. Figyel. Na, de túl van rajta, az élet nem áll meg. Nem hát, és mosolygok...

Csókolom, Zs. nővér, hogy tetszik lenni? Jól, és maga? Én is, közben mosolygunk, én pedig emlékezem, mi is történt itt, mi volt. S ők is tudják, ők láttak engem, amikor alig éltem, felállni sem tudtam, csövek lógtak ki belőlem több helyről is. S volt, aki látott a műtőben is fültől fülig felvágott nyakkal. Amikor a vérvételre se tudtam lemenni, s a vizsgálatra is csak tolókocsival. Ezt ők látták és tudják. És még láttak, s tudnak sokminden mást is. Halottakat...

Fél éve még alig tudtam bemenni a kórházba, pedig sokszor kellett menni. A múltkor is már könnyebb volt. Benéztem a műtőfele is. De csak félve, csak félszemmel.

Nagyon tisztelem az ott dolgozókat, nagyon jól végzik a munkájukat és szeretettel. Sebészem a műtétem után este bejött civilben, megnézni mi van velem.

Respect!

Ocztos István

Zászlót bonts, nem a ruhat eszi az embert! Sző, fon, nem takács, mi az? 

Pénteken nyílt meg, és szeptember 29-ig látható a szombathelyi Képtárban a nemzetközi textiltriennálé és a kapcsolódó kiállítások sokszínű anyaga, 20 ország művészeitől.

(Ha megnyitjátok a picasa albumot, az egyes műveket ábrázoló képeken a "fotó adatai" menüpontnál megtaláljátok a fájlnévben az alkotó nevét és a mű címét.)

Kicsit nem figyel a szombathelyi járókelő, máris újabb nemzeti objekttel bővül a Nemzetőrség által gründolt Trianon-emlékhely. Részletek a Magyar Narancson.

Télen posztoltam róla a rozeográfiára is. 

Hogy más is van, aki nem rajong a kollekcióért, az is példázza, hogy a turult már kissé megrongálták. Csőre törve. Persze, ez lehet mezei vandalizmus is, a szomszéd parkban van a szerencsétlen pelikán, ő a fejét veszti folyton. (Nem Pelikán, kivételesen ne keressünk áthallást.)

Kiállítják Pécsett Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása (Randevú) című, idén tavasszal ellopott, majd megkerült festményét.

Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a képet pénteken zártkörű ünnepség keretében helyezik el a Csontváry Múzeumban, ahol szombattól szeptember végéig a nagyközönség is megcsodálhatja.

A művészettörténész emlékeztetett arra, hogy az 1902 körül készült különleges alkotás 2006-ban a hazai árverések történetében rekordáron, 230 millió forintért kelt el. A képet még sohasem állították ki, az aukcióig sem a szakma, sem a közönség nem láthatta teljes egészében, reprodukálva is csak egy részlete volt Lehel Ferenc 1931-ben megjelent Csontváry-monográfiájában. (MTI)

A kalandos sorsú, hajdani apátsági területen álló Ómajorról készült képriportom a Magyar Narancs Kis-Magyarország rovatában, részletes cikkem az Alonon. 

Szereplők:

Grandpierre Attila, Soós Lajos "Szónusz", Mestyán Ádám, Balatoni Endre "Boli", Németh László "Fritz", Molnár Lajos "Lujó", Király Zoltán, Dietmar Lupfer, Barcsik Géza, Jankai Ágnes, Hoppál Mihály, Legát Tibor, Pálinkás-Szűcs Róbert, Bihari Balázs

“The Coroners' music is basic and elemental and filled with obsessive, galvanizing passion.”

- The New York Times

Egyike azon nemzetközi karriert befutott kevés közép-európai zenekarnak, Iggy Pop és Henry Rollins kedvence, a Vágtázó Halottkémek (Galloping Coroners, Die Rasenden Leichenbeschauer), amelynek 1975-től tartó pályafutásáról szól ez a dokumentumfilm.

A botrányos, tizenegy éven át betiltott zenekar nem csak a közép-európai zenei underground kiemelkedő csapata, hanem egy összművészeti alkotóműhely, hiszen hol egy színházi eseménnyel, hol body-art performance-ekkel hívta fel magára a figyelmet. A film végigkíséri a VHK történetét a kezdetektől egészen napjainkig.

A magyar és nemzetközi szaksajtó kedvenc zenekarának mai és archív felvételein, a tagokkal készített interjúkon és a kortársak emlékezésein keresztül bepillantást nyerhetünk a zenekar történetébe, jobban megérthetjük annak a végtelen és lebírhatatlan energiának a forrását, melyből a csapat mind a mai napig táplálkozik.