megnyílt a kanapé-ház

Hajléktalan és mélyszegénységben élő művészek segítésére alakult meg a hónap elején az UccaMűvész Egyesület, a szervezet most van bejegyzés alatt.

"Fiatalok és éretlenek vagyunk, azonban ez alatt a rövid idő alatt sikerült találnunk egy helyet, amit most alakítunk ki alkotóháznak – hiszen az Egyesület céljai szerint szociális kapcsolatai révén hajléktalan és/vagy mélyszegénységben élő művészeket vár és kutat fel, és ajánl fel nekik helyet alkotómunkájukhoz, eszközöket és szakkollégiumi rendszerben működő együttes művészi munkát, képzéseket. Helyünket a Menhely Alapítványnak köszönhetjük; az alkotóháznak, amit Kanapé-háznak neveztünk el, a jövő héten nyitjuk meg kapuit. Nyár lévén, több szabadidő révén minél hamarabb meg akarjuk találni azokat, akiknek szükségük van ránk." - állt a meghívóban, amellyel a Kanapé-ház múlt heti avatására invitáltak.



Arra nincs lehetőség, hogy felfuttassunk művészeket - mondta el a megnyitón a projektet vezető Tóth Mónika -, de arra igen, hogy nyugodt körülményeket biztosítsunk az alkotáshoz. Az elkészült munkák tárolása is megoldott az alkotóházban.

A megnyitón bemutatkoztak az egyes szakkollégiumok is: a képzőművészetit Ocztos István, az íróit Rejtő Gábor, a szociálist Szigeti Adrienn, a színházit Tóth Mónika vezeti. A szakkollégiumok vezetői közül többen maguk is megjárták az utcát, a legnehezebb körülményeket, most önkéntesként segítik az UccaMűvész munkáját. A képzőművészeti védnökének Ocztos felkérte Ef Zámbó Istvánt, aki szintén közreműködik majd a munkában, a megnyitón azért nem vett részt, mert épp Trabantot festett a VOLT-ra. (A blogger itt befejezi a pletykálást.)

A Kanapé-házban délelőtt 10-től 2-ig ún. csendes órák lesznek, biztosítva az alkotáshoz szükséges körülményeket, délután 2-től 6-ig pedig a szakkollégiumi vezetők lesznek elérhetők (hétköznapokon, minden nap másik), csoportos munkára, tanácsadásra, beszélgetésre...

Mónikáék szeptembertől tervezik ugyaninnen indítani a Radio Periferia adását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése