Nora romvárost Szardínia déli partján, Pula településen találjuk, Cagliaritól 40 kilométerre. Ez a Pula tehát nem összekeverendő a horvátországi Pulával, ami szintén kiváló antik múlttal bír, se a magyarországi Pulával, ami meg nem.

Pauszaniasz görög író, utazó, geográfus (aki a 2. században járta be a Földközi-tenger medencéjét) leírása szerint a hajdani ibér – vagyis részint föníciai származású – telepesek Norax ősi szardíniai mitológiai hős vezetésével érkeztek a szigetre, és első itteni városukat a főnökükről nevezték el.

A hőst nem tudom, csak azt, hogy a mai kutatások szerint Norát a föníciaiak alapították az i. e. 9-8. század környékén. Később a rómaiak is lakták a tengerbe nyúló félszigeten elterülő várost, amely annak idején fontos kereskedelmi központ volt, a félsziget két oldalán egy-egy védett kikötővel. A feltárt épületekben többféle építészeti stílus látható.

(A föníciaiak – akikből tkp. a punok lettek, a föníciai gyarmatosítók utódai voltak, és Fönícia hatalmának meggyengülését követően fokozatosan függetlenítették magukat, fejlett államot hozva létre karthágói központtal – szardíniai jelenlétének látványos nyomait fedezhetjük fel a sziget mai fővárosában, Cagliariban is. A Tuvixeddu nekropoliszról szóló korábbi bejegyzésem ide kattintva érhető el.)

Karthágó uralma után a város Róma fennhatósága alá került i. e. 238-ban, a város a Tabula Peutingerianában, a római birodalom úthálózatának leírásában is szerepel. A császárkorban Nora municípium volt, azaz polgárai teljes római polgárjoggal és önkormányzattal rendelkeztek.

A birodalom elbukott, Szardínián is feltűntek a vandálok, ennek következtében Nora az 5. század közepétől hanyatlásnak indult. Aztán 535-ben a kelet-rómaiak kezére került a sziget, ők 300 évig uralták. 

Nora városa az arab hódítást követően, 698-ban vesztette el gazdasági funkcióját, egyszerű erőddé vált (Nora praesidium). A település valószínűleg a 8. században néptelenedett el. (Aztán a középkori kalózok dúlása se tett jót a maradéknak.)

A ma látható Nora messze nem fedi le az egész egykori város területét. Egy részét azért nem láthatjuk, mert a tengerbe süllyedt (hasonló sorsra jutott a közeli Bithia, de az teljesen), egy másik része meg az olasz hadsereghez tartozó területen van, azt nem is tárták fel. 

Nora romvárosa ma szabadtéri múzeumként üzemel, 2020 elején jártam ott (ó, boldog covidmentes békeidők!), van letölthető telefonos appjuk, amivel a helyszínen még egy csomó plusz érdekességet föl lehet fedezni, wifi is van (meg sirályok). 

A Szardínia szigetén található Cagliari városa az ókori történelem iránt érdeklődőknek is számos érdekességet rejt. A római amfiteátrum az egyik (amit itt nem megépítettek, hanem kivájták a sziklából), de még izgalmasabb hely a Tuvixeddu nekropolisz, a szintén mészkőbe vájt pun temetkezési hely, amelynek története az i. e. 6. századig nyúlik vissza.

Tuvixeddu szárd nyelven azt jelenti: „a kis gödrök dombja”. Tuvixeddu egyben a Cagliari-öböl (más néven Golfo dei Angeli = Angyalok öble) partján fekvő egykori föníciai-pun település, Karali egyetlen látható bizonyítékának tekinthető, és mint pun nekropolisz, a maga nemében a legjelentősebb a mediterrán térségben.


Számos régészeti tanulmány bizonyítja, hogy a terület már az őskortól fogva folyamatosan lakott. (És nem csak tanulmányok, de régészeti leletek, használati tárgyak, sírok, falfestmények, irodalmi emlékek és anekdoták is nagy számban.) Az i. e. 6. és 5. évezredből származó kő- és obszidiántárgyak, amelyeket a Santa Gilla-lagúna és a Tuvixeddu-hegy közti területen találtak, bizonyítják az emberi jelenlétet a neolitikum óta.



A Földközi-tenger vidékének legnagyobb, i. e. 6. és 3. század között kiépített föníciai-pun nekropolisza a mészkő kivájásával jött létre. A sziklába ásott, általában 3 méter (de van 8 méteres is!) mély lyukak szolgáltak sírhelyekül. Egy sírba több halottat is elhelyezhettek, melléjük különféle edényeket, olajlámpákat és és néha személyes tárgyakat (ékszereket, amuletteket) helyeztek el. A sírkamrákat egy lemezzel zárták le, majd feltöltötték a gödörből kiásott mészkővel.

Tuvixeddu nekropoliszának további régészeti jelentőséget adnak az észak-afrikai motívumokat használó falfestmények, amelyek a pun világban meglehetősen ritkák. A festményeken dekoratív virágminták láthatók (pl. lótuszvirág), de találkozhatunk kígyókkal, gorgókkal és geometriai szimbólumokkal is. Különösen figyelemre méltó Sid sírja, ahol a képi ábrázolás szignifikáns hasonlóságot mutat az azonos nevű szardíniai-pun istenséggel.



A következő évszázadokban a nekropoliszt tovább bővítették a hegy lábánál, ahol az újonnan vájt üregekbe most már a rómaiak temetkeztek. A római birodalom idején Tuvixeddu területének egy részét építőkövek bányászására használták: a kőbánya nyomai a lépcsőzetes vágásokkal még láthatók, akárcsak a 2. századi vízvezeték maradványai. Későbbi korokban tovább pusztult a pun temető, főleg a cementgyárat ellátó kőfejtők működése miatt.

A második világháború alatt (és egy ideig még a háború után is) a Tuvixeddu nekropolisz sok embernek adott kényszerű otthont. A lakosság egy része itt talált menedéket, miután házaikat lebombázták.