Már csak azért is, mert nem akármilyen névsor állt össze a nyárkezdésre. Nézzük a részleteket:

Müller Péter Sziámi AndFriends
II. Világegyetemista Bál
Kobuci Kert (Budapest, III. Fő tér 1.)
2018. június 1., péntek 19:30 

A tavalyi nagy sikerű Világegyetemista Bálnak elérkezett végre a folytatása!

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar erre a koncertre különleges vendégeket is hívott: Bárdos Deák Ági, Kiss Llaci, Másik János és Pajor Tamás Óbudára várnak minden világegyetemistát – azokat, akik már az első Szigeten is ott voltak, és azokat is, akik még kósza gondolat sem voltak 25 évvel ezelőtt…

A zenekar az önálló, nyárindító koncertre rengeteg meglepetéssel készül, elővettek sok régi Sziámi dalt, valamint a legjobb URH és Kontroll Csoport dalokat is előadják. Ki ne emlékezne a Száz bolha, a Kicsi kicsiszolt kő, az Előrelátó csecsemő vagy a Mi már leszoktunk róla című dalokra?

De ez az este nem csak múltidézés, hanem a legújabb, Nevess magadra! című lemez bemutatója is egyben. A zenekar tavasszal végigjárta az ország kisebb-nagyobb városainak színpadjait, és most Budapesten, végre szabadtéren is előadja több mint kétórás műsorát a fővárosi közönségnek.

Jegyárak:
Az első 100 darab: 2000 Ft
Normál elővét: 2500 Ft
A koncert napján a helyszínen 3000 Ft
Jegyelővétel: https://kobuci.hu/programok/muller_peter_sziami_andfriends_534/
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/511319862597971/

Világ világegyetemistái, egybegyűljetek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése