Lánctalpas traktort vezető urat látunk egy 1930-ban készült felvételen. "A képen apám a Budapesti Tenyészállat Vásáron mutatja be a Caterpillar cég egyik gépét. Nagybirtokokon, mezőgazdasági vásárokon tartott traktorbemutatókat. Apám perfekt német volt és jó megjelenésű, valószínűleg ennek is szerepe volt abban, hogy a Caterpillar őt bízta meg, hogy bevezesse Közép-Európába a lánctalpas traktort" – olvashatjuk a kép mellett Domonkos István visszaemlékezését, aki szüleivel együtt egy védett házban vészelte át a háborút. 

 Tornaöltözékes fiúk vonulnak egy 1942-ben, Pápán készült fényképen. Dr. Berecz Endre története: "Éppen tornavizsgára megyünk a gimnáziumból. A kép közepe táján a szemüveges fiú én vagyok. Katolikus gimnáziumba jártam, mert apámnak az volt a mániája, hogy papokhoz ad, mert azok a tanítással foglalkoznak, nincs családjuk. Én voltam egyedül zsidó. Még első osztályos koromban elkezdtek zsidózni, és ezt meghallotta az osztályfőnök. Óriási ribilliót csapott, hogy ha ő még egyszer meghall ilyesmit... Ez volt az első és a gettóig az utolsó antiszemita atrocitás, ami engem ért." Berecz Endre munkaszolgálaton volt, Németkéren szabadult fel. 


A Történetek egy családi albumból című kiállítás betekintést enged abba a 220, magyar nyelven készített interjúba, melyeknek alanyai részint Magyarországon, részint a mai Szlovákia, Ukrajna, Szerbia és Románia területén élő, magyar ajkú zsidók voltak. 

E vidékek zsidó közösségei szinte mind elpusztultak a holokauszt idején. Mára alig maradtak túlélők, akik hitelesen beszélhetnek arról, milyen volt az élet a háború előtt. Ha már ők sem lesznek köztünk, elvész egy nagyon fontos fejezet Magyarország történelméből. 

A vállalkozás célja az volt, hogy az új technológiákkal megmentsék és megőrizzék az emlékeket, régi családi fényképeket. Az összeállítást készítő Centropa (zsidó családtörténeti nonprofit intézmény) weboldalán közel 5000 digitalizált fotót és okmányt tár az érdeklődők elé, az 1870-es évektől egészen napjainkig. Ezekből válogatták a most Szombathelyen látható kiállítás anyagát. 

A tablókon megannyi magával ragadó történet tárul elénk a gyermekkorról, az iskolás évekről, szerelemről, házasságról, családról, és arról, kinek-kinek hogyan sikerült túlélnie a holokauszt borzalmait és újrakezdenie életét. A kiállítás egyszerű emberek történeteit dolgozza fel, olyanokét, akik akár a szomszédaink is lehetnének: pékek, gyári munkások, tanárok, ápolónők... hétköznapi magyar emberek. 

A Centropa magyar nyelvű archívumából válogatott utazó kiállítás januárig látható Szombathelyen, a Weöres Sándor Színház aulájában. Hivatalos megnyitója a hétvégén zajlott Tolerancia Fesztiválon volt, kommunikáció szakos hallgatók a következő hetekben-hónapokban tárlatvezetéseket fognak tartani. 

A Centropa oldala: http://www.centropa.hu/

Egy elveszett világ képei – a Centropa utazó kiállítása Szombathelyen

Lánctalpas traktort vezető urat látunk egy 1930-ban készült felvételen. "A képen apám a Budapesti Tenyészállat Vásáron mutatja be a Caterpillar cég egyik gépét. Nagybirtokokon, mezőgazdasági vásárokon tartott traktorbemutatókat. Apám perfekt német volt és jó megjelenésű, valószínűleg ennek is szerepe volt abban, hogy a Caterpillar őt bízta meg, hogy bevezesse Közép-Európába a lánctalpas traktort" – olvashatjuk a kép mellett Domonkos István visszaemlékezését, aki szüleivel együtt egy védett házban vészelte át a háborút. 

 Tornaöltözékes fiúk vonulnak egy 1942-ben, Pápán készült fényképen. Dr. Berecz Endre története: "Éppen tornavizsgára megyünk a gimnáziumból. A kép közepe táján a szemüveges fiú én vagyok. Katolikus gimnáziumba jártam, mert apámnak az volt a mániája, hogy papokhoz ad, mert azok a tanítással foglalkoznak, nincs családjuk. Én voltam egyedül zsidó. Még első osztályos koromban elkezdtek zsidózni, és ezt meghallotta az osztályfőnök. Óriási ribilliót csapott, hogy ha ő még egyszer meghall ilyesmit... Ez volt az első és a gettóig az utolsó antiszemita atrocitás, ami engem ért." Berecz Endre munkaszolgálaton volt, Németkéren szabadult fel. 


A Történetek egy családi albumból című kiállítás betekintést enged abba a 220, magyar nyelven készített interjúba, melyeknek alanyai részint Magyarországon, részint a mai Szlovákia, Ukrajna, Szerbia és Románia területén élő, magyar ajkú zsidók voltak. 

E vidékek zsidó közösségei szinte mind elpusztultak a holokauszt idején. Mára alig maradtak túlélők, akik hitelesen beszélhetnek arról, milyen volt az élet a háború előtt. Ha már ők sem lesznek köztünk, elvész egy nagyon fontos fejezet Magyarország történelméből. 

A vállalkozás célja az volt, hogy az új technológiákkal megmentsék és megőrizzék az emlékeket, régi családi fényképeket. Az összeállítást készítő Centropa (zsidó családtörténeti nonprofit intézmény) weboldalán közel 5000 digitalizált fotót és okmányt tár az érdeklődők elé, az 1870-es évektől egészen napjainkig. Ezekből válogatták a most Szombathelyen látható kiállítás anyagát. 

A tablókon megannyi magával ragadó történet tárul elénk a gyermekkorról, az iskolás évekről, szerelemről, házasságról, családról, és arról, kinek-kinek hogyan sikerült túlélnie a holokauszt borzalmait és újrakezdenie életét. A kiállítás egyszerű emberek történeteit dolgozza fel, olyanokét, akik akár a szomszédaink is lehetnének: pékek, gyári munkások, tanárok, ápolónők... hétköznapi magyar emberek. 

A Centropa magyar nyelvű archívumából válogatott utazó kiállítás januárig látható Szombathelyen, a Weöres Sándor Színház aulájában. Hivatalos megnyitója a hétvégén zajlott Tolerancia Fesztiválon volt, kommunikáció szakos hallgatók a következő hetekben-hónapokban tárlatvezetéseket fognak tartani. 

A Centropa oldala: http://www.centropa.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése