Hetvenhárom évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indult meg a doni áttörés, a II. világháborúnak a magyarok számára egyik legtöbb áldozatot követelő csatája, amely a 2. magyar hadsereg szinte teljes megsemmisülését eredményezte. 

Sok ezren vesztek oda, ma már pontosan tudjuk: teljesen értelmetlenül – hiszen mi közük volt ezeknek a besorozott magyar fiúknak a két szemben álló nagyhatalom háborúskodásához, mi köze volt a körmendi zászlóaljnak az innen 2500 kilométerre zajló eseményekhez... 

„Kint kegyetlen hideg van. Hőmérőnk nincs, így pontosan nem tudjuk, hány fok lehet, de úgy összehasonlítva a hideget az otthoni legnagyobb hideggel, biztosan felül van harmincon. Maga talán a hideg nem is lenne olyan borzasztó s elviselhetetlen, de azzá teszi a fütyülő-sivító szél. Orosz szél! Fogalma sem lehet erről senkinek, aki legalább egyszer nem érezte a bőrén. Csíp, mar, harap, rág, s úgy érzi az ember, hogy tűket permetez bőre alá. Szélmentes nap alig akad. Nap nap után kiszabadulnak odúikból ezek a szelek, s mint valami szilaj csikók, végigvágtatják a nagy orosz pusztaságot. Útjukban kegyetlen dühvel esnek neki mindennek, élőnek, tárgynak egyaránt. Felöltözhetik az ember akárhogy, nem nagyon tud védekezni ellenük. Áthatolnak a legvastagabb ruhán is, s csontokig hasogatják az ember testét. Csak a fedett helyiségek nyújtanak velük szemben némi menedéket. Persze erre nem mindig adódik itt kint alkalom, hogy hajlékba bújhassunk a szél elől...“

Kuntár Lajos írja mindezt A véres Donban, és miközben bemásolom, arra gondolok, hogy most kint nagyjából nulla fok van, hétágra süt a nap, mégsem akarózik kimozdulni a lakásból. A mai ember elolvashat száz meg száz visszaemlékezést, akkor sem fogja sem átérezni, sem igazán megérteni, mi történt azon a télen a Don-kanyarnál.

– a Körmendi Híradónak írtam, a teljes szöveg a pénteki (2016. 01. 29.) lapszám 11. oldalán olvasható

A 2. magyar hadsereg tragédiájáról szóló kiállítást január 12-én, a 70. évfordulón nyitotta meg Závada Pál - fiktív, de életszagú visszaemlékezéssel - és Ungváry Krisztián történész. 

"Hetven évvel ezelőtt, 1943. január 12-én érte a Don folyónál védelmi állásokba húzódott 2. magyar hadsereget az első nagyarányú szovjet támadás, melyet néhány napon belül újabb csapások követtek. A rosszul ellátott, gyengén fölszerelt magyar csapatok csak egy-két napig tudtak szervezetten ellenállni a tankokkal támadó szovjet rohamoknak. A következő két hétben a 2. magyar hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett, hadrendje felbomlott, több egységét bekerítették és felmorzsolták, miközben a hadsereg zöme a nehézfegyverzetet hátrahagyva próbált kiszabadulni a gyűrűből. 

A kiállítás korabeli dokumentumok, a fronton készült fotóanyag, korabeli magyar és szovjet filmhíradók, sajtótudósítások, rádiós hangfelvételek, plakátok, röplapok, naplók és memoárok segítségével igyekszik bemutatni a 2. magyar hadsereg történetét a hadsereg kiküldésétől 1943 áprilisáig, a hadsereg maradékainak hazaszállításáig. A hadsereg történetének ismertetésén túl a kiállítás kísérletet tesz a doni vereség utóéletének, emlékezetének bemutatására is. 

Végül röviden megpróbáljuk összefoglalni, hogyan változott a doni katasztrófa bemutatása az 1990-es rendszerváltás után, milyen új eredmények születtek a kutatásban, illetve milyen viták övezik ma a hadsereg történetének bemutatását és a második világháborús magyar részvétel értelmezését."