Prága, 2013. április 29., hétfő (MTI) - Csehszlovákia kettéosztását önálló Csehországra és Szlovákiára 1992-ben a hivatalos tárgyalásokon első ízben Václav Klaus akkori cseh miniszterelnök javasolta - állítja Michal Kovác volt szlovák államfő abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny című cseh lap közölt hétfőn. 

Prága és Pozsony között azután kezdődtek tárgyalások a szövetségi csehszlovák állam további sorsáról, hogy az 1992-es tavaszi parlamenti választást Csehországban a Polgári Demokratikus Párt (ODS), míg Szlovákiában a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nyerte. A Václav Klaus, illetve Vladimír Meciar vezette tömörülések és kormányok jövőképe jelentősen eltért egymástól, ezért a felek hivatalos tárgyalásokat kezdtek Csehszlovákia jövőjéről. 

Kovác szerint a szlovák fél államszövetséget akart, amelynek keretében a nemzeti államok nagy önállósággal bírtak volna. A cseh fél ezzel az elképzeléssel nem értett egyet, míg a szlovákok számára a szövetségi berendezkedés fenntartása volt elfogadhatatlan. Klaus ekkor azt mondta, hogy "az egyetlen, amiben egyetértünk, az a kettéosztás (Csehszlovákiáé)" - állítja az önálló Szlovákia első elnöke. Hozzátette: a szlovák felet ez meglepte, gondolkodási időt kért, "majd a szétválás javaslatát végül elfogadtuk" - jelentette ki Kovác. 

Csehek és szlovákok körében általában az a meggyőződés él, hogy Csehszlovákia kettéosztását elsősorban a Vladimír Meciar vezette szlovák fél szorgalmazta, bár néhány szlovák politikus ismételten azt állította, hogy ez nem így volt. A tárgyalások hátterének összes dokumentuma azonban ma sem ismert. 

Kovác azt is elmondta, hogy a szlovákiai magyarság politikai képviselői ellenezték Csehszlovákia felosztását, mert a szövetségi állam keretében "nagyobb biztonságban érezték magukat". Hogy miért volt ez így, azt tőlük kell megkérdezni - jegyezte meg Kovác, aki 1993 és 1995 között az új Szlovák Köztársaság első elnöke volt.

Szombathelyről, Kőszegről és Körmendről különbusszal érhető el a Bortavasz, amelyről a legfontosabb tudnivalók itt olvashatók. 

A cikk a Vas Népe Hétvége rovatában jelent meg 2013. március 9-én. A print korlátai miatt erősen húzott verzió az online kiadásban itt érhető el. A teljes szöveg csak a határeseten:

Andreas Lehner osztrák képzőművész és projektmenedzser tíz éve él Szombathelyen. Egy szerelem hozta ide… 

Munkája miatt ma is naponta ingázik. Az elmúlt két évtized során számos fejlesztési és kulturális projekt gazdája volt, kiállításokat szervez, és elképzelései nyomán született meg a Határélmény-park a közeli Beleden (Bildeinben). Szeptember óta a Südburgenland Plus nevű szervezetnél dolgozik, regionális menedzserként a strukturális fejlesztési projektekért felelős – mindezt rengeteg magyar kapcsolattal, közös feladatokkal. 

Kiállításfronton a városszalónaki (stadtschlainingi) vár programja, a virágvasárnap nyitó Baumkircher – a Lovag aktuális most. Az Andreas Lehner rendezte tárlatnak szintén van magyar vonatkozása: a lovag pályafutását a III. Frigyes császár és a magyar Mátyás király közti politikai konfliktus erőterében mutatja be.

A magyar társadalmi és politikai helyzetet már régebb óta figyeli, minthogy ide költözött. Különösen foglalkoztatja a cigányság helyzete. Ez még 1995-re nyúlik vissza: abban az évben február 4-éről 5-re virradó éjszaka bombát robbantottak Felsőőr (Oberwart) romatelepén. A gyilkosságnak négy roma áldozata volt. 

Mindez két héttel Andreas Lehner fia születése után történt, s ő nem akarta, hogy a gyereke olyan társadalomban nőjön fel, ahol származása miatt megölhetnek valakit. Vagy egyáltalán, olyanban, ahol diszkrimináció létezik. Ma több, a cigányság problémáival foglalkozó civil szervezet munkáját segíti. 

Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának Vas vármegyéről (nála: Vasvármegyéről) szóló kötete 1898-ban jelent meg. A Vasvármegye népe című fejezetnek több szerzője van: a magyarokat Sziklay János, a magyarok nyelvjárását dr. Csapodi István, a hienczeket Vende Ernő, a horvátokat Béry István, a vendeket Sinkovich Elek írta; az egészet átnézte dr. Sziklay János és Katona Lajos. Részletek:

A vasmegyei embert mindenkoron megfogjuk különböztetni, teljesen soha át nem alakúló kiejtésének és szóalakjainak eredetiségéről, mely ősiségének legjobb bizonyítéka. Pedig a vasmegyei magyar nép más tekintetben sem a czivilizáczióval, sem az idegen szokásokkal és divatokkal szemben nem tanusít szilárd állhatatósságot. A milyen fogékony a műveltség eszközeinek megértése és alkalmazása iránt, épp úgy szívesen utánozza a maga szokásai, viselete eredetiségének rovására az úri népet, kiváltképen pedig a városiakat. Nagyobb város nincs ugyan a megye területén, de annál több a kis város, melyek mindegyikének volt bizonyos fontosságú szerepe a közelmúltban s ma is lépést igyekeznek tartani a haladó korral; ott vannak ezenkívűl a szomszéd megyék közel eső nagyobb városai, melyek a határtól csak pár órányira lévén, szintén állandó hatással vannak a népre, végre nem tagadhatjuk el a közeli Ausztria, első sorban Stiria befolyását sem, melyet elég alkalmuk van a határmenti s a megye kövein túl is elvándorló megyebeli németeknek a magyarokkal közvetíteni.

A nép külső faji jellegét illetőleg termetük középszerü, általában 160-165 czentiméter magas, inkább ösztövér, mint köpczös; általában brachikephalok; a férfiak feje és arcza kerekebb, mint a nőké, a kiké inkább tojásdad; az arcz színe rendszerint barna, a férfiaké úgy, mint a nőké; hajuk merev, szálas, gesztenyebarna (a nők közt több a szőke); szemük nagyrészt széles mandolametszetü, nagy és nyílt, általában barna, de gyakori a kék szem is, mig a szürke és sárga már ritkábban, elvétve fordul elő. A nők ösztövér termetük, rendszerint kemény, merev vonású arczuk miatt legnagyobbrészt nem szépek; legalább olyan kecses arczidomokat, mint a Tisza mentén, vagy a Kis-Alföld csallóközi és sopronmegyei részében, (Csorna és Kapuvár vidékén) nem igen találhatunk.

Szombathely szomszédságában, Oladon, Ondódon, Asszonyfán már szeret czifrálkodni az asszonynép. Ondódon piros és kék csipkével díszíti ruháját; a duplaelejü, színváltó derekat viseli, vagyis blúzt; függővel, üveggyöngygyel ékeskedik, Oladon még gránát-gyöngysort is aggat a nyakába. Ugyanígy ékesítik magukat a seéi leányok és asszonyok. Kisasszonyfán piros kivarrással díszítik a ruhát; ékszerűl fehér vagy sárga gyöngy ezüst kereszttel szolgál; függővel is ékesgetik magukat.

A megváltozott mezőgazdasági, birtokjogi és pénzviszonyok, az új állami élet követelményei, melyek a kisbirtokosokra nagy terhet róttak és rónak, fölkeltették a népben a vagyonszerzés, magában véve becsülendő, de nem mindig nemes vágyát, kiölik belőle a régi magyar szívességet s önzővé, haszonlesővé teszik. Meginog itt-ott az az erénye, melylyel őseinek földjéhez ragaszkodott s nem mindig a megélhetés szükségétől űzetve, hanem spekuláczióból is eladja földjét, hogy Szlavoniában olcsóbban többet vásároljon. A míg a német ajkúak Ausztria felé huzódnak, ámde jobbára ideiglenes tartózkodásra; a magyarok inkább Horvát-Szlavonországba veszik utjokat.

Általános a hit, hogy pénteken semmit sem szabad kezdeni, mert az szerencsétlenül fog végződni. Az igézés, szemmelverés tartja magát a köztudatban. Ennek különben meg van a maga valószerű alapja; csakhogy a nép valami rossz szellem tényének tartja azt, a mit ma a hipnotizmus tüneményeiből megmagyarázhatunk. A tehenek megrontását szintén többfelé tartják. A boszorkányok és rossz szellemek hivésével függ össze az a hit is, hogy a viharokat, jégesőt egy gonosz szellem, garbonciás diák hozza, a ki a harangozótól elriad. Azért még mindig vannak falvak, a hol a felhő elé harangoznak. (Nárai.)

Hienczeknek nevezik Vas, Sopron és Mosonvármegyék azon németajkú lakosságát, a melynek nyelve, sajátságainál fogva, úgyszólván külön dialektikust képez az összes német nyelvjárások között és a mely nép maga is, szokásaira és gondolkozásmódjára nézve, eltér a hazánkban és az azon kívül élő többi német népfajoktól. A magyarországi hienczek száma körülbelűl 300,000, a kiknek a zöme (125,000). Vasvármegye területén, a kőszegi, felső-eőri, körmendi, németujvári és a szt.-gotthárdi járásban tartózkodik, hegyes, dombos vidéken, melyet "Pugläte-Welt"-nek (púpos, görbe-világ) neveznek.