A 2. magyar hadsereg tragédiájáról szóló kiállítást január 12-én, a 70. évfordulón nyitotta meg Závada Pál - fiktív, de életszagú visszaemlékezéssel - és Ungváry Krisztián történész. 

"Hetven évvel ezelőtt, 1943. január 12-én érte a Don folyónál védelmi állásokba húzódott 2. magyar hadsereget az első nagyarányú szovjet támadás, melyet néhány napon belül újabb csapások követtek. A rosszul ellátott, gyengén fölszerelt magyar csapatok csak egy-két napig tudtak szervezetten ellenállni a tankokkal támadó szovjet rohamoknak. A következő két hétben a 2. magyar hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett, hadrendje felbomlott, több egységét bekerítették és felmorzsolták, miközben a hadsereg zöme a nehézfegyverzetet hátrahagyva próbált kiszabadulni a gyűrűből. 

A kiállítás korabeli dokumentumok, a fronton készült fotóanyag, korabeli magyar és szovjet filmhíradók, sajtótudósítások, rádiós hangfelvételek, plakátok, röplapok, naplók és memoárok segítségével igyekszik bemutatni a 2. magyar hadsereg történetét a hadsereg kiküldésétől 1943 áprilisáig, a hadsereg maradékainak hazaszállításáig. A hadsereg történetének ismertetésén túl a kiállítás kísérletet tesz a doni vereség utóéletének, emlékezetének bemutatására is. 

Végül röviden megpróbáljuk összefoglalni, hogyan változott a doni katasztrófa bemutatása az 1990-es rendszerváltás után, milyen új eredmények születtek a kutatásban, illetve milyen viták övezik ma a hadsereg történetének bemutatását és a második világháborús magyar részvétel értelmezését." 

(az OSA Archívum ajánlója)

A kiállítás ingyenesen látogatható 2012. március 3-ig.

Képsorozat:

Don - az OSA Archívum kiállítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése