Illocska, 2016. február 21. (MTI) – A magyar-horvát határzár elemeként a Magyarbólyt és Pélmonostort összekötő vasúti vonal lezárását szolgáló, acélkeretre szerelt pengésdróttal ellátott, először 2015 szeptemberében odahelyezett tehervagon Illocska közelében 2016. február 20-án. Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendeletével 30 nappal meghosszabbította a határzárat három vasúti határátkelőhelyen, a horvát-magyar határon. MTI Fotó: Sóki Tamás



Hasznosság, esztétikum és humánum találkozása Illocskánál


Sacha Batthyany újságíró, 1973-ban született. Zürichben és Madridban hallgatott szociológiát. Jelenleg a Süddeutsche Zeitung amerikai tudósítója, Washingtonban él. Könyve, az Und was hat das mit mir zu tun? 2016. február 18-án jelent meg a Kiepenheuer & Witsch gondozásában (egyelőre csak németül elérhető). FRISSÍTÉS: De, van már magyarul is; az És nekem mi közöm ehhez? című könyvet 2016. szeptember 19-én, 18 órától mutatják be a Katona Sufnijában. A bemutatón a szerző is jelen lesz.

Sacha Batthyany nagy-nagynénje az a Thyssen-Batthyány Margit grófnő volt, akinek neve összekapcsolódott a második világháború végének egyik legszörnyűbb náci bűntettével.

1945. március 24-én a grófnő estélyt adott Rohoncon. A vendégek éjfél körül elhagyták a kastélyt, és lemészároltak 180 zsidó kényszermunkást. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, máig tisztázatlan. 

Milyen befolyással vannak ránk a hét évtizeddel ezelőtti események? Sacha Batthyany keresni kezdte a válaszokat. 

Utazása a régi Magyarországra, a háború utáni Ausztriába, a mai Svájcba, a szibériai gulágra, egy pipázó pszichoanalitikus kanapéjára és egy Auschwitz-túlélő Buenos Aires-i nappalijáig vezetett. Mindeközben felfedezett egy titkot, amely megváltoztatta nézőpontját családját illetően – és saját magát is.

Sacha Batthyany könyve szokatlan családtörténet, generációs pszichogramm, és panorámakép arról a Közép-Európáról, amely valójában nem tűnt el... 

A könyv a kiadó oldalán: 

Kapcsolódó bejegyzés: 


A rohonci mészárlás, és ami azóta a családdal történt – Sacha Batthyany szemszögéből (könyvajánló)



A portugál főváros úgy határozza meg magát, mint „a tolerancia városa”. Lisszabon volt az első európai főváros, ahova afrikai rabszolgákat hurcoltak, és ugyanennek a városnak a központi terén gyilkoltak meg több ezer zsidót az inkvizíció idején. Ugyanakkor az újabb időkben minden kultúrát és etnikumot szívesen fogad be. 

A São Domingos téren, közvetlenül a központi Rossio mögött afrikaiak és más bevádorlók gyűlnek össze, ott, ahol a falon számos nyelven olvasható a „Lisszabon, a tolerancia városa” felirat, és ahol a téren áll az inkvizíció rémtetteire emlékeztető emlékmű. 


Az emlékművet 500 évvel a mészárlások után állították, és a következő olvasható rajta: „Azon zsidók ezreinek emlékére, akik az intoleranciának és a vallási fanatizmusnak váltak áldozatává, lemészárolva ezen a téren 1506. április 19-étől kezdve.” 

Az afrikaiak körében hagyományosan népszerű találkozási pont ez a tér, aminek az az oka, hogy az itt álló templomnak volt egy fekete papja, emiatt az egykori portugál gyarmatokról érkezők számára vonzóvá vált a hely. 

Annak, hogy Lisszabon a tolerancia városaként definiálja önmagát, megvan az alapja. Mindig is biztonságos hely volt a menekültek számára (különösen a II. világháború alatt), és a többi európai államnál korábban törölte el a rabszolgaság intézményét. Az 1970-es évek végétől kezdve nagy számban érkeznek migránsok, a legtöbben Afrikából, újabban Brazíliából és Kelet-Európából is. 


Egy 2008-as adat szerint Portugáliában 443 ezer külföldi állampolgár élt (az országnak amúgy 10,6 millió lakosa van), többségük más portugál nyelvű országból érkezett, főleg katolikus vallásúak, így hasonló kulturális háttérrel rendelkeznek. 

A külföldiek több, mint fele Lisszabonban él. Lisszabonnak ma kb. 550 ezer lakosa van, negyven éve pedig több, mint 800 ezer volt – a népességcsökkenés oka a szuburbanizáció, a város közel egyharmada költözött „ki”. Bár van bizonyos szegregáció, és a külvárosokban érezhetőek társadalmi feszültségek, Lisszabon sokkal békésebb és toleránsabb, mint a többi európai főváros, és az is szeretne maradni. 

Források: 
http://www.golisbon.com/blog/2009/07/21/lisbon-city-of-tolerance/
https://de.wikipedia.org/wiki/Portugal#Ausl.C3.A4ndische_Bev.C3.B6lkerung

Lisszabon, a tolerancia városa


Ez a különleges hely Coimbrától, a híres portugál egyetemi várostól kb. 100 km-re keletre található, a Serra da Estrelában (Csillag-hegység).

A tóban található „luk” az 1955-ben kiépített helyi vízerőműrendszer része, és hogy hogyan fest az egész környék, azt ez a légifelvétel mutatja a legjobban: 


(koordináták: 40°21'50"N 7°36'35"W)

Ahol lyukas a víz: Covão do Conchos, Portugália


A hat lépés távolság elmélet szerint a Földön bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül, melyben a két végpont között maximálisan öt elem van. Az elmélet Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című novellájában bukkan fel először, világszerte ismertté John Guare tette 1990-ben, a Six Degrees of Separation című darabjával. 

Karinthy úgy gondolta, hogy a láncban a növekedésével párhuzamosan az ismerősök száma exponenciálisan növekszik, így elegendő néhány kapcsolat, hogy az ismerősök köre kiadja az egész emberiséget. Az elméletet egy Milgram nevű pszichológus kísérleti úton bizonyított a 60-as években.

A Facebook ma nem csak a "barátság napját" dobta be a köztudatba (a fb 12 évvel ezelőtt ezen a napon indult), de a hivatalos blogon közzétették ezt az írást, ami szerint közelebb kerültek egymáshoz az emberek.

Legalábbis abban az értelemben, hogy (a facebook-felhasználók szűk, 1,6 milliárdos körében) ma már olyan sűrű a kapcsolati háló, hogy nem 6, hanem átlagosan csak 3,57 lépésre vagyunk egymástól. 

Ez azt jelenti, hogy ha véletlenszerűen kiválasztasz egy embert a Földön, akkor jó eséllyel ismersz valakit, aki ismer valakit, aki ismeri a kiválasztott személyt (így 3 lépés), vagy annak egy ismerősét (így 4). Na, üzenjünk valamit Obamának vagy Putyinnak?

Hány lépésre vagy tőlem?


79. augusztus 24-én a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul, iszonyú erővel dobódott ki Campania derült egére. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa.

Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompejit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el. Wikipedia

A Zero One Animation által készített videó aktualitását az adja, hogy egy kolléga pár napja osztotta meg facebookon nyáron Szegeden nagyszabású Pompeji-kiállítás nyílik.

Az a bizonyos nap Pompejiben – ilyen lehetett a Vezúv kitörése (animáció)


I. Músza mansza (vagyis „királyok királya” a Mali Birodalomban) korának leggazdagabb embere volt. 

1334-ben elzarándokolt Mekkába. Az utazás több, mint egy éven át tartott, és Egyiptomban még századokkal később is beszéltek róla. 

Músza ugyanis három hónapot töltött az országban, s ez idő alatt úgy szórta a pénzt (ennek eleinte örültek az egyiptomiak), hogy konkrétan inflációt okozott. Mire negyedével esett az arany ára, az egyiptomiak már nem örültek annyira. 

Aztán mikor Músza mansza hazafelé indult, kölcsön kellett kérnie. 

Igaz, később minden 300 dénár helyett 700-at fizetett vissza.


Músza mansza, a középkori milliárdos