Szülei lemkók (ruszinok) voltak, és Magyarországon, Mikón születtek – Andy már Pittsburghben. A kivándorlókkal ellentétben Mikó nem ment sehova, időnként mégis országot cserél; tegnap, mikor a környéken jártunk, Szlovákiában volt.

A közeli Mezőlaborcon 1991-ben nyílt meg a világ első Andy Warhol múzeuma. Mezőlaborc (Medzilaborce) közeli pl. a lengyel, vagy akár az ukrán határtól nézve is, tőlünk kevésbé: Kassától is még majdnem 3 óra vonattal, Homonnáig gyors, ahol át kell szállni, menni bele az időtlenségbe. A Kárpátok lábánál apró falvak és nem sokkal nagyobb városok, bennük takaros porták és elhagyatott ipari épületek, ortodox templomok és hipermarketek, a vonaton wifi, a síneken túl utcagyerekek... ezzel a mixelt létezéssel érkezel Mezőlaborcra.

A Warhol-szentélyben Júlia (Andy Warhol anyukája) énekes imakönyve mellé Velvet Underground szól, persze Marilyn, Lenin, a konzervek és a többi ikon mellé is. Mindenki szelfizik, mert tényleg mindenki híres 15 percre, Andy meg nagyon röhög egy másik, innen nézve egész közeli univerzumban. A miénkben ma, 2020. augusztus 6-án lehetne 92 éves. 💜

Happy Birthday, Andy Warhol!

A túldimenzionált karanténidő arra legalább jó volt, hogy volt időm a képeimet válogatni, rendszerezni, elnevezni, elmélázni. Meg vissza.


Baščaršija, Szarajevó, 2019


Töltényhüvelyekből készített szuvenírhegyek. Gyerekeknek tilos hozzányúlni! Nem robbanásveszélyes – szétpakolják… 😃

De efféléket csak akkor vegyél a bazárban, ha nem repülővel jönnél haza. A reptéri biztonsági személyzet rutinosan hajítja a szemétbe az összeset.

Így is van, kukába minden háborúval!

Balkáni entitás – Mostar, 2019


A festékszórt liliomok alatt karba tett kézzel sütkérező macska mindent ért. Heraldikát, történelmet, életet a Neretva bal partján, a bosnyák oldalon. A szerbek, de főleg a horvátok odaát laknak.

A kapura föstve nem Anjou-, hanem bosnyák liliomok! Ne tévesszen meg senkit, hogy épp úgy néz ki az egyik, mint a másik. A bosnyák liliom, a Lilium bosniacum a középkor óta nemzeti jelkép. Tvrtko bánból 1377-ben lett az első király, ő már büszkén viselte a liliomokat. Mintegy mellékesen, I. Tvrtko unokatestvére, Kotromanić Erzsébet az Anjou-házi magyar uralkodó, Nagy Lajos második felesége volt.

És ez az óvárosi macska mindezt pontosan tudja! Aki nem hiszi, járjon utána.


Felismerés – Kotor, 2018

A macska latin neve Felis silvestris catus.

Felis ugrott az ölembe!

    

Három pillanatkép a Balkánról


Szálinger Balázs József Attila-díjas magyar költő. 1978-ban született Keszthelyen, tizenhét éve él Ferencvárosban (ez az interjú Ferencváros c. önkormányzati lapban jelent meg 2020. március 30-án). Körülbelül húsz éve robbant be a magyar irodalmi életbe. A verseken kívül műfordításokkal, színpadi darabok írásával is foglalkozik. Az elmúlt két évtizedben számos verseskötete jelent meg (legutóbb, 2018-ban a 361° című), országszerte láthatóak mesedarabjai, valamint kamaradrámái (a legfrissebb a Krizantémok, avagy Liú halála). Szálinger Balázs februárban vehette át – Darvasi László mellett – a Bárka-díjat.

Egy helyütt azt írta: „Mennyi idő alatt lehet kitanulni a szakmát? Soha nem lehet eléggé kitanulni. A verstan alapszintje 2-3 hónap. Az irodalmi életen belüli magabiztosság 5-6 év. Illetve: túl kell jutni egy kudarcon, és ki kell jönni belőle.”

Szálinger Balázs közvetlen figura, nem az elefántcsont-toronyból beszél, sőt, gyakorlati tanácsokkal is segíti a pályakezdőket. A Bárka-díj jelentőségén túl aktuális munkáiban is nagy szerepet tölt be a Bárka folyóirat, hiszen „a felkérésük, hogy rendszeresen kellett verseket küldenem, elvonta kicsit a figyelmemet attól a rágódástól, hogy hogyan tovább egy befejezett verseskötet után, és ürügyet adott a kísérletezéshez.”

fotó: Bődey János
Néhány éven keresztül egy folyóirat, a Hévíz főszerkesztőjeként dolgozott, ahol nap mint nap fiatal költőkkel foglalkozott. Ők ez után a munka után valahogy kikoptak az életéből, de Szálingernek továbbra is volt mondandója a részükre:

– Azt terveztem, hogy írok egy verstankönyvet. Másoktól közben jelentek meg hasonló indíttatásból kötetek, de volt egy hiány, hogy például hogyan írjunk meg egy kísérőlevelet egy szerkesztőnek. Vagy: mit kell gondolnunk arról a fogalomról, hogy ihlet? És arról, hogy nekrológ?

Az irodalmi életbe bele lehet tanulni, nekem ezeket elmagyarázták 20 évvel ezelőtt, nagyon jóban voltam idősebb pályatársakkal. Mára nagyon atomizált lett egy pályakezdés, annak ellenére, hogy a közösségi média összegyűjti a figyelmet. Úgy érzem, hogy nincsenek meg azok a csatornák, hogy a legfiatalabbak a náluk 15-20 évvel idősebbekkel a kellő bizalmi szintre kerüljenek. Ha én ezeket elmondom, akkor biztos vagyok benne, hogy tudok segíteni a tizen-huszonéveseknek. A következő könyvhétre ebből készül egy kézikönyv.

– Hol tart ezzel a munkával?

– Most könyvhéten, ha nem marad el idén minden ebben az országban, útinapló-kötetem jelenik meg Alduna címmel, illetve nemrég egy darabot kellett leadnom, úgyhogy leginkább ezekkel foglalkoztam. A Bárka-sorozattal szerencsére nincsen sok dolgom, havi egyet kell írnom. A legutóbbi most jelent meg, az alkotói válságról szól. Szóval egyelőre az egy írás per hó tempóban, kényelmesen haladok, és gondolom, jövő tavasszal, a kötetbe rendezés idején lesz vele komolyabb munka.

– Egy konkrét példa itt elhangzott (a kísérőlevél kérdése), de nézzünk bele a pályakezdő költők életébe: mik a nehézségek ma? Milyen fajta képességekre van szükség – a tehetségen túl? Vagy az így is, úgy is utat tör magának?

– Hogy mik a nehézségek? A mostani generációnak teljesen mást jelent a nyilvánosság, mint nekem jelentett húsz éve. Kicsit elveszettek, nehezebben koncentrálnak egy konkrét dologra, ugyanakkor képesek több helyre is figyelni egyszerre. Ez nyilvánvalóan az internettel hozható kapcsolatba, egyszerre több cikket is képesek vagyunk olvasni, és nincs nagyon idő, hogy el-elmélyüljünk valamiben, akkora a hírzaj. Életkoromból adódóan a régi és az új világot is ismerem valamennyire, szerintem tudok használható tudást adni tapasztalatból, de meg tudom fogalmazni az ő nyelvükön.

A képesség... hát pont a külvilág kizárása. Ne érjen stressz attól, hogy mások, mondjuk pályatársak a hangos Facebook-jelenlétnek köszönhetően jobban szem előtt vannak, attól te még tedd a dolgod. Ez például egészen fontos, egész pályák elmehetnek, ha erre nincsenek felkészülve. Utat tör a tehetség, de nem árt, ha kellő pillanatban valami erő-tanács-segítség megemeli, hogy szárnyat kapjon.

– Ha már a fiatalok: a Heaven Street Seven énekeseként megismert Szűcs Krisztiánnal néhány éve rendszeresen fellép „irodalmi, zenés ámokfutással”, mint Szűcsinger formáció. 2018-ban jelent meg Ennyit tudtunk segíteni c. közös albumuk, amely egy könyv-lemez. Most a koronavírus miatt bizonytalan ideig biztosan nincs itt a fellépések ideje. Dolgoznak új, kiadásra szánt új közös anyagon?

– Hát igen, az összes tavaszi fellépésünket lemondták. Muszáj dolgozni, végre elővesszük a régi tervünket, bizony. A téma a magyar középkor, Mátyás király és a humor, többet egyelőre nem szabad mondanom.

– Eddig nagyjából kétféle költővel találkoztam: az egyik típus azt mondja, a versek „csak úgy” jönnek, valahonnan „fentről”, egy magasabb régióból, a tehetséges ember „csak” közvetítő. A másik fajta pedig az, aki úgy gyakorolja a szó legnemesebb értelmében vett mesterséget, hogy minden nap leül, mint egy hagyományos munkahelyen, és megírja a „megírnivalókat”. Önnél melyik működik?

– Olyan kérdés ez, mint hogy fehér bor vagy vörös. Szóval mindkettő. Évszakfüggő. Időjárásfüggő. Nagy ajándék az ihlet, szerencsés, aki sokat találkozik vele. Nem is ritka, illetve ismerned kell a szervezeted és a pszichéd, hogy előkészítsd magad a fogadására. Aztán vagy jön, vagy nem. De dolgozni se szégyen. Szóval bizony a szorgalom nélkül, csak a lepkevadászatra berendezkedni nem lehet. Igen, jegyzetelni kell, valamennyit olvasni minden nap, és sokat tervezni. Amikor pedig megvan a terv, akkor alárendelni neki sok mindent. Négykor kelni, ha hajnalban tudsz dolgozni, könyvtárazni, elvonulni, kikapcsolni a telefont.

– Április 11. a magyar költészet napja. A rendezvények jó eséllyel még akkor is elmaradnak, készül esetleg (online) valamivel?

– Isten őrizz, megteszik majd ezt mások helyettem is!

Rózsa Melinda / Rose

Szálinger Balázs: A költészet egy kitanulhatatlan szakma


A Szardínia szigetén található Cagliari városa az ókori történelem iránt érdeklődőknek is számos érdekességet rejt. A római amfiteátrum az egyik (amit itt nem megépítettek, hanem kivájták a sziklából), de még izgalmasabb hely a Tuvixeddu nekropolisz, a szintén mészkőbe vájt pun temetkezési hely, amelynek története az i. e. 6. századig nyúlik vissza.

Tuvixeddu szárd nyelven azt jelenti: „a kis gödrök dombja”. Tuvixeddu egyben a Cagliari-öböl (más néven Golfo dei Angeli = Angyalok öble) partján fekvő egykori föníciai-pun település, Karali egyetlen látható bizonyítékának tekinthető, és mint pun nekropolisz, a maga nemében a legjelentősebb a mediterrán térségben.


Számos régészeti tanulmány bizonyítja, hogy a terület már az őskortól fogva folyamatosan lakott. (És nem csak tanulmányok, de régészeti leletek, használati tárgyak, sírok, falfestmények, irodalmi emlékek és anekdoták is nagy számban.) Az i. e. 6. és 5. évezredből származó kő- és obszidiántárgyak, amelyeket a Santa Gilla-lagúna és a Tuvixeddu-hegy közti területen találtak, bizonyítják az emberi jelenlétet a neolitikum óta.



A Földközi-tenger vidékének legnagyobb, i. e. 6. és 3. század között kiépített föníciai-pun nekropolisza a mészkő kivájásával jött létre. A sziklába ásott, általában 3 méter (de van 8 méteres is!) mély lyukak szolgáltak sírhelyekül. Egy sírba több halottat is elhelyezhettek, melléjük különféle edényeket, olajlámpákat és és néha személyes tárgyakat (ékszereket, amuletteket) helyeztek el. A sírkamrákat egy lemezzel zárták le, majd feltöltötték a gödörből kiásott mészkővel.

Tuvixeddu nekropoliszának további régészeti jelentőséget adnak az észak-afrikai motívumokat használó falfestmények, amelyek a pun világban meglehetősen ritkák. A festményeken dekoratív virágminták láthatók (pl. lótuszvirág), de találkozhatunk kígyókkal, gorgókkal és geometriai szimbólumokkal is. Különösen figyelemre méltó Sid sírja, ahol a képi ábrázolás szignifikáns hasonlóságot mutat az azonos nevű szardíniai-pun istenséggel.



A következő évszázadokban a nekropoliszt tovább bővítették a hegy lábánál, ahol az újonnan vájt üregekbe most már a rómaiak temetkeztek. A római birodalom idején Tuvixeddu területének egy részét építőkövek bányászására használták: a kőbánya nyomai a lépcsőzetes vágásokkal még láthatók, akárcsak a 2. századi vízvezeték maradványai. Későbbi korokban tovább pusztult a pun temető, főleg a cementgyárat ellátó kőfejtők működése miatt.

A második világháború alatt (és egy ideig még a háború után is) a Tuvixeddu nekropolisz sok embernek adott kényszerű otthont. A lakosság egy része itt talált menedéket, miután házaikat lebombázták.





Tuvixeddu, a holtak mészkőbe vájt városa

Már egy hete össze vagyunk zárva, valami járgányra hivatkozva. Nap szerint ez karantén, Pali meg hómofiszként emlegeti, igaz, ő ebben dolgozik mélyen, ezért aztán műveltség is több rakódik rá a fészbukról.

A karanténban az a jó, mondja Nap, hogy végre ráér sütni. Ma például pirítóst csinál, fokhagymával. Pali olvasta a hómofiszában, hogy az jó a járgány ellen.

Benne van az internetben, érvel Pali, hogy nagyon sok fokhagyma kell, szóval, jó lenne, ha Nap, aki ugye nem ofiszál hóm, csak kapóra jött neki a maraggyotthon, mert alapból egy lusta dög, lemenne a zőccségeshez, és hozna még tíz kilót.

Álarcot persze tegyen föl, az fontos, mert úgy nem ismeri fel a járgány. És attól a többiek is megnyugszanak.

Nekem fogalmam sincs, kik azok a többiek, de most már kíváncsi lettem, szerintem én is lemegyek Nappal a zőccségeshez.

Elvégre a magamfajta pályakezdő koronavírusnak is kell egy kis séta.

Rózsa Melinda / Rose
   

Nappali


Új tudományos vizsgálatok segítségével azonosítottak egy több mint 110 éve a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében lévő antik szobortöredéket. A fej nélküli mellszobron látható viseletnek és a szobor anyagának közelmúltbeli vizsgálata során derült fény arra, hogy a szobor Hadrianus római császárt ábrázolja, ráadásul ebből a szobortípusból összesen csak négy darab lelhető fel a világon.

A szoborral az Antik Gyűjtemény Muszeion elnevezésű kamarakiállítás-sorozatának új tárlatán találkozhatnak a látogatók. Ez a sorozat a Múzeum 2018-as újranyitása után indult el, és folytatása nagysikerű elődjének (Az évszak műtárgya, 2003. tél – 2014. tél).

A töredékes mellszobor 1908-ban került a Szépművészeti Múzeumba. Első látásra nagyon kevés tárul fel belőle. A fej hiányzik, a ruhátlan férfi bal vállán csupán egy ruhakapcsoló tűvel rögzített köpenyt látunk, a mellén pedig egy keresztbe húzódó szíjat. Hogyan lehet ebből kitalálni, kit ábrázol a szobor?


A köpeny és a szíj könnyen meghatározható. Az előbbi a római hadvezérek jellegzetes rangjelző ruhadarabja, a paludamentum, az utóbbi pedig egy kardszíj. A büszt tehát harcosként és katonai parancsnokként jeleníti meg az ábrázolt személyt. Hans Rupprecht Goette berlini régész, aki az Antik Gyűjtemény készülő szobrászati katalógusának egyik szerzője, felfigyelt egy további részletre is: a kettős kardszíj megcsavarodik a mellen. Ez a látszólag jelentéktelen apróság segít eldönteni, hogy kiről készült a büszt. A motívum ugyanis mindössze három további római mellképen fordul elő, amelyek fürtös hajú, szakállas ifjút ábrázolnak. A budapesti büsztöt is hasonló fejjel kell elképzelnünk.

Az ifjú könnyen azonosítható római éremképek alapján: Hadrianus császár ő, aki 117–138 között uralkodott (korábban Pannonia helytartója is volt). Ez a portrétípus eltér a császár szokásos ábrázolásmódjától, és csupán két nagyon rövid időszakban fordul elő. Kr. u. 118-ban, amikor Hadrianus trónra került, és uralkodása legvégén. A büszt stilisztikai jellemzői a későbbi keltezést támasztják alá – a szobor tehát Kr. u. 137–138 körül készülhetett.

Egy most lezáruló vizsgálat során a genfi kutató, Danielle Decrouez és munkatársai végigelemezték az Antik Gyűjtemény márványait, hogy meghatározzák, hol bányászták a követ. Sikerült megállapítaniuk, hogy a szobrot göktepei márványból faragták. Ezt a márványfajtát csak nemrégiben fedezték fel Törökországban, az ókori nagyváros, Aphrodisziasz mellett. A Kr. u. 2. században ez számított a legjobb minőségű márványnak, ebből faragták az uralkodó réteg és a császár számára készülő szobrok színe-javát. És végül még egy apróság: hátul a büszt támasztéka gomba alakú. Ezt a formát az athéni szobrászműhelyek használták.


Összegezve tehát: a büszt, amelyet athéni szobrász faragott a legjobb minőségű (göktepei) márványból, Harianus császárt ábrázolja élete végén (Kr. u. 137–138 körül), fiatal harcosként és hadvezérként.

Forrás: Szépművészeti Múzeum

Fejvesztett felfedezés: Hadrianus a Szépművészetiben


A Yes, Gertrude 2019 áprilisában nyílt meg a pesti Kazinczy utcában. A hely megálmodói – Sas Tamás rendező és családja – a szórakoztatás mellett célul tűzték ki, hogy visszaadják a történelmi zsidónegyednek, ami jár: hogy ne csak romkocsmás bulinegyedként híresüljön el a világban és itthon, ne csak az európai viszonyokhoz mérten olcsó alkoholok jussanak eszébe róla a fapados járatokkal csütörtökön érkező és vasárnap távozó turistáknak. Szeretnék visszacsábítani azt a kultúrára szomjazó magyar vendégkört is, akiket a pólyásnak öltözött, legénybúcsúra érkező angol fiatalok elijesztenek a környékről.

Legyen egy hely, ahol hasonló érdeklődésű emberek politikai hovatartozásukat félretéve találkozhatnak, beszélgethetnek! Pont úgy, ahogy a múlt század első felében Párizsban a hely névadója, Gertrude Stein szalonjában, ahol Picassótól Fitzeraldig mindenki megfordult, aki számított.

A Gertrude Szalon programsorozat (együttműködve a Szépírók Társaságával) olyan zenei, irodalmi, filmes élményeket kínál, melyek képesek lehetnek a bulinegyeddel kapcsolatos előítéleteik felülírására. Igényes zenék, beszélgetések a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotókkal, valamint kiállítások szerepelnek a programban.

A Gertrude Szalon 2019. szeptember 16-án, hétfőn 19 órakor startol, az első esemény a RendXváltás a kultúrában címet viseli. A zenés-filmnézős-beszélgetős est résztvevői: Török Ferenc filmrendező, Vágvölgyi B. András író, mindenes, Darvas Kristóf billentyűs, aki a zenéről gondoskodik. Az est háziasszonya: Bárdos Deák Ágnes énekes, kultúrdíva.

Az est interaktív, lehet bátran kérdezni, legyen ez egy igazi beszélgetés, egy jóízű kultúrtalálka! A belépés ingyenes.


A folytatásban ezen az őszön: Ki volt Szabolcska Mihály? (tragikomikus est); Az utópiák ideje (Mechanikus narancs, 1984, A szolgálólány meséje); A függetlenség ára… 

Másra szomjazunk, mint az angol turisták: vissza a kultúrát a történelmi zsidónegyedbe!


Az üresen, őrzés nélkül álló kastély az ország egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb főnemesi családjának hagyatéka. Az erdődi Pálffy dinasztia egyik ága, a (Teano) Pálffy-Daun család nyaralónak építtette a kastélyt 1890 körül.

 A kastély műemléki védelem alatt áll, a leírás szerint a „Salamon-torony közelében, lejtős, körülkerített telken, szabadon álló, többszintes, lépcsőzetesen tagolt tömegű, középrizalitos, szintenként pártázatos lezárású épület. A főépülethez északról kétszintes, téglány alaprajzú, tagolt tömegű, a főépület architekturális alakítását követő egykori kiszolgáló épület és a parkban kútház kapcsolódik.”


1990-től a Fővárosi Önkormányzat nyaralójaként funkcionált, de azóta már magántulajdonban van. Az épület felújítása korábban elkezdődött, ám végül félbemaradt. A 20 szobás villaépületet 2016-ban 620 millióért hirdették meg eladásra, a jelek szerint sikertelenül.


A történelmi Visegrád a XIX. század második felében egyre inkább kedvelt kiránduló- és pihenőhely lett. A Pálffy család – amely Magyarország híres arisztokrata családja, a XVI. század 80-as éveitől a kiegyezésig a Habsburg dinasztia legjelentősebb támogatói, s a törökellenes harcok idején kiemelkedő szerepet játszottak a haza védelmében – , mint megrendelő, feltételezhetően ragaszkodott az olaszos, nyitott, szellős tömegformáláshoz, az itáliai villák hangulatához. Ezt a tervező a lépcsőzetesen tagolt tömegszerkezettel, a nyitott portikusszal és a hatalmas üvegablakokkal érte el.

A romantikus építészet jellegzetes építészeti elemeinek alkalmazása Visegrádon talán nem is meglepő. A vakívsor gótikus hagyományokat követ; a pártázatok, a pilléres-árkádos nyitott tornác reneszánsz elemek. Az angol tájkertek hangulatát idézi a kútház és a lépcsős feljáró.

Fotó: Rózsa Melinda / Rose





Források: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1lffy_csal%C3%A1d
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11619
https://www.ingatlanbazar.hu/blog/ingatlanpiaci-korkep/1890-ben-epult-visegradi-kastely-elado/

Visegrádi urbex: Pálffy-villa


A Páneurópai Piknikre érkezett kelet-német turisták 1989. augusztus 19-én átszaladnak a Magyarország és Ausztria közötti műszaki határzár (a "vasfüggöny") kinyíló kapuján, Sopronpusztánál. (MTI)

A nap képe (1989)


A tavalyi évhez hasonlóan csatarekonstrukcióval emlékezik meg a Lengyel Intézet a lengyel történelem egyik legheroikusabb fejezetéről, a varsói felkelésről, és a magyar katonák felkelőknek nyújtott önzetlen segítségéről. A látványos bemutató helyszíne az óbudai Fő tér lesz.

A varsói felkelés 1944. augusztus 1-jén robbant ki, és 63 napig tartott. A II. világháború történetének legnagyobb és legvéresebb felkelése volt. A Honi Hadsereg közel 50 ezer felkelője szállt harcba a lengyel fővárost 1939 óta megszállva tartó németek ellen.

 A fegyveres harcokban a Honi Hadsereg 16.000 felkelője és a város további 150.000 polgári lakosa vesztette életét. A náci hadsereg hatalmas pusztítást végzett a városban, amelyből szinte alig maradt valami, a háború végére pedig a történelmi épületek 90 százaléka megsemmisült. Lengyelországban minden évben több helyszínen is zajlanak a megemlékezések. Varsóban minden évben az úgynevezett „W”- órában, pontban 17 órakor egy percre felzúgnak a légoltalmi szirénák, a tömegközlekedés, az autók és Varsó lakossága pedig megállnak, hogy tisztelettel adózzanak a város felkelői és az elesett áldozatok emléke előtt.

A budapesti Lengyel Intézet már a tavalyi évben izgalmas történelmi újrajátszással emlékezett meg a varsói felkelésről, akkor a terézvárosi Pethő Sándor utcát változtatva német főhadiszállássá. Ezt a hagyományt folytatva, idén egy még nagyobb és látványosabb helyszínen kísérelik meg lengyel és magyar hagyományőrző csapatok segítségével felidézni közös történelmünk egy kölcsönösen nagyvonalú és hősies gesztusokban gazdag, mégis kevéssé ismert epizódját.

A VARSÓI FELKELÉS ÓBUDÁN 
 ÉLŐSZEREPLŐS CSATAREKONSTRUKCIÓ 
 2019. augusztus 10. (szombat), 17.00 Óbuda, Fő tér

Varsói felkelés, újrajátszva


Szeretem ezt a papucsot. 

Kényelmes. 

Bőrből van, a talpa meg valami könnyű anyagból.

Lengyelországban vettem, egy piacon, Bielsko-Białában, a kétszombathelynyi városban, aminek a létezéséről se tudtam, míg oda nem keveredtem a környékre. 

Talán egy 80 éves félvak lengyel néni öltögette a papucsomat, talán diákmunkában egy 16 éves srác, aki az egyetemre gyűjt, talán egy 3 gyerekes kismama, talán egy hajléktalan.  

Talán mindegyikük. 

Nekem kevésbe volt – és ő, aki készítette, bizonyára sokkal kevesebbet kapott. Talán csak egy vacsorára futja annyi złotyiból.

Talán annyira se.

Ez van, ebben élünk. 

Belelépek holnap is, viszem magammal. 

És most már ti is.

Viszem


Ha Bielsko-Białában jársz estefelé, gyors, de nem mekis lelkivilágú ennivalót vadászva Isten és a pláza háta mögött, a pinceklubokkal és szexshopokkal tarkított Cechowa utcában, ahogy ez gyakorta megesik mindannyiunkkal, 20 perccel a Czernichówba tartó busz indulása előtt, amelyen egész úton 90-es évekbeli diszkóslágerek szólnak majd, ezt persze még nem sejted, jobb is, erre amúgy sem lehet felkészülni, akkor és ott a Cechowában, esetleg Cechowán, ha nagyvilágibban szeretsz ragozni, szóval nagy hülyeséget követsz el, ha nem mész be a grúz étterembe khinkaliért, van sima húsos, csípős húsos meg sajtos is, de te nem vagy se hülye, se vak, tehát bemész khinkaliért, amit kézzel eszel a száránál megragadva, hevesen magyarázó olaszok jellegzetes kéztartásával, szürcsölöd belőle a leve(s)t rögvest az első harapás után, kurwa forró, leégeti a kezed az összes fűszeres lev, amit nem bírsz kiszürcsölni, és azon tűnődsz közben, hogy valahol Grúziában van-e lengyel étterem egy Magyarova utcában, ahol egy cseh utazó forró fűszeres kézzel azon tűnődik, van-e Szombathelyen cseh étterem a Georgiában, esetleg Georgián, ha a betérő lengyel utazó nagyvilágibban szeret ragozni, mielőtt nagy jóllakottságában Pornóapáti felé zötyögve rázúdulna a La Bouche.

Rose

ხინკალი, azaz khinkali


Az Egy nap a városban blogon láttam, hogy elkészült a kifestése a Mexikói út – Kacsóh Pongrác út közötti gyalogos aluljárónak, át is mentem megnézni. A hely a kisföldalatti végállomása mellett található; a nyuszik, macik, lámák és miegymások Piry Anikó (Nyúlgyár) munkái.

Képsorozat:









Ez most a legcukibb aluljáró Zuglóban!


Egy rejtőzködő világunikum Miskolcon – A Tiltott Erdő

A történelmi Avas egy nagy hagyományú, az egész világon semmihez nem hasonlítható atmoszférájú miskolci városrész.  Az Avas a belváros szerves részét képező, mintegy 800 pincéből álló régi vigalmi negyed, egy hegyoldalban álló kis Borváros, ami hosszú tetszhalál után végre újra életre kel.
Mostanában ismét színvonalas vendéglők és több tucatnyi nyitott magánpince teszik vonzóvá a borházak között kanyargó utcácskákat. 

Az UNESCO Kulturális Szellemi Örökség címre is méltán aspiráló Történelmi Avas (az avas szó eredeti jelentése itt: tiltott erdő) egészen egyedi életforma nyomait őrzi. Miskolcon hagyományosan úgy éltek a polgárok, hogy munkájuk végeztével vagy a hétvégére átsétáltak a főutca átjáróházain a kőhajításnyira levő hegyre, a pincéjükbe, borházukba. (Mintha Budapesten a Váci utca mellé odatolnánk a Gellérthegyet, rajta számtalan borpincével...) Kirakták az asztalokat, borozgattak, kvaterkáztak.

Harmóniát és kultúrát varázsoltak maguk köré. A hely és a vendégszerető barátok vonzásának olyan nagy szellemek sem bírtak ellenállni, mint Kazinczy Ferenc, Arany János, Gyulai Pál, Tompa Mihály, Lévay József, Jókai Mór, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc vagy Illyés Gyula.

A történelmi Avas élni akar

A városrész évtizedekig csak pusztult, hiába rejt páratlan lehetőségeket magában. Tönkrementek a sétányok, elértéktelenedtek a borházak, a pincék. A korábbi önkormányzatok elkótyavetyélték az épületeket, nem volt erős szándék az Avas újraélesztésére. A vége az lett, hogy hajléktalanok telepedtek meg az egykori belvárosi szórakozó negyedben.

Néhány éve kezdődött el az Avas rehabilitációjának előkészítése A hegy különleges földtani viszonyai megnehezítették a tervezést, az előkészítést, ugyanis rendszeresek voltak a pincebeomlások, a partfalcsúszások.

Egy egyetemi kutatókból, építészekből, önkormányzati szakemberekből és pincetulajdonosokból álló munkacsoport évekig dolgozott a terület adottságainak, lehetőségeinek felmérésén. Ez a munka alapozta meg azt a mintegy 3 milliárd Ft összértékű fejlesztést, ami a Történelmi Avason már elkezdődött.

Az önkormányzat az Avast az óváros részeként és nem különálló egységként kezelte. Azt tűzte ki célul, hogy az egész történelmi belváros rehabilitációja egységes koncepció mentén valósuljon meg. Kiemelt figyelmet kaptak például a közlekedési kapcsolatok. Az volt a cél, hogy az avasi pincék több irányból könnyen megközelíthetők legyenek. Emellett olyan elemekkel bővül majd a Borváros, hogy ne csak a borozni vágyók, hanem mindenki találjon itt kikapcsolódási lehetőségeket.

Az önkormányzat nem a pincéket újítja meg. Olyanná alakítja az Avast, hogy a tulajdonosoknak megérje felújítani, és üzemeltetni a borházaikat.

Teljesen megújul a hegy tetején álló, a még ma is városi szimbólumként számon tartott kilátó. Egy high-tech élményteret alakítanak ki benne, panoráma üveglifttel, igényes vendéglátóhellyel, így rendezvényekre és kereskedelmi funkciók ellátására is alkalmassá válik.

látványterv

Megújulnak a sétányok, terek, lépcsők, támfalak. A hegy egyik viszonylag sík területén, az ún. Horváth-tetőn a családok számára egy korszerű rekreációs tér épül – piknikező helyek, tematikus, korcsoportonként bontott játszóterek, melyek a teraszok által biztosított domborzat kihasználásával több szinten jelennek meg. Skate pálya, szabadtéri fitness-pálya, kutya-agility pálya, és sok más élményelem várja majd a miskolciakat. Megkezdődik az Avas hegy erdejének rendbe tétele, több helyen parkok létesülnek.

Megújul a szintén itt található, emblematikus református templom tetőzete. Bővül az egyik legnagyobb vendéglátóhely, a Bormúzeum. Kilátóhelyek létesülnek, közvilágítás, kamerarendszer épül. Egységes utcabútorok várják majd a látogatókat.

A beruházás célja, hogy a látogatók örömmel jöjjenek ide kikapcsolódni, így a rendezett környezetben a pincetulajdonosoknak megéri majd a pincéket üzemeltetni. Egy egész városrész szolgálja majd a kikapcsolódást, a közösségépítést.

A munka elkezdődött, és több ütemben zajlik majd. A már átadott, felújított Bortanyával – egy városi tulajdonban lévő rendezvényközponttal – ismét megnyílt a Történelmi Avas főkapuja. Lentről látványosan teret nyit az újjáéledésnek, fentről pedig a Bormúzeum és a megújuló Kilátó biztatnak a köztük húzódó utcák pincéinek és borházainak újkori, hézagmentes használatba vételére.

Lesznek projektelemek, amik még idén elkészülnek – pl. a református templom tetőzete, az izraelita emlékhely –, és lesznek, amiket 2020-ban adnak majd át. Addig is a helyiek folyamatosan igyekeznek életben tartani a hely szellemét.
  

Belváros - Borváros: Megújul a Történelmi Avas városrész Miskolcon


Ha az antik világ ránk maradt épületeire gondolunk, legtöbbször hófehér márvány templomok és szobrok jutnak az eszünkbe, pedig az ókori világ tobzódott a színek fantasztikus tarkaságában. Savaria épületei sem voltak olyan hófehérek, mint azt az Iseum helyreállított szentélyére nézve gondolnánk! A színeknek annyi árnyalata volt, hogy össze sem számolhatták a savariai polgárok. S hogy honnan tudhatjuk ezt manapság?! Vitathatatlan forrásként ott van nekünk egy vulkán hamuja alól kiszabadított színpompás város, Pompei, melynek épületei megőrizték számunkra egy letűnt világ csodás színharmóniáját. 

Szombathelyen 1937-től kezdve kerülnek elő az ókori belváros és a keleti szentélykörzet területéről falfestmény- és vakolattöredékek. Az elmúlt 60 évben (2000 előtt) kevés figyelmet fordítottak a színvonalas falfestmények feldolgozására és publikálására. Az Éva-malom (Rákóczi utca - Thököly utca sarka) területén 1996-ban feltárt leletegyüttes volt az, amely a kezdetét jelentette a savariai falfestmény-kutatásnak. 

Napjainkig a régészeti ásatási naplók és jelentések kb. 25 lelőhellyel kapcsolatban említenek római kori falfestményeket. Ebből 8 lelőhelyen végezhető látványos feldolgozás. A falfestménnyel díszített épületek többsége középület volt (fürdő, császári palota, szentély), de a nagyobb magánházak falainak festése is gyakran előfordult. Nemcsak az épületek belső terei, hanem a külső falfelületek is díszítésre kerültek. 

Azonban addig míg e „képhez" hozzá­ férhetünk, igencsak küzdelmes utat kell végigjárnunk. A falképek feltárása, felszedése, konzerválása, restaurálása és rekonstrukciója - szemben más emlékcsoportokkal - az előkerülés pillanatától, a kutathatóság és értelmezhetőség pillanatáig sokszor évek munkája. Ezeket a gondolatokat dr. Zsidi Paula, régész, főmuzeológus fogalmazta meg és adott ösztönzést számomra, hogy kezdjek el a Savariában feltárt római falfestmények rekonstrukciójával behatóbban foglalkozni és törekedni arra, hogy ne csak a szakma, hanem a nagyközönség is felfedezhesse a városunk egykori lakóinak elveszett színpompás hétköznapjait! 

Várnainé Balogh Beáta

régésztechnikus 

Érdekel a téma részletesebben? 

A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjában 2019. május 15-én (szerdán) 17 órakor Várnainé Balogh Beáta vetítettképes előadást tart a Savaria, az eltűnt színek városa címmel.

Savaria eltűnt színei