ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR:

A magyar kultúra napján, amely egybeesik a néhány éve elhunyt művész születésnapjával – 2013. január 22-én lenne Cseh Tamás 70 éves – egész napos eseményre hívjuk meg Önöket az Országos Széchényi Könyvtárba. Reményeink szerint nem csupán Cseh Tamás életművének, alkotásainak színtere, de egy „príma hely” is lesz ezen a napon a könyvtár a Cseh Tamást és dalait szerető tisztelők, barátok, művelődéstörténészek számára. 

Az Országos Széchényi Könyvtárban működő Mozgóképkincs Alapítvánnyal együttműködésben teljességre törekvően gyűjtjük, rendszerezzük, bővítjük és bocsátjuk a kutatók rendelkezésére a Cseh Tamás-archívum anyagát. Felkutatjuk Cseh Tamás pályájának tanúit, szereplőit, interjúkat készítünk Cseh Tamás életének cselekvő részeseivel. E munka során kibontakozik a 60-as évek képzőművésze, az indián táborozást szervező – éppen leérettségizett diák – alakja és feltárulnak a tordasi gyermekkor életutat meghatározó mozzanatai is. 

Egy napra bepillanthatunk Cseh Tamás titkos indián életébe, felállítjuk a tipijét, és barátai segítségével bemutatjuk a legfontosabb indián eszközöket. Kiállítjuk az általa készített csaknem100 metszetet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, minden lemezének eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait. A Cseh Tamás-archívum dokumentumaival számítógépeken, az archívum munkatársai segítségével ismerkedhetünk meg, illetve a képernyőkön több ezer fényképet tekinthetünk meg tematikus válogatásban. 

A program 11 órakor megnyitóval kezdődik, amelynek során Bereményi Géza a dalszerző, Jankovics Marcell a képzőművész Cseh Tamást mutatja be, majd a dalokat megidézve déli hangversenyt tartanak barátai: Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor. 

Bemutatjuk a „Levél nővéremnek 2” Katona József színházbéli, 1994 márciusában megtartott premierjéről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát is. Levetítjük a Cseh Tamás arcai című 75 perces összeállítást. 

Este 18 órától pedig Másik János élő koncertet ad a közös dalokból. A dalok és Cseh Tamás egész életművének tárgya a szabadság volt – a több évtized alatt minden szó, minden hangsúly, minden akkord önmagán túl valami mást is jelentett, és ha a sorok között rejtetten is, ha szimbolikusan is: egy szabadságszerető ember vallomása volt. A dalok világa nemzedékek számára jelentette azt: „ahol nincs szabadság, ott nincs szabadság”. 

A Cseh Tamás arcai című egynapos kiállítás, audiovizuális installáció részletes programja:

2013. január 22-én 10 órától 22 óráig az Országos Széchényi Könyvtár VIII. emeletén, mely ingyenes napijeggyel látogatható

11:00 – Megnyitóünnepség 
Bereményi Géza a közös évtizedekre emlékezik. Jankovics Marcell a képzőművész Cseh Tamásról beszél. 

12:00 – Déli hangversenyt adnak régi barátai Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor és Bornai Szilveszter: KONCERT NÉLKÜLE címmel 

A hangverseny után filmvetítések kezdődnek: 
13:00 – Koncert Kolozsváron, a felvétel 1990 februárjában készült 
14:30 – Új dalok est, eredeti felvétel 1990 júniusából 
15:30 – Részlet az Egyetemi színpad búcsú estjéről, 1991 április 
16:00 – Múzeumok éjszakája, koncert 2006 júniusában a Széchényi Könyvtárban 
17:00 – Cseh Tamás arcai – Keresztül az életen, dokumentum-összeállítás 

18:00 – MÁSIK JÁNOS ÉLŐ KONCERTet ad azokból a dalokból, amelyeket hárman írtak együtt Bereményi Gézával és Cseh Tamással 

A filmvetítések folytatása: 
19:00 – Az első időktől… rádió-, film-, koncertfelvételek 
20:00 – Levél nővéremnek 2. – az 1994 márciusi bemutató rekonstruált felvétele 

Egész nap folyamatos vetítés a Cseh Tamás műsorvezette Századunk történelmi sorozat epizódjaiból. A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Cseh Tamás archívum gyűjteményét mutatják be. Demonstrációs monitorokon fénykép és mozgókép installációkat láthatnak. Az eredeti kéziratokon, plakátokon, képzőművészeti alkotásokon túl, hangszere, fellépésének eredeti emlékei láthatók. Felállított indián sátra – barátainak segítségével berendezve – ad ritka alkalmat, betekintést a bakonyi „indiánról”. Tisztelője jóvoltából megtekinthető minden megjelent hanglemeze, kazettája, CD-je, a teljes diszkográfiai gyűjtemény. A társalgóban a Takler pincészet, napi címkével ellátott palackjai. – Antoine és Désiré, Angolregény 

E napon – valamennyi programunk és kiállításunk díjmentesen látogatható
– könyvtári körsétákon vehetnek részt
– tárlatvezetéseket tartunk 
– könyvbemutatót rendezünk

Cseh Tamás Nap - OSZK, 2013. 01. 22.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése