Kerékpáros túra a Vereckei-hágótól Budapestig

(MTI) Kárpátaljáról, a Vereckei-hágótól rajtol kedden a kerékpáros Határon Túra 2012, amelynek résztvevői hét nap alatt Budapestig tekernek. Eisenkrammer Károly, a szervező Vuelta Sportiroda vezetője a pénteki sajtótájékoztatón bejelentette: a tavalyi túrától eltérően idén nem Erdélyből, hanem Ukrajnából, a Vereckei-hágótól indul a kerékpáros karaván, és az augusztus 20-i nemzeti ünnepen érkezik meg a fővárosba. 

„A történelemórákon minden magyar diák találkozik a 895-ös évszámmal és a Vereckei-hágóval. Mégis kevesen kerekednek fel, hogy saját szemükkel is megnézzék ezeket a hegyeket. Mi most bringások társaságában éljük majd át azt, hogy honfoglaló őseinknek milyen lehetett Árpád vezetésével eljutniuk a Kárpát-medencébe” – fogalmazott Eisenkrammer. 

A Határon Túra résztvevői összesen 581 kilométert tekernek, és a Vereckei-hágótól Munkács, Vásárosnamény, Sárospatak, Miskolc, Eger és Gyöngyös érintésével érkeznek meg Budapestre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése