„Gondolj a galambokra Krakkó főterén…", ahogy Cseh Tamás énekelte. Nem mintha meg lehetne róluk feledkezni… 

 

A galambok meg nem számlálása után majdnem beleléptem Roman Polanski tenyerébe. 

 

 

Ez még a Schindler listája helyszínen hagyott díszletei közti bolyongás előtt volt, az meg utána, hogy véletlenül meglátogattam Slawomir Mrożeket a kriptájában. Nem tudtam, hogy ott van. Mármint nem aktuálisan, hanem egyáltalán, abban az altemplomban. 

 

 

Az meg már jóval később volt, hogy a szovjet típusú mintalakótelep, Nowa Huta felé lerobbant a villamos, mindenki megindult egy buszmegálló felé, hát mentem velük, jött egy jelzés nélküli, jól feltömörültem magam is, annyira jól, hogy egy nő tőlem kérdezte, hogy ez ugye akkor a 22-esnek a pótlóbusza.

 

 

Azt persze csak sejtem, hogy ezt kérdezte, mert hát lengyelül kérdezte, ami a világ összes más nyelvében kevésbé szükségelt mássalhangzókat is fölszívta – néha már látom, amit hallok, s bár ez lehetne az első lépés a megértés felé, nem mindegy, hogy honnan indulunk... –, már csak ezért is válaszoltam jól megfontolt magánhangzókkal, mint áaaa... ööö, ó!, meg azért is, mert én szeretek egyedül utazni. A nő erre bátorítóan mosolygott, és elismételte, mint valami pszichovisszhang. Lehet, nem is lengyel volt, hanem egy született mással hangzó. 

 

A pótlóbusz sofőrje nem ezért tévedt el, csak simán pont annyi fogalma volt az útvonalról, mint nekem, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ha elegendő mennyiségű utas elegendő hangerővel ordítja ugyanazt, akkor az ilyen ballépések megnyugtatóan korrigálhatók. 

 

 

Nowa Hutában a Ronald Reagan térbe torkollik az Aleja Róz, tenném még hozzá, mint közérdekű infót. 

 

És ha már: itt rengetegen hordanak maszkot az utcán is, ilyen tekintetben tehát nem sikerült beolvadnom; a villamoson viszont van apróval működő jegyautomata, ebből kifolyólag gyakoriak az első fékezés után négykézlábazó groszyvadászok is, tehát mégis sikerült? 

 

középen az ezüst-kék doboz az automat biletowy

 


Rózsa Melinda / Rose, 2020. július 

 

Gondolj a galambokra Krakkó főterén…

 

 

„Gondolj a galambokra Krakkó főterén…", ahogy Cseh Tamás énekelte. Nem mintha meg lehetne róluk feledkezni… 

 

A galambok meg nem számlálása után majdnem beleléptem Roman Polanski tenyerébe. 

 

 

Ez még a Schindler listája helyszínen hagyott díszletei közti bolyongás előtt volt, az meg utána, hogy véletlenül meglátogattam Slawomir Mrożeket a kriptájában. Nem tudtam, hogy ott van. Mármint nem aktuálisan, hanem egyáltalán, abban az altemplomban. 

 

 

Az meg már jóval később volt, hogy a szovjet típusú mintalakótelep, Nowa Huta felé lerobbant a villamos, mindenki megindult egy buszmegálló felé, hát mentem velük, jött egy jelzés nélküli, jól feltömörültem magam is, annyira jól, hogy egy nő tőlem kérdezte, hogy ez ugye akkor a 22-esnek a pótlóbusza.

 

 

Azt persze csak sejtem, hogy ezt kérdezte, mert hát lengyelül kérdezte, ami a világ összes más nyelvében kevésbé szükségelt mássalhangzókat is fölszívta – néha már látom, amit hallok, s bár ez lehetne az első lépés a megértés felé, nem mindegy, hogy honnan indulunk... –, már csak ezért is válaszoltam jól megfontolt magánhangzókkal, mint áaaa... ööö, ó!, meg azért is, mert én szeretek egyedül utazni. A nő erre bátorítóan mosolygott, és elismételte, mint valami pszichovisszhang. Lehet, nem is lengyel volt, hanem egy született mással hangzó. 

 

A pótlóbusz sofőrje nem ezért tévedt el, csak simán pont annyi fogalma volt az útvonalról, mint nekem, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ha elegendő mennyiségű utas elegendő hangerővel ordítja ugyanazt, akkor az ilyen ballépések megnyugtatóan korrigálhatók. 

 

 

Nowa Hutában a Ronald Reagan térbe torkollik az Aleja Róz, tenném még hozzá, mint közérdekű infót. 

 

És ha már: itt rengetegen hordanak maszkot az utcán is, ilyen tekintetben tehát nem sikerült beolvadnom; a villamoson viszont van apróval működő jegyautomata, ebből kifolyólag gyakoriak az első fékezés után négykézlábazó groszyvadászok is, tehát mégis sikerült? 

 

középen az ezüst-kék doboz az automat biletowy

 


Rózsa Melinda / Rose, 2020. július 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése