A karanténban az a jó, mondja Nap, hogy végre ráér sütni. Ma például pirítóst csinál, fokhagymával. Pali olvasta a hómofiszában, hogy az jó a járgány ellen.
Benne van az internetben, érvel Pali, hogy nagyon sok fokhagyma kell, szóval, jó lenne, ha Nap, aki ugye nem ofiszál hóm, csak kapóra jött neki a maraggyotthon, mert alapból egy lusta dög, lemenne a zőccségeshez, és hozna még tíz kilót.
Álarcot persze tegyen föl, az fontos, mert úgy nem ismeri fel a járgány. És attól a többiek is megnyugszanak.
Nekem fogalmam sincs, kik azok a többiek, de most már kíváncsi lettem, szerintem én is lemegyek Nappal a zőccségeshez.
Elvégre a magamfajta pályakezdő koronavírusnak is kell egy kis séta.
Rózsa Melinda / Rose
Nappali
By admin
Anni és Manu régóta utazgattak együtt. Bejárták már a fél világot, buszon, vonaton, hajón, stoppal, gyalog...
Legutóbb a vonídiai határon a szokottnál alaposabb ellenőrzésen estek át. A határőrök mindkettejük hátizsákját kipakoltatták, szétszedették velük a fényképezőgépet, a videokamerát. Aztán 200 dollár leperkálása után mosolyogva engedték útjára a párost.
A vonaton alig volt utas, Anni és Manu végre saját kupéban foglalhatott helyet. Táskából vacsoráztak (még a szomszédos Grolbinában vettek előrecsomagolt szendvicseket), majd, a hosszú út során már kissé kifogyva a szavakból, csak bámultak kifelé azt ablakon.
Este 7 is elmúlt már, és míg Grolbinában ilyenkorra rég besötétedett az év ezen szakában, Vonídia szinte fényárban úszott. Pedig nem valami csillogó metropoliszon haladtak keresztül, épp ellenkezőleg: a táj szinte világvégi módon kihaltnak mutatta magát. Leszámítva a ragyogást. Sőt, minél beljebb haladtak a Nagy-Voníd-hegységbe, a fény annál jobban erősödött. Embernek, állatnak nyoma sem volt.
Legutóbb a vonídiai határon a szokottnál alaposabb ellenőrzésen estek át. A határőrök mindkettejük hátizsákját kipakoltatták, szétszedették velük a fényképezőgépet, a videokamerát. Aztán 200 dollár leperkálása után mosolyogva engedték útjára a párost.
A vonaton alig volt utas, Anni és Manu végre saját kupéban foglalhatott helyet. Táskából vacsoráztak (még a szomszédos Grolbinában vettek előrecsomagolt szendvicseket), majd, a hosszú út során már kissé kifogyva a szavakból, csak bámultak kifelé azt ablakon.
Este 7 is elmúlt már, és míg Grolbinában ilyenkorra rég besötétedett az év ezen szakában, Vonídia szinte fényárban úszott. Pedig nem valami csillogó metropoliszon haladtak keresztül, épp ellenkezőleg: a táj szinte világvégi módon kihaltnak mutatta magát. Leszámítva a ragyogást. Sőt, minél beljebb haladtak a Nagy-Voníd-hegységbe, a fény annál jobban erősödött. Embernek, állatnak nyoma sem volt.
Utazás Vonídián át (fikció)
By admin
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
