meghalt Bernáth/Y Sándor


Ma hajnalban, két hónapos betegség után 63 éves korában, elhunyt a magyar kortárs művészet egyik legendás alakja, a Munkácsy Díjas Bernáthy Sándor.

1980-ban az A.E. bizottság alapító tagjaként kezdte zenei pályafutását, de ismerhetjük Őt, a Dr. Újhajnal, a Matuska Silver Sound vagy a Konnektor együttesekből is. 1981-ben láthattuk az első kiállítását a Fiatal Művészek Stúdiójában.

A hazai elektronikus zenei élet, a magyar techno egyik ősatyja, nevéhez fűződik az óbudai Supersonic, majd 2004-ben a Vörös Yuk & Kék Yuk klub megalapítása. 2011-ben Munkácsy-díjat kapott. Fiával, Bernáthy Zsigával Bernáthy & Son néven saját live act produkcióval léptek fel a hazai elektronikus zenei eseményeken.

Bernáthy Sándor elhunytával, egy nagyon tehetséges, sokoldalú, egyedi látásmódú művészt vesztett el a hazai kortárs művészvilág.

Nyugodjék békében!

(http://bernathy.hu/)

tavalyi interjú Bernáthyval a Quarton http://quart.hu/cikk.php?id=6525

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése