Szálinger Balázs József Attila-díjas magyar költő. 1978-ban született Keszthelyen, tizenhét éve él Ferencvárosban (ez az interjú Ferencváros c. önkormányzati lapban jelent meg 2020. március 30-án). Körülbelül húsz éve robbant be a magyar irodalmi életbe. A verseken kívül műfordításokkal, színpadi darabok írásával is foglalkozik. Az elmúlt két évtizedben számos verseskötete jelent meg (legutóbb, 2018-ban a 361° című), országszerte láthatóak mesedarabjai, valamint kamaradrámái (a legfrissebb a Krizantémok, avagy Liú halála). Szálinger Balázs februárban vehette át – Darvasi László mellett – a Bárka-díjat.
Egy helyütt azt írta: „Mennyi idő alatt lehet kitanulni a szakmát? Soha nem lehet eléggé kitanulni. A verstan alapszintje 2-3 hónap. Az irodalmi életen belüli magabiztosság 5-6 év. Illetve: túl kell jutni egy kudarcon, és ki kell jönni belőle.”
Szálinger Balázs közvetlen figura, nem az elefántcsont-toronyból beszél, sőt, gyakorlati tanácsokkal is segíti a pályakezdőket. A Bárka-díj jelentőségén túl aktuális munkáiban is nagy szerepet tölt be a Bárka folyóirat, hiszen „a felkérésük, hogy rendszeresen kellett verseket küldenem, elvonta kicsit a figyelmemet attól a rágódástól, hogy hogyan tovább egy befejezett verseskötet után, és ürügyet adott a kísérletezéshez.”
 |
| fotó: Bődey János |
– Azt terveztem, hogy írok egy verstankönyvet. Másoktól közben jelentek meg hasonló indíttatásból kötetek, de volt egy hiány, hogy például hogyan írjunk meg egy kísérőlevelet egy szerkesztőnek. Vagy: mit kell gondolnunk arról a fogalomról, hogy ihlet? És arról, hogy nekrológ?
Az irodalmi életbe bele lehet tanulni, nekem ezeket elmagyarázták 20 évvel ezelőtt, nagyon jóban voltam idősebb pályatársakkal. Mára nagyon atomizált lett egy pályakezdés, annak ellenére, hogy a közösségi média összegyűjti a figyelmet. Úgy érzem, hogy nincsenek meg azok a csatornák, hogy a legfiatalabbak a náluk 15-20 évvel idősebbekkel a kellő bizalmi szintre kerüljenek. Ha én ezeket elmondom, akkor biztos vagyok benne, hogy tudok segíteni a tizen-huszonéveseknek. A következő könyvhétre ebből készül egy kézikönyv.
– Hol tart ezzel a munkával?
– Most könyvhéten, ha nem marad el idén minden ebben az országban, útinapló-kötetem jelenik meg Alduna címmel, illetve nemrég egy darabot kellett leadnom, úgyhogy leginkább ezekkel foglalkoztam. A Bárka-sorozattal szerencsére nincsen sok dolgom, havi egyet kell írnom. A legutóbbi most jelent meg, az alkotói válságról szól. Szóval egyelőre az egy írás per hó tempóban, kényelmesen haladok, és gondolom, jövő tavasszal, a kötetbe rendezés idején lesz vele komolyabb munka.
– Egy konkrét példa itt elhangzott (a kísérőlevél kérdése), de nézzünk bele a pályakezdő költők életébe: mik a nehézségek ma? Milyen fajta képességekre van szükség – a tehetségen túl? Vagy az így is, úgy is utat tör magának?
– Hogy mik a nehézségek? A mostani generációnak teljesen mást jelent a nyilvánosság, mint nekem jelentett húsz éve. Kicsit elveszettek, nehezebben koncentrálnak egy konkrét dologra, ugyanakkor képesek több helyre is figyelni egyszerre. Ez nyilvánvalóan az internettel hozható kapcsolatba, egyszerre több cikket is képesek vagyunk olvasni, és nincs nagyon idő, hogy el-elmélyüljünk valamiben, akkora a hírzaj. Életkoromból adódóan a régi és az új világot is ismerem valamennyire, szerintem tudok használható tudást adni tapasztalatból, de meg tudom fogalmazni az ő nyelvükön.
A képesség... hát pont a külvilág kizárása. Ne érjen stressz attól, hogy mások, mondjuk pályatársak a hangos Facebook-jelenlétnek köszönhetően jobban szem előtt vannak, attól te még tedd a dolgod. Ez például egészen fontos, egész pályák elmehetnek, ha erre nincsenek felkészülve. Utat tör a tehetség, de nem árt, ha kellő pillanatban valami erő-tanács-segítség megemeli, hogy szárnyat kapjon.
– Ha már a fiatalok: a Heaven Street Seven énekeseként megismert Szűcs Krisztiánnal néhány éve rendszeresen fellép „irodalmi, zenés ámokfutással”, mint Szűcsinger formáció. 2018-ban jelent meg Ennyit tudtunk segíteni c. közös albumuk, amely egy könyv-lemez. Most a koronavírus miatt bizonytalan ideig biztosan nincs itt a fellépések ideje. Dolgoznak új, kiadásra szánt új közös anyagon?
– Hát igen, az összes tavaszi fellépésünket lemondták. Muszáj dolgozni, végre elővesszük a régi tervünket, bizony. A téma a magyar középkor, Mátyás király és a humor, többet egyelőre nem szabad mondanom.
– Eddig nagyjából kétféle költővel találkoztam: az egyik típus azt mondja, a versek „csak úgy” jönnek, valahonnan „fentről”, egy magasabb régióból, a tehetséges ember „csak” közvetítő. A másik fajta pedig az, aki úgy gyakorolja a szó legnemesebb értelmében vett mesterséget, hogy minden nap leül, mint egy hagyományos munkahelyen, és megírja a „megírnivalókat”. Önnél melyik működik?
– Olyan kérdés ez, mint hogy fehér bor vagy vörös. Szóval mindkettő. Évszakfüggő. Időjárásfüggő. Nagy ajándék az ihlet, szerencsés, aki sokat találkozik vele. Nem is ritka, illetve ismerned kell a szervezeted és a pszichéd, hogy előkészítsd magad a fogadására. Aztán vagy jön, vagy nem. De dolgozni se szégyen. Szóval bizony a szorgalom nélkül, csak a lepkevadászatra berendezkedni nem lehet. Igen, jegyzetelni kell, valamennyit olvasni minden nap, és sokat tervezni. Amikor pedig megvan a terv, akkor alárendelni neki sok mindent. Négykor kelni, ha hajnalban tudsz dolgozni, könyvtárazni, elvonulni, kikapcsolni a telefont.
– Április 11. a magyar költészet napja. A rendezvények jó eséllyel még akkor is elmaradnak, készül esetleg (online) valamivel?
– Isten őrizz, megteszik majd ezt mások helyettem is!
Rózsa Melinda / Rose
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése