Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának Vas vármegyéről (nála: Vasvármegyéről) szóló kötete 1898-ban jelent meg. A Vasvármegye népe című fejezetnek több szerzője van: a magyarokat Sziklay János, a magyarok nyelvjárását dr. Csapodi István, a hienczeket Vende Ernő, a horvátokat Béry István, a vendeket Sinkovich Elek írta; az egészet átnézte dr. Sziklay János és Katona Lajos. Részletek:

A vasmegyei embert mindenkoron megfogjuk különböztetni, teljesen soha át nem alakúló kiejtésének és szóalakjainak eredetiségéről, mely ősiségének legjobb bizonyítéka. Pedig a vasmegyei magyar nép más tekintetben sem a czivilizáczióval, sem az idegen szokásokkal és divatokkal szemben nem tanusít szilárd állhatatósságot. A milyen fogékony a műveltség eszközeinek megértése és alkalmazása iránt, épp úgy szívesen utánozza a maga szokásai, viselete eredetiségének rovására az úri népet, kiváltképen pedig a városiakat. Nagyobb város nincs ugyan a megye területén, de annál több a kis város, melyek mindegyikének volt bizonyos fontosságú szerepe a közelmúltban s ma is lépést igyekeznek tartani a haladó korral; ott vannak ezenkívűl a szomszéd megyék közel eső nagyobb városai, melyek a határtól csak pár órányira lévén, szintén állandó hatással vannak a népre, végre nem tagadhatjuk el a közeli Ausztria, első sorban Stiria befolyását sem, melyet elég alkalmuk van a határmenti s a megye kövein túl is elvándorló megyebeli németeknek a magyarokkal közvetíteni.

A nép külső faji jellegét illetőleg termetük középszerü, általában 160-165 czentiméter magas, inkább ösztövér, mint köpczös; általában brachikephalok; a férfiak feje és arcza kerekebb, mint a nőké, a kiké inkább tojásdad; az arcz színe rendszerint barna, a férfiaké úgy, mint a nőké; hajuk merev, szálas, gesztenyebarna (a nők közt több a szőke); szemük nagyrészt széles mandolametszetü, nagy és nyílt, általában barna, de gyakori a kék szem is, mig a szürke és sárga már ritkábban, elvétve fordul elő. A nők ösztövér termetük, rendszerint kemény, merev vonású arczuk miatt legnagyobbrészt nem szépek; legalább olyan kecses arczidomokat, mint a Tisza mentén, vagy a Kis-Alföld csallóközi és sopronmegyei részében, (Csorna és Kapuvár vidékén) nem igen találhatunk.

Vasvármegye nemzetisége térképe. Rajzolta dr. Sziklay János.
Szombathely szomszédságában, Oladon, Ondódon, Asszonyfán már szeret czifrálkodni az asszonynép. Ondódon piros és kék csipkével díszíti ruháját; a duplaelejü, színváltó derekat viseli, vagyis blúzt; függővel, üveggyöngygyel ékeskedik, Oladon még gránát-gyöngysort is aggat a nyakába. Ugyanígy ékesítik magukat a seéi leányok és asszonyok. Kisasszonyfán piros kivarrással díszítik a ruhát; ékszerűl fehér vagy sárga gyöngy ezüst kereszttel szolgál; függővel is ékesgetik magukat.

A megváltozott mezőgazdasági, birtokjogi és pénzviszonyok, az új állami élet követelményei, melyek a kisbirtokosokra nagy terhet róttak és rónak, fölkeltették a népben a vagyonszerzés, magában véve becsülendő, de nem mindig nemes vágyát, kiölik belőle a régi magyar szívességet s önzővé, haszonlesővé teszik. Meginog itt-ott az az erénye, melylyel őseinek földjéhez ragaszkodott s nem mindig a megélhetés szükségétől űzetve, hanem spekuláczióból is eladja földjét, hogy Szlavoniában olcsóbban többet vásároljon. A míg a német ajkúak Ausztria felé huzódnak, ámde jobbára ideiglenes tartózkodásra; a magyarok inkább Horvát-Szlavonországba veszik utjokat.

Általános a hit, hogy pénteken semmit sem szabad kezdeni, mert az szerencsétlenül fog végződni. Az igézés, szemmelverés tartja magát a köztudatban. Ennek különben meg van a maga valószerű alapja; csakhogy a nép valami rossz szellem tényének tartja azt, a mit ma a hipnotizmus tüneményeiből megmagyarázhatunk. A tehenek megrontását szintén többfelé tartják. A boszorkányok és rossz szellemek hivésével függ össze az a hit is, hogy a viharokat, jégesőt egy gonosz szellem, garbonciás diák hozza, a ki a harangozótól elriad. Azért még mindig vannak falvak, a hol a felhő elé harangoznak. (Nárai.)

Hienczeknek nevezik Vas, Sopron és Mosonvármegyék azon németajkú lakosságát, a melynek nyelve, sajátságainál fogva, úgyszólván külön dialektikust képez az összes német nyelvjárások között és a mely nép maga is, szokásaira és gondolkozásmódjára nézve, eltér a hazánkban és az azon kívül élő többi német népfajoktól. A magyarországi hienczek száma körülbelűl 300,000, a kiknek a zöme (125,000). Vasvármegye területén, a kőszegi, felső-eőri, körmendi, németujvári és a szt.-gotthárdi járásban tartózkodik, hegyes, dombos vidéken, melyet "Pugläte-Welt"-nek (púpos, görbe-világ) neveznek. 
 
A hienczek eredetéről még eddig nincsenek teljesen megbizható adataink. Valószinűleg utódai azon bajor és frank telepítvényeseknek, a kiket Nagy Károly költöztetett 803. év körül az általa meghódított avar területre, azaz, a mai Magyarország dunántúli részére, hogy ott a mívelődést és kereszténységet terjeszszék. Ezek közé később szláv és avar elemek is olvadtak, majd a XV. században, midőn az országnak ez a része egyes osztrák és német főnemesek és herczegek birtokába került, ezek is számos német jobbágy-családot telepítettek magyarországi jószágaikra, a kikhez még a reformáczió után, a protestánsok üldöztetése idejében, az Ausztriából, különösen Stájerországból ide menekülő protestáns német családok csatlakoztak.

Hogy mikor ragadt rájuk a hiencz név és hogy mit jelent azt nem sikerült eddig kideríteni. Legvalószínűbb az a föltevés, mely a hienczek elnevezését Henriktől (1228-1274) Kőszeg városának megalapítójától, származtatja, a ki különösen e vidék fölött uralkodott és a kinek alattvalói magukat hienczek-nek, vagy heanczok-nak, azaz Henrik népének nevezték. (A Heinrich név rövidített alakja Heinz, Hinz).

A hienczek nyelve bár rokonságban van a bajor nyelvjárással, de ettől, valamint a szomszéd osztrák-stájer népnyelvtől is annyira különbözik, hogy akár külön dialektusnak tekinthető. A hiencz nyelv legjellemzőbb sajátságai: 1. A magánhangzókat megnyújtja, sőt szereti azokat diftongussá változtatni, pl.: Vooda, (Vater), Kauch (Koch) Beischof (Bischof) Waocha (Woche), spoarn (sparen) A guet's Woat, find a guat's Oat (Ein guter Wort, findet ein gutes Ort). 2. Az u helyett ui kettős hangzót használ, pl: Guid'n Muoring Muida (Guten Morgen Mutter), Krui (Krug), huischt'n (husten). 3. Jellemző az es semleges névmás különös alakja a si, melyet különösen személytelen ígék mellett használ, pl: si regnet (es regnet) si schneibt, si plaschelt (es pläschert). 
 
A hienczek nyelvjárása különben nem egységes és majdnem községenként eltéréseket mutat. Igy a vasvármegyei hienczek nyelvében is a szerint, a mitn az a hanggal bánnak, három-féle megkülönböztetést lehet tenni. E szavakat pl. Haar (haj, len), Bart (szakáll), Wart (őr), Garten (kert), Németujvár és Kukmér vidékén úgy ejtik, hogy az a elé egy zárt o-t tesznek, pl: Hoar Poat, Woat, Goat'n. Felső-Lövőn az a elé zárt u-t tesznek, pl: Huar, Puart, Wuart, Guart'n. Alhó vidékén a zárt o-t az a után teszik, pl. Haor, Paort, Waort, Gaort'n.

A hiencz nyelvben nem csak sok ősrégi német szóra találunk, hanem e nyelvjárás és a hiencz népszokások az ó-német mitológiának is számos maradványát tartották fenn. Igy a hét napjait a hienczek a következő nevekkel jelölik: Sunnti, Maorti, Jarti, Mitti, Pfinsti, Frati és Saonsti. A kedd neve Jarti, Irita. Jar, Ero, Ir, Tyr, vagy Zin, az ősgermánoknál a nap, később a szerelem, majd a háború istene volt. A csütörtök Pfinsti, Pfins-nek nevezik a hienczek Thonart, vagy Thort az égiháború istenét (Donnerstag). A pünkösd ünnepet is az ő tiszteletére nevezték el, és ennek előestéjén, a hiencz legények ma is hosszú ostorokkal pattogtatnak. Thonar szolgájának Loki-nak emlékét hirdeti az a szokás, hogy azt a legényt, a ki pünkösd reggelén a legkésőbben kel fel, Pfingstluken-nek csúfolják. 
 
Felemlítésre érdemes, hogy a hiencz nyelvbe ma már körülbelűl 100 magyar szó olvadt be; így pl., a hitvány "hitwanig" alakban mindenfelé használatos. Elég érdekesnek találjuk itt közölni a következő hiencz szókat: Mi = Ihr, ehs = ihr, enger = euer, eng = euch, Mi = wir, eppäs = vielleicht, tänch = soeben, hiertz, hiertzeten = jetzt, ent, doent, iän = drüben, toni = weg, aft = dann, päs =bei, awi = hinab, tuäri = durch stb.

A rohonczi nép a legtöbbet olvas Vasmegyében. Népiskolái kitünőek.

A hiencz, bár szívósan ragaszkodik nemzetiségéhez és nyelvéhez, jó hazafi, a ki magát magyarnak vallja és szivesen tanúl magyarul.

Germán hitregei maradvány emlékét őrzi még a hiencz anyának, rossz, sokat rívó fiát ijesztgető ezen versikéje: "Biabl, schau, schau, do kimpt da Wauwau!" mely utóbbi kifejezés alatt a német mythológia főalakjának, Wodan-nak neve maradt fenn a hienczeknél.

Husvétkor a legények a mezőkön tüzet gyujtanak és ezt "Osterlammbraten"-nak nevezik. Flórián napján nem szabad a konyhába vizet vinni, mert nagyon sok légy lesz egész évben. A Mikulás itt csak ijeszti a gyermekeket, de nem hoz nekik semmit; e helyett deczember 13-án, Lúczia napján, a Lutzelfrau vagy Pudlfrau lepi meg a gyermekeket mindenféle édességekkel.

Vasvármegye észak-nyugati részeiben, egyes községekben német vagy magyar ajkú községek közé ékelve él körülbelűl 20.000 horvát ajkú nép. A hagyomány szerint vagy a XV. század végén, vagy a XVI. században telepíttették be őket. Ősi hazájuk a Balkán félszigeten volt, a honnan a törökök elől menekültek.

Hogy a horvátok a Balkán melyik tartományából telepedtek át, azt ma már bajos volna meghatározni. Hogy nem ugyanazon helyről jöttek azt a nyelvjárási eltérések igazolják. A Rohoncz vidékiek "stó"-val, a Német-Ujvár vidékiek "csó"-val beszélnek. A bándoli azt mondja vidio szom - a szomszédos községekben pedig a "vidil szom" járja. Az előbbiek így kérdik: sto delo? az utóbbiak: cso delás. Unikomot képeznek a stinácziak, kik nem mondják: ja szom, hanem ja szu.

Vasvármegyei népviseletek.
Tömördi horvátok. Muraszombat-vidéki vendek.
Magyarország délnyugati sarkán, Vasvármegye délnyugati és Zalavármegye nyugati szögletében élnek a vendek, magukat "szlovén"-nek nevezik. A szomszéd magyarok tótoknak vagy bömhéczeknek nevezik őket, magát a vendlakta vidéket Tótságnak. Számuk összesen 70,000.

A vendek lakta terület nyugati határa csak geografiai (stájer-magyar), de nem egyuttal etnográfiai is. Ez a határ Széchenyikuttól (Petáncz) északnyugatra ér a Murához, mely folyó azután Koótig a Muraköztől választja el őket. Zalamegye délkeleti részén a vendség határa Koót, Hotticza, Zorkoháza (Nedelicza) Turnisa, Dobronak községek érintésével halad északi irányba. A felsorolt községek még vend lakosságúak. Északon átvágja a Dobrai hegyek Goliczáig nyuló ágát, befogja Kebelét és a Kebele-patak mentén vonul Vasmegye határáig. A Kebele völgye alkotja itt az északkeleti határt. Vasmegye szélétől kiindulva, a határ Prosznyákfától Alsó-Szölnökig (a Rába völgyében) húzott északnyugati irányú vonal lenne, a melytől keletre is esik még egy-két vend község. Az északnyugati határt Szölnöktől Gedőudvarig gondolt egyenes vonal alkotja. E határ mentén németekkel érintkezik a vend nép, az északkeleti mentén magyarsággal, délnyugaton a muraköziekkel, nyugati határa mentén stájer rokonaival. Vasmegyében a vendség területének határa nagyjában megegyez a muraszombati járás határával.

A vend nép a szláv népfajnak egyik főága a történelem a hatodik századtól fogva ismeri a szlávokat, mint önálló népfajt; addig germán, majd hún vagy másfajú népeket uraltak. Különösen az avar uralom hozta a szláv népeket inkább nyugat felé, annak hanyatlása pedig dél felé. Kezdetben a szlávok Európa északkeleti vidékét, már részben az Elbától, de leginkább az Odera és a Visztulától keletre, föl a Balti tengerig lakták. Három főágra osztották őket, u. m. a baltokra, a szlovénekre és vendekre, melyek mindegyikéhez ismét több apró nép tartozott. Országalkotólag a vend népek léptek fel elsőknek.

A vend név valószinűleg régi lakóhelyükről maradt rájuk, mely a mai Brandenburg volt s melynek partjait mosta a Balti-tenger, régi néven "sinus Venedicus".

Különféleképen vélekednek a történetírók a vend-szlávoknak a Mura, Dráva és Száva közé első átköltözése idejéről; leghitelesebbnek látszik azok vélekedése, kik azt az Atilla birodalmának szétoszlása után való időre határozzák.

A fentebb leírt, vendek lakta területet, a VI. század végén az Itáliába költözött longobardok után, az avarokkal nyugati Pannoniába települt vendszlávok (szlovének, windek) lepték el. Ezeknek utódai a zala- és vasmegyei vendek; a vasmegye-hegyvidéken a goričancik (fennlakók, hegyen lakók), a muramenti síkon a dolincik (lenn lakók, síkon lakók) vagy revencik.
nemzetiségek

Magyarok, hienczek, horvátok, vendek

Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának Vas vármegyéről (nála: Vasvármegyéről) szóló kötete 1898-ban jelent meg. A Vasvármegye népe című fejezetnek több szerzője van: a magyarokat Sziklay János, a magyarok nyelvjárását dr. Csapodi István, a hienczeket Vende Ernő, a horvátokat Béry István, a vendeket Sinkovich Elek írta; az egészet átnézte dr. Sziklay János és Katona Lajos. Részletek:

A vasmegyei embert mindenkoron megfogjuk különböztetni, teljesen soha át nem alakúló kiejtésének és szóalakjainak eredetiségéről, mely ősiségének legjobb bizonyítéka. Pedig a vasmegyei magyar nép más tekintetben sem a czivilizáczióval, sem az idegen szokásokkal és divatokkal szemben nem tanusít szilárd állhatatósságot. A milyen fogékony a műveltség eszközeinek megértése és alkalmazása iránt, épp úgy szívesen utánozza a maga szokásai, viselete eredetiségének rovására az úri népet, kiváltképen pedig a városiakat. Nagyobb város nincs ugyan a megye területén, de annál több a kis város, melyek mindegyikének volt bizonyos fontosságú szerepe a közelmúltban s ma is lépést igyekeznek tartani a haladó korral; ott vannak ezenkívűl a szomszéd megyék közel eső nagyobb városai, melyek a határtól csak pár órányira lévén, szintén állandó hatással vannak a népre, végre nem tagadhatjuk el a közeli Ausztria, első sorban Stiria befolyását sem, melyet elég alkalmuk van a határmenti s a megye kövein túl is elvándorló megyebeli németeknek a magyarokkal közvetíteni.

A nép külső faji jellegét illetőleg termetük középszerü, általában 160-165 czentiméter magas, inkább ösztövér, mint köpczös; általában brachikephalok; a férfiak feje és arcza kerekebb, mint a nőké, a kiké inkább tojásdad; az arcz színe rendszerint barna, a férfiaké úgy, mint a nőké; hajuk merev, szálas, gesztenyebarna (a nők közt több a szőke); szemük nagyrészt széles mandolametszetü, nagy és nyílt, általában barna, de gyakori a kék szem is, mig a szürke és sárga már ritkábban, elvétve fordul elő. A nők ösztövér termetük, rendszerint kemény, merev vonású arczuk miatt legnagyobbrészt nem szépek; legalább olyan kecses arczidomokat, mint a Tisza mentén, vagy a Kis-Alföld csallóközi és sopronmegyei részében, (Csorna és Kapuvár vidékén) nem igen találhatunk.

Vasvármegye nemzetisége térképe. Rajzolta dr. Sziklay János.
Szombathely szomszédságában, Oladon, Ondódon, Asszonyfán már szeret czifrálkodni az asszonynép. Ondódon piros és kék csipkével díszíti ruháját; a duplaelejü, színváltó derekat viseli, vagyis blúzt; függővel, üveggyöngygyel ékeskedik, Oladon még gránát-gyöngysort is aggat a nyakába. Ugyanígy ékesítik magukat a seéi leányok és asszonyok. Kisasszonyfán piros kivarrással díszítik a ruhát; ékszerűl fehér vagy sárga gyöngy ezüst kereszttel szolgál; függővel is ékesgetik magukat.

A megváltozott mezőgazdasági, birtokjogi és pénzviszonyok, az új állami élet követelményei, melyek a kisbirtokosokra nagy terhet róttak és rónak, fölkeltették a népben a vagyonszerzés, magában véve becsülendő, de nem mindig nemes vágyát, kiölik belőle a régi magyar szívességet s önzővé, haszonlesővé teszik. Meginog itt-ott az az erénye, melylyel őseinek földjéhez ragaszkodott s nem mindig a megélhetés szükségétől űzetve, hanem spekuláczióból is eladja földjét, hogy Szlavoniában olcsóbban többet vásároljon. A míg a német ajkúak Ausztria felé huzódnak, ámde jobbára ideiglenes tartózkodásra; a magyarok inkább Horvát-Szlavonországba veszik utjokat.

Általános a hit, hogy pénteken semmit sem szabad kezdeni, mert az szerencsétlenül fog végződni. Az igézés, szemmelverés tartja magát a köztudatban. Ennek különben meg van a maga valószerű alapja; csakhogy a nép valami rossz szellem tényének tartja azt, a mit ma a hipnotizmus tüneményeiből megmagyarázhatunk. A tehenek megrontását szintén többfelé tartják. A boszorkányok és rossz szellemek hivésével függ össze az a hit is, hogy a viharokat, jégesőt egy gonosz szellem, garbonciás diák hozza, a ki a harangozótól elriad. Azért még mindig vannak falvak, a hol a felhő elé harangoznak. (Nárai.)

Hienczeknek nevezik Vas, Sopron és Mosonvármegyék azon németajkú lakosságát, a melynek nyelve, sajátságainál fogva, úgyszólván külön dialektikust képez az összes német nyelvjárások között és a mely nép maga is, szokásaira és gondolkozásmódjára nézve, eltér a hazánkban és az azon kívül élő többi német népfajoktól. A magyarországi hienczek száma körülbelűl 300,000, a kiknek a zöme (125,000). Vasvármegye területén, a kőszegi, felső-eőri, körmendi, németujvári és a szt.-gotthárdi járásban tartózkodik, hegyes, dombos vidéken, melyet "Pugläte-Welt"-nek (púpos, görbe-világ) neveznek. 
 
A hienczek eredetéről még eddig nincsenek teljesen megbizható adataink. Valószinűleg utódai azon bajor és frank telepítvényeseknek, a kiket Nagy Károly költöztetett 803. év körül az általa meghódított avar területre, azaz, a mai Magyarország dunántúli részére, hogy ott a mívelődést és kereszténységet terjeszszék. Ezek közé később szláv és avar elemek is olvadtak, majd a XV. században, midőn az országnak ez a része egyes osztrák és német főnemesek és herczegek birtokába került, ezek is számos német jobbágy-családot telepítettek magyarországi jószágaikra, a kikhez még a reformáczió után, a protestánsok üldöztetése idejében, az Ausztriából, különösen Stájerországból ide menekülő protestáns német családok csatlakoztak.

Hogy mikor ragadt rájuk a hiencz név és hogy mit jelent azt nem sikerült eddig kideríteni. Legvalószínűbb az a föltevés, mely a hienczek elnevezését Henriktől (1228-1274) Kőszeg városának megalapítójától, származtatja, a ki különösen e vidék fölött uralkodott és a kinek alattvalói magukat hienczek-nek, vagy heanczok-nak, azaz Henrik népének nevezték. (A Heinrich név rövidített alakja Heinz, Hinz).

A hienczek nyelve bár rokonságban van a bajor nyelvjárással, de ettől, valamint a szomszéd osztrák-stájer népnyelvtől is annyira különbözik, hogy akár külön dialektusnak tekinthető. A hiencz nyelv legjellemzőbb sajátságai: 1. A magánhangzókat megnyújtja, sőt szereti azokat diftongussá változtatni, pl.: Vooda, (Vater), Kauch (Koch) Beischof (Bischof) Waocha (Woche), spoarn (sparen) A guet's Woat, find a guat's Oat (Ein guter Wort, findet ein gutes Ort). 2. Az u helyett ui kettős hangzót használ, pl: Guid'n Muoring Muida (Guten Morgen Mutter), Krui (Krug), huischt'n (husten). 3. Jellemző az es semleges névmás különös alakja a si, melyet különösen személytelen ígék mellett használ, pl: si regnet (es regnet) si schneibt, si plaschelt (es pläschert). 
 
A hienczek nyelvjárása különben nem egységes és majdnem községenként eltéréseket mutat. Igy a vasvármegyei hienczek nyelvében is a szerint, a mitn az a hanggal bánnak, három-féle megkülönböztetést lehet tenni. E szavakat pl. Haar (haj, len), Bart (szakáll), Wart (őr), Garten (kert), Németujvár és Kukmér vidékén úgy ejtik, hogy az a elé egy zárt o-t tesznek, pl: Hoar Poat, Woat, Goat'n. Felső-Lövőn az a elé zárt u-t tesznek, pl: Huar, Puart, Wuart, Guart'n. Alhó vidékén a zárt o-t az a után teszik, pl. Haor, Paort, Waort, Gaort'n.

A hiencz nyelvben nem csak sok ősrégi német szóra találunk, hanem e nyelvjárás és a hiencz népszokások az ó-német mitológiának is számos maradványát tartották fenn. Igy a hét napjait a hienczek a következő nevekkel jelölik: Sunnti, Maorti, Jarti, Mitti, Pfinsti, Frati és Saonsti. A kedd neve Jarti, Irita. Jar, Ero, Ir, Tyr, vagy Zin, az ősgermánoknál a nap, később a szerelem, majd a háború istene volt. A csütörtök Pfinsti, Pfins-nek nevezik a hienczek Thonart, vagy Thort az égiháború istenét (Donnerstag). A pünkösd ünnepet is az ő tiszteletére nevezték el, és ennek előestéjén, a hiencz legények ma is hosszú ostorokkal pattogtatnak. Thonar szolgájának Loki-nak emlékét hirdeti az a szokás, hogy azt a legényt, a ki pünkösd reggelén a legkésőbben kel fel, Pfingstluken-nek csúfolják. 
 
Felemlítésre érdemes, hogy a hiencz nyelvbe ma már körülbelűl 100 magyar szó olvadt be; így pl., a hitvány "hitwanig" alakban mindenfelé használatos. Elég érdekesnek találjuk itt közölni a következő hiencz szókat: Mi = Ihr, ehs = ihr, enger = euer, eng = euch, Mi = wir, eppäs = vielleicht, tänch = soeben, hiertz, hiertzeten = jetzt, ent, doent, iän = drüben, toni = weg, aft = dann, päs =bei, awi = hinab, tuäri = durch stb.

A rohonczi nép a legtöbbet olvas Vasmegyében. Népiskolái kitünőek.

A hiencz, bár szívósan ragaszkodik nemzetiségéhez és nyelvéhez, jó hazafi, a ki magát magyarnak vallja és szivesen tanúl magyarul.

Germán hitregei maradvány emlékét őrzi még a hiencz anyának, rossz, sokat rívó fiát ijesztgető ezen versikéje: "Biabl, schau, schau, do kimpt da Wauwau!" mely utóbbi kifejezés alatt a német mythológia főalakjának, Wodan-nak neve maradt fenn a hienczeknél.

Husvétkor a legények a mezőkön tüzet gyujtanak és ezt "Osterlammbraten"-nak nevezik. Flórián napján nem szabad a konyhába vizet vinni, mert nagyon sok légy lesz egész évben. A Mikulás itt csak ijeszti a gyermekeket, de nem hoz nekik semmit; e helyett deczember 13-án, Lúczia napján, a Lutzelfrau vagy Pudlfrau lepi meg a gyermekeket mindenféle édességekkel.

Vasvármegye észak-nyugati részeiben, egyes községekben német vagy magyar ajkú községek közé ékelve él körülbelűl 20.000 horvát ajkú nép. A hagyomány szerint vagy a XV. század végén, vagy a XVI. században telepíttették be őket. Ősi hazájuk a Balkán félszigeten volt, a honnan a törökök elől menekültek.

Hogy a horvátok a Balkán melyik tartományából telepedtek át, azt ma már bajos volna meghatározni. Hogy nem ugyanazon helyről jöttek azt a nyelvjárási eltérések igazolják. A Rohoncz vidékiek "stó"-val, a Német-Ujvár vidékiek "csó"-val beszélnek. A bándoli azt mondja vidio szom - a szomszédos községekben pedig a "vidil szom" járja. Az előbbiek így kérdik: sto delo? az utóbbiak: cso delás. Unikomot képeznek a stinácziak, kik nem mondják: ja szom, hanem ja szu.

Vasvármegyei népviseletek.
Tömördi horvátok. Muraszombat-vidéki vendek.
Magyarország délnyugati sarkán, Vasvármegye délnyugati és Zalavármegye nyugati szögletében élnek a vendek, magukat "szlovén"-nek nevezik. A szomszéd magyarok tótoknak vagy bömhéczeknek nevezik őket, magát a vendlakta vidéket Tótságnak. Számuk összesen 70,000.

A vendek lakta terület nyugati határa csak geografiai (stájer-magyar), de nem egyuttal etnográfiai is. Ez a határ Széchenyikuttól (Petáncz) északnyugatra ér a Murához, mely folyó azután Koótig a Muraköztől választja el őket. Zalamegye délkeleti részén a vendség határa Koót, Hotticza, Zorkoháza (Nedelicza) Turnisa, Dobronak községek érintésével halad északi irányba. A felsorolt községek még vend lakosságúak. Északon átvágja a Dobrai hegyek Goliczáig nyuló ágát, befogja Kebelét és a Kebele-patak mentén vonul Vasmegye határáig. A Kebele völgye alkotja itt az északkeleti határt. Vasmegye szélétől kiindulva, a határ Prosznyákfától Alsó-Szölnökig (a Rába völgyében) húzott északnyugati irányú vonal lenne, a melytől keletre is esik még egy-két vend község. Az északnyugati határt Szölnöktől Gedőudvarig gondolt egyenes vonal alkotja. E határ mentén németekkel érintkezik a vend nép, az északkeleti mentén magyarsággal, délnyugaton a muraköziekkel, nyugati határa mentén stájer rokonaival. Vasmegyében a vendség területének határa nagyjában megegyez a muraszombati járás határával.

A vend nép a szláv népfajnak egyik főága a történelem a hatodik századtól fogva ismeri a szlávokat, mint önálló népfajt; addig germán, majd hún vagy másfajú népeket uraltak. Különösen az avar uralom hozta a szláv népeket inkább nyugat felé, annak hanyatlása pedig dél felé. Kezdetben a szlávok Európa északkeleti vidékét, már részben az Elbától, de leginkább az Odera és a Visztulától keletre, föl a Balti tengerig lakták. Három főágra osztották őket, u. m. a baltokra, a szlovénekre és vendekre, melyek mindegyikéhez ismét több apró nép tartozott. Országalkotólag a vend népek léptek fel elsőknek.

A vend név valószinűleg régi lakóhelyükről maradt rájuk, mely a mai Brandenburg volt s melynek partjait mosta a Balti-tenger, régi néven "sinus Venedicus".

Különféleképen vélekednek a történetírók a vend-szlávoknak a Mura, Dráva és Száva közé első átköltözése idejéről; leghitelesebbnek látszik azok vélekedése, kik azt az Atilla birodalmának szétoszlása után való időre határozzák.

A fentebb leírt, vendek lakta területet, a VI. század végén az Itáliába költözött longobardok után, az avarokkal nyugati Pannoniába települt vendszlávok (szlovének, windek) lepték el. Ezeknek utódai a zala- és vasmegyei vendek; a vasmegye-hegyvidéken a goričancik (fennlakók, hegyen lakók), a muramenti síkon a dolincik (lenn lakók, síkon lakók) vagy revencik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)