Ignite. Kaliforniai hardcore banda, magyar énekessel. Járják a világot. Néha a Rise Againsttel dolgoznak együtt. Sok tekintetben ez már a csúcs.

Augusztust írunk. Fülledt nyáreste a picture on fesztiválon. A frontember, Téglás Zoltán a koncert után az Ignite turnébuszába invitálja az újságírókat. Pizzát tesz elénk, sört, energiaitalt, üdítőt, ha nem volna elég, kérünk-e még valamit. Merthogy ellátmány van bőven. Ez egy ilyen biznisz. A turnén megmaradt ételt, italt egy árvaháznak szokta adni.


Veresegyházán lakik. Arra, hogy milyen gyakran jön haza, úgy válaszol, valójában itthon lakik, bár mindkét zenekara (a másik a Pennywise) kint van, igyekszik olyan gyakran ténylegesen itthon tartózkodni, amennyire csak tud. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy évente három hónapot tölt Magyarországon... "Magyarországon sokkal többe kerül minden. Amennyit itt keresnek az emberek, abból a rezsit sem lehet kifizetni."

Magyarországon azt látja, hogy minden évben csak rosszabb lesz. "Én dollárral jövök, és nekem is drága!" Amerikában tehát könnyebb megélni. Téglás Zoltán szereti a régi kocsikat, több is van neki, ötvenes-hatvanas évekbeli darabokat gyűjt. (Eközben jegyzi meg egy kolléga, hogy ő is régi autót tart, csak más okból...) Los Angelesben a tengerhez közel vett házat.

Zoli Amerikában született 1969-ben, ott is nőtt fel. Kilenc éves korában jött először Magyarországra, két évig a nagymamájánál lakott. Akkor el is felejtett angolul. Amikor visszament, utálta Amerikát. Ma is Los Angelesben érzi magát idegennek.

Apja a II. világháború után ment ki, anyja a 60-as években. Ők az ő szüleiket eleinte még látogatóba se tudták kivinni, erre a los angelesi Szent István templom támogatásával nyílt lehetőségük. Szent István ezért is fontos Téglás számára. Konkrétan a hasára tetoválva viseli az első magyar király arcképét.

Kint a szülei elkezdték élni az american dreamet. Mindenki élhette, aki keményen dolgozott. Lehetett egyről a kettőre jutni, ha valaki egész nap dolgozott. Akkor.

"Amerikában megkaptuk a lehetőségeket, lehet élni. Bushnak nyolc év alatt sikerült tönkretennie az országot" (A kolléga felől enyhe somolygás.) "Azt hitték, mindenki jól él és gazdag, és ez mindig így marad – de ez nem igaz. Most derül csak ki, hogy mekkora szarban vagyunk, és még nagyobban leszünk, ha az emberek nem figyelnek oda. És mindeközben a nagy cégek most ugyanazt a károsítást, pusztítást végzik a természetben, mint a nácik és a kommunisták csináltak. És most ezek a cégek irányítják a hatalmat. Ez lesz a világ vége... Az új lemez erről fog szólni. Arról, hogy ha nem figyelünk oda, akkor az ország ugyanúgy elhanyagolódik, mint a virág, ha nem öntözöd. Így van Amerikában is, és így van Magyarországon is. Ráadásul, Magyarországon, ha magyar zászló van a pólódon, már nacionalista vagy. Azt sulykolják, hogy ne szeresd a hazádat, ne legyen fontos. Akkor azt tehetnek veled, amit akarnak. És tessék, én ezzel a gondolkodással Amerikában balliberálisnak számítok!"


Szóba kerül az A csitári hegyek feldolgozása (az Ignite angol nyelvű dalának címe: A Place Called Home). A koncerten a magyar rajongók lengették a címeres zászlót, azt meg mondani sem kell, hogy az "éljen a magyar szabadság, éljen a haza" sorokat mindenki vele énekelte.

"Az milyen politika, ahol nem szabad elénekelni egy fucking számot?" A régi időkre céloz ezzel, főleg a Romániában szerzett tapasztalataira. Amikor mentek a stúdióba, cserkészdalokat és hasonlókat énekelt. Akkor, hirtelenjében jött az ötlet, hogy ki lehetne próbálni ezt felvételen is. Az A csitári... szövegét kicserélte, mert az angol fordítás nagyon brutálisan hangzott. Elhagyja a kedvese, erre kitöri a kezét... ez durva volt oda, az amerikaiaknak. Helyette másról írt, a nagymamájáról, akit mindig iszonyatosan nehéz volt itthagyni, arról, hogy milyen nehéz elköszönni úgy a családtól, hogy tudod, hogy lehet, hogy nem látod őket többé.

Ez a témakör, a hazavágyódás, honvágy, családhoz és szülőföldhöz ragaszkodás továbbra is mélyen foglalkoztatja. Most írt egy dalt arról, amikor elmegy valaki messzi földre, külföldre dolgozni, akkor milyen érzés végre hazafelé tartani, átlépni a határt, ülni a vonaton, megérezni a szülőföld illatát, érezni a hazai ízeket, találkozni a magyar barátokkal. "A magyar barátaimmal mindig ott folytatom a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Még akkor is, ha közben két évig nem találkoztunk. Az amerikaiak sokkal felületesebbek."

Téglás Zoli sokszor érez bűntudatot amiatt, hogy elhagyja az országot a pénz és a karrier miatt. Azonban Magyarországról nem lehet elérni azt, amit neki már neki sikerült. "Szerte a világban azért vesznek egyet az Ignite-ra, mert kaliforniaiak vagyunk. Japánba hiába mennénk magyar zenekarként, ugyanezzel a produkióval, senkit nem érdekelne. Az a menő, ami amerikai."

Az Ignite-ban, akikkel együtt dolgozik, magyarok. Nem a zenekari tagok, hanem a többiek, a stáb. A buszsofőr viszont mindig német, kell a precizitás... Most két hónapig turnéznak, és hamarosan még többet fog. Kell a pénz, ha majd eggyel több éhes szájat kell etetni. Barátnője ugyanis babát vár.

"A gyerekem magyarul fog beszélni, még akkor is, ha az anyja amerikai. Mindig vágytam magyar barátnőre, de így alakult... Nekem nehezebb magyarnak lennem, nem könnyebb, pedig sokan azt mondják, jó neked, te kint vagy... Én két helyen fizetek adót, évi tizenhatezer dollárt költök repülőjegyre, a Lufthansa már jó barátom..."

Bal karján hatalmas tetoválás: Dugonics Titusz, a jobbon egy 56-os emlékrajz látható. A hátán a magyar címer. Azt mondja, kint nagyon kell figyelni a magyarságra, ápolni kell. Volt magyar étterme is, kolbászt is csináltak és hasonlókat (miközben három vega alkalmazottja volt), tértek be hozzá vendégként néhány éve kint élő magyarok, akik akcentussal beszélve azt mondták, már el is felejtették a nyelvet, és olyan erdélyiek is, akiknek könnybe lábadt a szemük, ahogy újra megérezték az otthoni ízeket.


Szereti nagyon az állatokat. Szokott segíteni a veresegyházi medvemenhelynek is, volt már jótékonységi koncert is a javukra. És ami a legnagyobb projekt: van egy pelikánmentő vállalkozása. A Pelican Rescue Teammel kimennek a tengerre, és összeszedik a sérült pelikánokat. Az emberek sajnos azt hiszik, azért nincs elég hal, mert a pelikánok megeszik őket. Pedig az emberek halásznak le mindent, csak a legegyszerűbb a pelikánokra fogni. Sajnos sokan rajtuk állnak bosszút, rengeteg a törött csörű, sérült állat... "Nagyon jó érzés állatokat menteni, sokkal jobb, mint a színpadon állni."

A pelikánmentés úgy kezdődött, hogy testvérével együtt mindig is felháborította őket a nagy cégek természetkárosítása. Éjjel bemásztak egy telephelyre, tönkretenni pár bulldózert. Lebuktak. A bíróság közmunkára ítélte őket. Zoli egy vonatkozó katalógust forgatva szerzett tudomást a pelikánokról. Rábökött a képre: ezt akarom csinálni! Csinálhatta. A kötelező feladatból szenvedély lett. Mindez húsz évvel ezelőtt történt, a tesvére ezért lett állatorvos.

Dolgozik egy forgatókönyvön is. A téma a kelet-európai diktatúrák, az 50-estől a 80-as évekig. Meg akarja mutatni a Nyugatnak, sztárokkal, hogy milyen volt itt az élet. "El sem tudják képzelni ugyanis. És nem csak Nyugaton, már a mai Magyarországon sem tudják sokan, mi volt itt. Hogy hány embert öltek meg, lőttek le a határon. Aztán 89-ben leomlott a vasfüggöny. Hány ezer vagy tízezer ember halt meg addigra – a semmiért... Izrael nem felejt. Nekünk sem lenne szabad. Amikor gyerekként itt voltam, mint amerikai állampolgárt, minden héten meghallgattak a helyi rendőrök, és olyasmiket kérdezgettek, hogy a nagymamám miként gondolkodik a rendszerrről... Angolul válaszoltam nekik, hogy a francba gondolják, hogy beköpöm a saját nagyanyámat? Ahogy ma mindenki drogozik, akkor itt mindenki ivott. Aki iszik, az ugyebár nem csinál forradalmat... Ételt nem lehetett kapni, félnapokig volt sorbaállás, jegyre valamit talán adtak... de vodka, az mindig volt."

Van valami hátborzongató abban, hogy erről épp itt beszélgetünk, Bildeinben, az egykori vasfüggöny tövében, az osztrák oldalon.

Lassan éjfél. A hivatalos beszélgetésnek vége, kinyitunk még egy sört. Felettünk tiszta és csillagos az ég.

Rózsa Melinda
bildein ignite rock téglászoli zene

a place called home


Ignite. Kaliforniai hardcore banda, magyar énekessel. Járják a világot. Néha a Rise Againsttel dolgoznak együtt. Sok tekintetben ez már a csúcs.

Augusztust írunk. Fülledt nyáreste a picture on fesztiválon. A frontember, Téglás Zoltán a koncert után az Ignite turnébuszába invitálja az újságírókat. Pizzát tesz elénk, sört, energiaitalt, üdítőt, ha nem volna elég, kérünk-e még valamit. Merthogy ellátmány van bőven. Ez egy ilyen biznisz. A turnén megmaradt ételt, italt egy árvaháznak szokta adni.


Veresegyházán lakik. Arra, hogy milyen gyakran jön haza, úgy válaszol, valójában itthon lakik, bár mindkét zenekara (a másik a Pennywise) kint van, igyekszik olyan gyakran ténylegesen itthon tartózkodni, amennyire csak tud. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy évente három hónapot tölt Magyarországon... "Magyarországon sokkal többe kerül minden. Amennyit itt keresnek az emberek, abból a rezsit sem lehet kifizetni."

Magyarországon azt látja, hogy minden évben csak rosszabb lesz. "Én dollárral jövök, és nekem is drága!" Amerikában tehát könnyebb megélni. Téglás Zoltán szereti a régi kocsikat, több is van neki, ötvenes-hatvanas évekbeli darabokat gyűjt. (Eközben jegyzi meg egy kolléga, hogy ő is régi autót tart, csak más okból...) Los Angelesben a tengerhez közel vett házat.

Zoli Amerikában született 1969-ben, ott is nőtt fel. Kilenc éves korában jött először Magyarországra, két évig a nagymamájánál lakott. Akkor el is felejtett angolul. Amikor visszament, utálta Amerikát. Ma is Los Angelesben érzi magát idegennek.

Apja a II. világháború után ment ki, anyja a 60-as években. Ők az ő szüleiket eleinte még látogatóba se tudták kivinni, erre a los angelesi Szent István templom támogatásával nyílt lehetőségük. Szent István ezért is fontos Téglás számára. Konkrétan a hasára tetoválva viseli az első magyar király arcképét.

Kint a szülei elkezdték élni az american dreamet. Mindenki élhette, aki keményen dolgozott. Lehetett egyről a kettőre jutni, ha valaki egész nap dolgozott. Akkor.

"Amerikában megkaptuk a lehetőségeket, lehet élni. Bushnak nyolc év alatt sikerült tönkretennie az országot" (A kolléga felől enyhe somolygás.) "Azt hitték, mindenki jól él és gazdag, és ez mindig így marad – de ez nem igaz. Most derül csak ki, hogy mekkora szarban vagyunk, és még nagyobban leszünk, ha az emberek nem figyelnek oda. És mindeközben a nagy cégek most ugyanazt a károsítást, pusztítást végzik a természetben, mint a nácik és a kommunisták csináltak. És most ezek a cégek irányítják a hatalmat. Ez lesz a világ vége... Az új lemez erről fog szólni. Arról, hogy ha nem figyelünk oda, akkor az ország ugyanúgy elhanyagolódik, mint a virág, ha nem öntözöd. Így van Amerikában is, és így van Magyarországon is. Ráadásul, Magyarországon, ha magyar zászló van a pólódon, már nacionalista vagy. Azt sulykolják, hogy ne szeresd a hazádat, ne legyen fontos. Akkor azt tehetnek veled, amit akarnak. És tessék, én ezzel a gondolkodással Amerikában balliberálisnak számítok!"


Szóba kerül az A csitári hegyek feldolgozása (az Ignite angol nyelvű dalának címe: A Place Called Home). A koncerten a magyar rajongók lengették a címeres zászlót, azt meg mondani sem kell, hogy az "éljen a magyar szabadság, éljen a haza" sorokat mindenki vele énekelte.

"Az milyen politika, ahol nem szabad elénekelni egy fucking számot?" A régi időkre céloz ezzel, főleg a Romániában szerzett tapasztalataira. Amikor mentek a stúdióba, cserkészdalokat és hasonlókat énekelt. Akkor, hirtelenjében jött az ötlet, hogy ki lehetne próbálni ezt felvételen is. Az A csitári... szövegét kicserélte, mert az angol fordítás nagyon brutálisan hangzott. Elhagyja a kedvese, erre kitöri a kezét... ez durva volt oda, az amerikaiaknak. Helyette másról írt, a nagymamájáról, akit mindig iszonyatosan nehéz volt itthagyni, arról, hogy milyen nehéz elköszönni úgy a családtól, hogy tudod, hogy lehet, hogy nem látod őket többé.

Ez a témakör, a hazavágyódás, honvágy, családhoz és szülőföldhöz ragaszkodás továbbra is mélyen foglalkoztatja. Most írt egy dalt arról, amikor elmegy valaki messzi földre, külföldre dolgozni, akkor milyen érzés végre hazafelé tartani, átlépni a határt, ülni a vonaton, megérezni a szülőföld illatát, érezni a hazai ízeket, találkozni a magyar barátokkal. "A magyar barátaimmal mindig ott folytatom a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Még akkor is, ha közben két évig nem találkoztunk. Az amerikaiak sokkal felületesebbek."

Téglás Zoli sokszor érez bűntudatot amiatt, hogy elhagyja az országot a pénz és a karrier miatt. Azonban Magyarországról nem lehet elérni azt, amit neki már neki sikerült. "Szerte a világban azért vesznek egyet az Ignite-ra, mert kaliforniaiak vagyunk. Japánba hiába mennénk magyar zenekarként, ugyanezzel a produkióval, senkit nem érdekelne. Az a menő, ami amerikai."

Az Ignite-ban, akikkel együtt dolgozik, magyarok. Nem a zenekari tagok, hanem a többiek, a stáb. A buszsofőr viszont mindig német, kell a precizitás... Most két hónapig turnéznak, és hamarosan még többet fog. Kell a pénz, ha majd eggyel több éhes szájat kell etetni. Barátnője ugyanis babát vár.

"A gyerekem magyarul fog beszélni, még akkor is, ha az anyja amerikai. Mindig vágytam magyar barátnőre, de így alakult... Nekem nehezebb magyarnak lennem, nem könnyebb, pedig sokan azt mondják, jó neked, te kint vagy... Én két helyen fizetek adót, évi tizenhatezer dollárt költök repülőjegyre, a Lufthansa már jó barátom..."

Bal karján hatalmas tetoválás: Dugonics Titusz, a jobbon egy 56-os emlékrajz látható. A hátán a magyar címer. Azt mondja, kint nagyon kell figyelni a magyarságra, ápolni kell. Volt magyar étterme is, kolbászt is csináltak és hasonlókat (miközben három vega alkalmazottja volt), tértek be hozzá vendégként néhány éve kint élő magyarok, akik akcentussal beszélve azt mondták, már el is felejtették a nyelvet, és olyan erdélyiek is, akiknek könnybe lábadt a szemük, ahogy újra megérezték az otthoni ízeket.


Szereti nagyon az állatokat. Szokott segíteni a veresegyházi medvemenhelynek is, volt már jótékonységi koncert is a javukra. És ami a legnagyobb projekt: van egy pelikánmentő vállalkozása. A Pelican Rescue Teammel kimennek a tengerre, és összeszedik a sérült pelikánokat. Az emberek sajnos azt hiszik, azért nincs elég hal, mert a pelikánok megeszik őket. Pedig az emberek halásznak le mindent, csak a legegyszerűbb a pelikánokra fogni. Sajnos sokan rajtuk állnak bosszút, rengeteg a törött csörű, sérült állat... "Nagyon jó érzés állatokat menteni, sokkal jobb, mint a színpadon állni."

A pelikánmentés úgy kezdődött, hogy testvérével együtt mindig is felháborította őket a nagy cégek természetkárosítása. Éjjel bemásztak egy telephelyre, tönkretenni pár bulldózert. Lebuktak. A bíróság közmunkára ítélte őket. Zoli egy vonatkozó katalógust forgatva szerzett tudomást a pelikánokról. Rábökött a képre: ezt akarom csinálni! Csinálhatta. A kötelező feladatból szenvedély lett. Mindez húsz évvel ezelőtt történt, a tesvére ezért lett állatorvos.

Dolgozik egy forgatókönyvön is. A téma a kelet-európai diktatúrák, az 50-estől a 80-as évekig. Meg akarja mutatni a Nyugatnak, sztárokkal, hogy milyen volt itt az élet. "El sem tudják képzelni ugyanis. És nem csak Nyugaton, már a mai Magyarországon sem tudják sokan, mi volt itt. Hogy hány embert öltek meg, lőttek le a határon. Aztán 89-ben leomlott a vasfüggöny. Hány ezer vagy tízezer ember halt meg addigra – a semmiért... Izrael nem felejt. Nekünk sem lenne szabad. Amikor gyerekként itt voltam, mint amerikai állampolgárt, minden héten meghallgattak a helyi rendőrök, és olyasmiket kérdezgettek, hogy a nagymamám miként gondolkodik a rendszerrről... Angolul válaszoltam nekik, hogy a francba gondolják, hogy beköpöm a saját nagyanyámat? Ahogy ma mindenki drogozik, akkor itt mindenki ivott. Aki iszik, az ugyebár nem csinál forradalmat... Ételt nem lehetett kapni, félnapokig volt sorbaállás, jegyre valamit talán adtak... de vodka, az mindig volt."

Van valami hátborzongató abban, hogy erről épp itt beszélgetünk, Bildeinben, az egykori vasfüggöny tövében, az osztrák oldalon.

Lassan éjfél. A hivatalos beszélgetésnek vége, kinyitunk még egy sört. Felettünk tiszta és csillagos az ég.

Rózsa Melinda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)