könyvajánló: kisalföldi művészeti lexikon

Hosszú évtizedek munkája van Salamon Nándor könyvében, amit Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban mutattak be október végén. A lexikonban helyet kaptak nem csak a hagyományos értelemben vett képzőművészek, de például harangöntők, kártyakészítők is. 

Salamon először Győr-Sopron-Moson megyére kiterjedő adatbázisban gondolkodott, de menet közben kiderült, a művészek mindig is jöttek-mentek, egy lexikonban sem lehet őket ilyen szűk határok közé szorítani. Így lett kisalföldi a gyűjtemény, beleértve a Felvidék egy részét (Csallóköz) és Burgenlandot is. 

Időben egyszerűbb volt meghúzni a határt, a 16. századtól kezdve szerepelnek az alkotók, mivel akkortól kezdték a művészeket nevükön nevezni. 

Szerepelnek a kötetben olyan nyalánkságok is, mint a győri felszabadulási tárlatok története – ez olyan téma, ami más könyvben nem található meg, csak a korabeli sajtóban. Jutott tér a sajtónak is: szócikk lett például Bertalan Lajos, aki az 1960-70-es években tudósított kiállításokról a Vas Népében. 

A Kisalföldi művészeti lexikon 500 példányban jelent meg „Európa legnagyobb falusi könyvkiadója”, a vasszilvágyi székhelyű Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában. 

Egyszemélyes lexikon (vagyis Salamon Nándor egyedül állította össze) lévén persze felfedezhető benne a szerző személyes ízlése is. Ő maga azt mondta a könyvbemutatón: „tudatosan törekedtem arra, hogy magyarul írjam, és hogy olvasható legyen…” 

PS. Benne van a Steko is! 

Johann Wenzel utazóládája

Ezzel a ládával utazott az Újvilágba 1890-ben Johann Wenzel, aki a későbbi chicagói burgenlandi kolónia megalapítója lett.

Johann Wenzel 1859-ben született a Vas vármegyei Grodnóban (Grodnau). Három évig szolgált katonaként Laibachban (Ljubljana), a tüzérségnél. Az 1880-as években szülőfaluja polgármestere volt, valamint fuvarosként dolgozott. 

Egy nap Johann Wager borkereskedő borostyánkői (bernsteini) házában látott egy újságot, a Wiener Weltblatt egy példányát, benne egy tudósítással a határtalan amerikai lehetőségekről, és a Norddeutscher Lloyd (egy német hajózási társaság) hirdetésével. Nem ment ki a fejéből, és végül a hazájában érezhető kilátástalanság és reménytelenség, a lehetőségek hiánya arra késztették, hogy maga is útra keljen Amerikába. 

1890 tavaszán – Wenzel 31 éves volt akkor – elbúcsúzott feleségétől és gyerekeitől. Brémából New Yorkba hajózott, onnan vasúton folytatta útját Chicagóig, ahol egy ideig egy szappangyárban dolgozott. Felesége egy évvel később kiment utána, gyerekeik, Karolina, Josef és Johann Grodnóban maradtak. 1895-ben tértek haza, már a negyedik gyerekkel, a két hónapos Theresiával együtt. 

Wenzel hazatérése után sem akart elszakadni Amerikától, a Norddeutscher Lloyd helyi ügynökeként kezdett el dolgozni. A szervezés Borostyánkőn, a Mager vendéglőben zajlott. (Az épület falán 1980-ban helyeztek el egy emléktáblát.) 1900-ban az ő közvetítésével jutott el Chicagóba a burgenlandi kivándorlók első csoportja, 45 környékbeli fiatalember. Wenzel nem csak a kiutazást szervezte, de elszállásolta őket, és munkát is kerített számukra. Ez az első transzport alkotta a chicagói burgenlandi kolónia magját. 

Több amerikai út után Wenzel 1906-ban tért vissza szülőföldjére, és az első világháborúig közvetítő ügynökként tevékenykedett. 1917-ben, 58 éves korában halt meg - ledobta a ló. 

Johann Wenzel kofferjét ma a németújvári (güssingi) Kivándorlók Múzeuma (Auswanderermuseum) őrzi.

picasso, dalí, miró és a többiek

Világklasszisok falun! Tegnap sikerült szinte az utolsó pillanatban elkapnunk egy kiállítást, méghozzá egy igen jó anyagot, sőt, még nektek is összejöhet, hiszen vasárnap még nyitva tart. A németszentgróti (gerersdorfi) skanzenben van - ami pedig Németújvár (Güssing) mellett található, Burgenlandban, Szombathelytől 40, Körmendtől 25 kilométerre -, egy rendezvényteremben. A bárpult mellett, a zongora fölött, még a kemence tetejére is kerültek szobrok... 

És nem kisebb nevekről van szó, mint Fernando Botero, George Braque, Marc Chagall, Sandro Chia, Giorgio de Chirico, Jean Cocteau, Salvador Dalí, Leonor Fini, René Magritte, André Masson, Joan Miró, Pablo Picasso, Georges Rouault, Mautrice Utrillo...

Dalítól Picassóig, 2012. október 28-ig, Ausztria, Freilichtmuseum Gerersdorf

A japán-kínai szigetvita (térkép)

A Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü (Diaoyu) néven ismert szigetcsoport japán ellenőrzés alatt áll, de Kína is magának követeli. A kelet-kínai-tengeri szigetek lakatlanok, a földterület összesen hét négyzetkilométernyi sincs. A környező vizeken az elmúlt hetekben váltak mindennapossá a kínai őrjáratok, ami ellen Tokió hevesen tiltakozik. 

Spinalonga, az egykori leprasziget

A lakatlan görög sziget, Spinalonga (Σπιναλόγκα) a népszerű kelet-krétai üdülőhely, Elounda mellett található. A 0,85 négyzetkilométer területű sziget pár száz méterre van a parttól. Bár 1954-ben visszakapta antik nevét, így hivatalos elnevezése Kalydon (Καλυδών, a google maps-en is ezen a néven keressük), közhasználatban maradt a velencei időkből származó Spinalonga név. 

A 0,85 km2 területű sziget pár száz méterre van a parttól. Stratégiai fontosságát az öböl és a közeli partszakaszok védelme érdekében már az ókorban felismerték, és erődítményt emeltek itt. Ezek romjain építettek a velencei hódítók egy védvárat a késő 16. században. Az erődöt 1715. október 4-én foglalta el a török. A pozsareváci béke (1718) után Spinalonga végleg oszmán kontroll alá került. A törökök a mintegy 600 keresztény lakost kitelepítették, helyükbe muszlimok költöztek.

1881-ben Spinalongának 1112 muzulmán lakosa volt, akik 1903-ban Kréta függetlenné válása és a lepratelep létesítése következtében távozni kényszerültek. 

Spinalonga egészen 1957-ig volt lepratelep, Európa egyik utolsó leprás kolóniájának lakhelye. Utolsónak egy pap hagyta el a szigetet 1962-ben, aki a görög ortodox hagyománynak megfelelően megemlékezett az eltemetett személyekről a 40. napon, majd hat hónap, egy év, három év és öt év elteltével. 

Krétán 2007-ben jártuk, akkor turistaszemmel írtam róla: "Helyi iroda szervezésében jutottunk el Spinalonga szigetére is, ahol van egy bevehetetlen erőd, és más semmi - meg romos lakóházak. Ötven éve nem lakik ott senki, előtte lepratelep volt, a 20. század első felében, remélem, már nem fertőz, utálnám, ha leesne az orrom. Nekem tíz perc alatt minden bajom van ettől a szigettől, baromi jól nézett ki messziről, közelről csak frusztrál, pláne bizarrnak tartom, ahogy a látogatók a leprások betonsírjai felett fényképezkednek."

Bizarr, biza. Fenntartom. Amúgy persze, érdekelnek az ilyen helyek, aki olvassa ezt a blogot, már rájöhetett, de tengerparti nyaraláson még én sem biztos, hogy erre vágyom. Jó, hogy látogatható, de nem olyan jó, hogy naponta százával hordják oda a turistákat (akiknek a 95 százaléka 2 hét múlva a sziget nevére sem fog emlékezni). 

Archív kép: leprosyhistory.org

Utazás Vonídián át (fikció)

Anni és Manu régóta utazgattak együtt. Bejárták már a fél világot, buszon, vonaton, hajón, stoppal, gyalog...

Legutóbb a vonídiai határon a szokottnál alaposabb ellenőrzésen estek át. A határőrök mindkettejük hátizsákját kipakoltatták, szétszedették velük a fényképezőgépet, a videokamerát. Aztán 200 dollár leperkálása után mosolyogva engedték útjára a párost.

A vonaton alig volt utas, Anni és Manu végre saját kupéban foglalhatott helyet. Táskából vacsoráztak (még a szomszédos Grolbinában vettek előrecsomagolt szendvicseket), majd, a hosszú út során már kissé kifogyva a szavakból, csak bámultak kifelé azt ablakon.

Este 7 is elmúlt már, és míg Grolbinában ilyenkorra rég besötétedett az év ezen szakában, Vonídia szinte fényárban úszott. Pedig nem valami csillogó metropoliszon haladtak keresztül, épp ellenkezőleg: a táj szinte világvégi módon kihaltnak mutatta magát. Leszámítva a ragyogást. Sőt, minél beljebb haladtak a Nagy-Voníd-hegységbe, a fény annál jobban erősödött. Embernek, állatnak nyoma sem volt.

aj vej-vej meghosszabbítva nov. 25-ig

Mióta megnyílt az Ernst Múzeumban az Aj Vej-vej: New York 1983-1993 című kiállítás, a világhírű kínai ellenzéki művész többször is hallatott magáról.

A világsajtót nemrég járta be a hír, hogy a pekingi hatóságok visszavonják Aj Vej-vej cégének működési engedélyét. Aj Vej-vej Mo Jen (Mo Yan) 2012-es irodalmi Nobel-díja kapcsán pedig úgy fogalmazott: „sajnálatosnak” és „alig elviselhetőnek" tartja, hogy egy olyan író kapta a Nobel-díjat, aki távol marad a kínai politikai harcoktól. 

Budapesten, az Ernst 100 Utcafesztiválon premier előtt vetítették a Never Sorry című dokumentumfilmet, melynek hivatalos bemutatója tegnap volt a frissen megnyílt Átrium Film-Színházban, s ezt több vetítés is követi majd különböző helyszíneken. 

A művészt övező érdeklődésre és a kiállítás sikerére való tekintettel Aj Vej-vej első magyarországi tárlatának nyitva tartását november 25-ig meghosszabbítják. A kiállítás október 23-án is látogatható. (A Műcsarnok ezen a napon zárva tart.)

Afrikaiak Máltában - Ahonnan nincs tovább

(MTI-Press) Az őszi alkony nem sokban különbözött a többitől az elhagyott máltai repülőtér mellett élő, konténerekben elszállásolt afrikai bevándorlók számára. A hőség nem enyhült, ezért sokan kihúzták matracaikat a szabadba, hogy ott ágyazzanak meg éjszakára. Vannak közöttük, akik már évek óta ebben a szigetország kormánya által fenntartott "nyitott központban" élnek, mások csak nemrég érkeztek.    "Úgy rossz az egész, ahogy van" - mondta egy szomáliai férfi, aki Z. Mohamed néven mutatkozott be. A szomáliai háború elől menekült el, Líbiában börtönbe zárták, végül a nyomasztó máltai szálláskomplexumban találta magát, ahol meg kell osztoznia társaival a fürdőszobákon is. "Minden héten jelentkezem állásért a munkaközvetítőnél, de nincs hely. Sohasem hívnak sehová" - fedte fel a férfi a The New York Times című lapnak. Azt kérdik, hogy mi lesz velük     Az Európai Unió egy kaptafára szabott bevándorlási politikájának következményei talán sehol nem látszanak jobban, mint Máltában. A Líbia és Itália között található kis szigetország fogadta be egy főre számítva a legtöbb bevándorlót az unióban. Sokan csapdába kerültek itt, képtelenek munkát vagy lakhelyet találni maguknak, de elhagyni sem tudják a szigetet.

A körmendi zsidó temető

Körmend határában, a 8-as és a 86-os utak körfogalmas kereszteződése tőszomszédságában áll az izraelita temető. (Bemenni a katolikus temetőn keresztül tudunk.) Ez az 1851-ben megnyitott, 0,7 hektáros területű temető az "új" zsidó temető Körmenden, a régit felszámolták, a maradványokat közös sírba helyezték át, illetve néhány sírkövet is áttelepítettek.

A körmendi zsidóság történetéről a magyarországi zsidó temetőkkel foglalkozó chevra.mapline.hu oldalon olvashatunk.

Kapcsolódó bejegyzés: A rohonci zsidó temető

Árpád-kori templomot és temetőt tárnak fel Tázláron

Emberi csontvázat fémkeresővel vizsgál egy technikus egy Árpád-kori templom és temető feltárásán 2012. október 15-én Tázláron, ahol az erődített templom körül mintegy 180 sírt fedeztek fel. A régészek a feltárt leletanyag és a pusztulás nyomai alapján azt feltételezik, hogy az itt élő lakosságot a tatárjárás pusztíthatta el. Számításuk szerint, a külső temetőárok által övezett sírmezőben legalább 1000 sír helyezkedhet el.

(MTI, fotó: Ujvári Sándor)

jön a gőzhajó

november 17., bemrockpart - részletek a plakáton, nagyításért katt rá

Vajdasági életkép(telenség)ek

Nincs köze ahhoz, hogy közeleg október 23., de megint találtam valamit az archívumomban. A Vajdaságban 1999 nyarán jártam – Milosevics bukására még két évet kellett várni.  

A RÖSZKEI HATÁRÁTKELŐNÉL 

- bár nagyobb macerára számítottam – nem volt különösebb probléma. Egyedül a bérautó tényével nem tudtak igazán mihez kezdeni, ám a megfelelő papiruszok átnyújtása után ismét utamra engedtek. Tiszta szerencse, hogy még Szegeden beszereztem egy össz-exjugó térképet, egyébként már a harmadik (képzeletbeli) kilométerkőnél tutira eltévedtem volna. Úgy tűnik, déli szomszédainknál nem nagyon szokás eligazító táblákat elhelyezni az utak mentén. Sem. A településeken sincs ez sokkal másként: hirtelen balkanyar előtt 20 méterrel a bokorba azért oda van biggyesztve egy-egy sárgálló tabella. Amilyen kevés viszont az irányjelzés, annál több a rendőr. Akaratlanul is eszembe jut 

A VICC A NYUSZIKÁRÓL, 

amikor új kocsit vesz. Nyuszika dönget az úton százötvennel, látja, hogy pár sárga alak csápol neki. Megáll, kiszól:

- Sziasztok, ki vagytok?

- Mi vagyunk a sárga mocskok, nyuszika, elviszel egy körre?

- Persze, gyertek csak.

Másnap nyuszika megint csak nyomatja a padlógázt a sztrádán, amikor is kis piros emberkék integetnek neki. Fék, lásd mint fentebb.

- Sziasztok, kik vagytok?

– Mi vagyunk a piros mocskok, nyuszika, elviszel egy körre?

- Persze, gyertek csak.

A harmadik napon nyuszika ismét szabdos az országúton jó 150-es tempóban, mikor néhány kékbe öltözött figurára lesz figyelmes egy fa alatt. Megáll, és így szól hozzájuk:

- Á, tudom, ti vagytok a kék mocskok!

- Kék mocskok?! Jogosítványt, forgalmit…!

Persze, a jugó rendőrökre mindez nem nagyon érvényes... 

A LEHETŐ LEGRITKÁBB ESETBEN 

kíváncsiak a jogosítványra és egyéb polgári fecnikre. Egy húszmárkás a zsebbe, és már el is felejtettük egymást. Hogy korrupció? Máshogy megy ez itt, mint kicsivel nyugatabbra. Ott a legtöbb esetben az ilyen – ma már – elképzelhetetlen. De amíg a szerb állami fizetések átlagosan 70-80 márka körül mozognak (és ez, ha átszámítjuk, kb. 10000 forintnak felel meg, ami nevetségesen elmarad még a magyar minimálbértől is), fizikális képtelenség lenne akár csak megpróbálkozni is az ilyen "maszek jövedelmek" ellenőrzésével, pláne megszüntetésével. És ez a 70-80 márka környéki összeg (természetesen a rohamosan romló dínárban kézhez kapva) még a jobbik eset! Egyes környékeken az állami alkalmazottak már február(!) óta nem kaptak fizetést! Csoda-e, ha sok ember Magyarországra vagy Horvátországba jár át, hogy feketén munkát vállaljon?

EGY TÜNTETÉS KEZDETEI,

Zrenjaninban. A régi magyar térképeken még Nagybecskerek néven futó város főutcáján üvölt a zene. A Hair. Kissé csodálkozva tekintgetek körül, aztán fény derül az igazságra. A Demokrata Párt 1. emeleti irodájának ablakában áll a hangfal. A tévé is mondta, a szomszéd néni is, hát tudtam róla: ezen a napon kezdődnek a DP tüntetései, Szerbia-szerte. Nem tudom legyőzni kíváncsiságomat, bemegyek. Szerencsém van, annak ellenére, hogy magyarul itt éppen senki sem beszél, ám a DP területi szervezetének elnöke jól tud angolul. 

Vojislav Dosen jóvágású, harmincas, "EU-kompatibilis" férfi. Elmondja: 1996 óta ez a legnagyobb tüntetés az országban. A legfontosabb cél, hogy megdöntsék Milosevics hatalmát, vagy ahogy Dosen fogalmaz: "to kick out". A tüntetésekben Jugoszlávia valamennyi nagyobb települése részt vesz, és ami fontos: ugyan a központi szerep a DP-é, a többi demokrata pártszervezet is részt vesz benne. A központ természetesen a fővárosban, Belgrádban van, itt esténként akár több tízezer emberre is számítanak. Meddig tart mindez? A demokraták szerint addig, amíg nem sikerül Milosevicset félreállítani. 

A magyar-osztrák-szlovén hármashatár

A felsőszölnöki hármashatár (németül Dreiländereck Österreich-Ungarn-Slowenien, szlovénül Tromeja na Gornjem Seniku) Magyarország, Ausztria és Szlovénia találkozásánál található. A legközelebbi három település a magyarországi Felsőszölnök, a szlovéniai Magasfok (Martinje) és az ausztriai Rábaszentmárton (Sankt Martin an der Raab).

A felsőszölnöki hármashatárkőt a trianoni döntés után, 1922-ben állították fel, közvetlenül a három szomszédos ország találkozásánál. 

A két világháború között a felsőszölnöki, alsószölnöki, szakonyfalui, apátistvánfalvi és rábatótfalui iskolások minden év május utolsó vasárnapján a hármashatárkőnél ünnepelték az első világháborúban elesett hősök emlékét. Itt előbb elénekelték a magyar himnuszt, majd egy tanító a világháborúról és a trianoni békediktátumról beszélt. A gyerekek ígéretet tettek az emlékmű egész évben tartó gondozására, majd hazafias versek és énekek előadása után uzsonnával zárult a nap.

A második világháború után a terület megközelíthetetlen lett, a vasfüggöny nyugati széleként a határt fegyveresen őrizték, a Magyarországról illegálisan távozni kívánó embereket elfogták, utánuk lőttek. Az emlékhelyet először 1989. május 27-én nyitották meg (tulajdonképpen megelőzve az 1989. augusztus 19-i Páneurópai pikniket, ez volt az első határnyitás a vasfüggönyön keresztül), azóta ismét helyi nevezetesség, a turisták kedvelt célpontja. A kőnél minden évben három-nemzeti találkozót tartanak. 2004. május 1-jén a három határfalu szintén itt tartotta meg ünnepségét, üdvözölve az Európai Unió bővítését.

A hármashatárkő egy csonka gúla alakú oszlop, 215 centiméter magas, alul 173 centiméter széles. A gúla három oldalán a három határ-ország címere, és a trianoni szerződések ratifikálásának dátuma látható.

A hármashatárt a magyarországi Felsőszölnök felől csak gyalogosan, hegyet mászva lehet megközelíteni. A faluból a Hampó-völgyben végigautózva lehet eljutni a hegy lábáig, parkolási lehetőség azonban szinte nincs, hiszen a terület az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozik, így a műút melletti rétekre, legelőkre való parkolást is büntetik. A hegyen felvezető utat az esőzés kimosta, így semmilyen gépjárművel, kerékpárral nem járható.

Ausztria felől murvával felszórt út vezet fel a hegyre, itt azonban a felső részre tilos gépkocsival behajtani, a hegy közepénél parkoló található. Szlovénia felől is autóval járható út vezet fel a hegyre.

(szöveg: wikipedia)

kincses a tranzitban

Kincses Gyula fotókiállításának midnisszázsa: 2012. október 18. (csütörtök), 19:00, Tranzit

facebook-esemény itt

gombolkozom, tehát vagyok

Új ipartörténeti emlékhely, egy gombmúzeum nyílt meg szeptember végén Budapesten, a zuglói Szatmár utcában. A házi (gyári) magánmúzeum a Massányi Gombdinasztia nyolcvan éve működő gombgyárának pincéjében kapott helyet. 

A felvidéki fiatalember, Massányi József a múlt század harmincas éveinek elején jó érzékkel vette észre a gombüzletben rejlő lehetőséget. Az általa alapított cég átvészelte a háborút, államosítást és talpon maradt. József fia, Massányi Tamás harminc évig állt az üzlet élén, 2006-tól pedig az unoka, Kinga (képünkön) folytatja a tradíciót. 

A cég fő tevékenysége a behúzott gomb gyártása, amely a cégalapító által tervezett gépeken készül. A gombokhoz, szerszámot és prést is készítenek. A különböző (kárpitos és ruhaipari) gombok gyártása mellett foglalkozunk ringlik, forgalmazásával, ezekhez is helyben gyártják a szerszámot.

20 tonnán túli határélmény Bildeinben

Bár a beledi (bildeini) Határélmény-park – egy öt kilométer hosszú tanösvény – már egy évvel ezelőtt megnyílt a látogatók előtt, a projekt igazán csak most fejeződött be. Egy együttműködés keretén belül az osztrák Bundesheer szállította a faluba a II. világháborús szovjet T-34-es harckocsi („тридцатьчетвёрка”) roncsát. A történelmi emléket a Bécsi Hadtörténeti Múzeum bocsátotta Bildein rendelkezésére. 

A Határélmény-park egyik állomása a II. világháború alatt a burgenlandi-magyar határon (a Dél-Keleti Fal / Südostwall itteni szakasza mentén) történt eseményeket mutatja be. Rengeteg áldozatot követelt, hogy kiépítsenek egy katonai szempontból végeredményben hatástalan védelmi létesítményt. 

A T-34-est mint kilőtt tankot állították ki, és az ilyen harcállások működési módját illusztrálja; egyszersmind a háború borzalmainak jelképe is.

Fotók: Andreas Lehner 

Kapcsolódó bejegyzések: 
A bildeini Határélmény-park
Nemesmedves, az egykori propagandafalu (itt a falu közepén áll egy T-34-es)

Elválaszthatatlanok (frissítve)

Mostanában kezdett el terjedni facebookon, tumblr-en, etc. ez a kép. 

Egy protestáns-katolikus házaspár síremléke, amely 1888-ban készült, és egy (két) szeparált temetőben áll. 

Egyelőre nem tudom, hol található - ha valaki ismeri legalább az eredeti forrást, kérem, küldje át!

Köszönöm! 

rozsamelinda_kukac_gmail_pont_com

FRISSÍTÉS:

A helyszín a Het Oude Kerkhof, a hollandiai Roermondban. A protestáns oldalon nyugszik a férj, J. V. C. van Gorsum, a holland lovasság ezredese. Felesége, Lady J. C. P. H. van Aefferden a katolikus oldalon van eltemetve. 1842-ben házasodtak össze, amikor a nő 22, a férfi 33 éves volt. Az, hogy az ezredes protestáns volt, és még csak nem is volt nemesi származású, kisebbfajta botrányt kavart Roermondban. Ez őket nem nagyon zavarta, 38 évig, a férj haláláig éltek együtt. A feleség nyolc évvel élte túl, 1888-ban hunyt el. Nem a családi sírboltba, de a katolikus részre temették - úgy, hogy a lehető legközelebb legyen párjához.

Marcinak köszönet a linkért (angol nyelvű leírás, képek)!