Andreas Lehner osztrák képzőművész és projektmenedzser tíz éve él Szombathelyen. Egy szerelem hozta ide…
Munkája miatt ma is naponta ingázik. Az elmúlt két évtized során számos fejlesztési és kulturális projekt gazdája volt, kiállításokat szervez, és elképzelései nyomán született meg a Határélmény-park a közeli Beleden (Bildeinben). Szeptember óta a Südburgenland Plus nevű szervezetnél dolgozik, regionális menedzserként a strukturális fejlesztési projektekért felelős – mindezt rengeteg magyar kapcsolattal, közös feladatokkal.
Kiállításfronton a városszalónaki (stadtschlainingi) vár programja, a virágvasárnap nyitó Baumkircher – a Lovag aktuális most. Az Andreas Lehner rendezte tárlatnak szintén van magyar vonatkozása: a lovag pályafutását a III. Frigyes császár és a magyar Mátyás király közti politikai konfliktus erőterében mutatja be.
A magyar társadalmi és politikai helyzetet már régebb óta figyeli, minthogy ide költözött. Különösen foglalkoztatja a cigányság helyzete. Ez még 1995-re nyúlik vissza: abban az évben február 4-éről 5-re virradó éjszaka bombát robbantottak Felsőőr (Oberwart) romatelepén. A gyilkosságnak négy roma áldozata volt.
Mindez két héttel Andreas Lehner fia születése után történt, s ő nem akarta, hogy a gyereke olyan társadalomban nőjön fel, ahol származása miatt megölhetnek valakit. Vagy egyáltalán, olyanban, ahol diszkrimináció létezik. Ma több, a cigányság problémáival foglalkozó civil szervezet munkáját segíti.
Az osztrák helyzet erősen eltér a magyartól, már csak a roma lakosság száma miatt is. Ausztriában ötvenezer roma él (főleg Bécsben), míg Magyarországon hat-hétszázezer. De a legerősebb különbség: az Ausztriában élő cigányság 98 százaléka integrálódott. Életmódjukat tekintve a városokban nem érezhető jelentős különbség a többségi társadalomhoz képest, bár iskolázottságban és jövedelmi szintben átlagban alatta maradnak az osztrákoknak. De jellemző, hogy van állandó munkájuk, stabil jövedelmük. Eközben a gettósodás sem jellemző, szemben Magyarországgal.
És ami a legfontosabb, emeli ki Andreas Lehner, hogy a Magyarországon sokat emlegetett „cigánybűnözés” Ausztriában nem létezik. Az ötvenezer egy városnyi embert jelent. Ha a bűnözés genetikai eredetű volna, Ausztriában is jelen kéne lennie a „cigánybűnözésnek”. De nincs. Ezzel Andreas Lehner gyakorlatilag két mondatban bebizonyítja, micsoda ostobaság ez magyar közbeszédben is rendszeresen felbukkanó fogalom.
A bűnözés okai a szociális viszonyokra vezethetők vissza.
Magyarország egyet tehet: képzéssel, oktatással, az egészségügyi helyzet javításával kell kiegyenlíteni a romák helyzetét. De erre senki sem veszi a fáradságot, sokkal egyszerűbb mindig bűnbanknak kikiáltani a romákat. Ez nem csak a Fidesz vagy a Jobbik hibája, hanem valamennyi politikai párté…
Andreas Lehner pozitív változásokat is lát: már van egy mérhető réteg a cigányok között, akik képzett, diplomás emberek, és akik dolgozhatnak – akár – magáért a cigányságért is. Van néhány jól működő szervezet is, amelyek ugyan kevés forrással rendelkeznek, de jó bázist képeznek a pozitív változáshoz.
Mit tehetünk? A média hangsúlyozhatná jobban a pozitív példákat, veti fel Andreas Lehner. A civil szervezetek, amelyeknek ő dolgozik, korlátozott anyagi lehetőségeik dacára is véghezvihetnek olyan projekteket, amelyeknek hosszan tartó hatásuk van. A lényeg a rendelkezésre álló eszközök lehető legjobb felhasználása. Ha munkát adunk ezer embernek, az tartósabb pozitív hatással bír, mintha tízezreket szórakoztatnánk.
Ha több százezren nem dolgoznak, az óriási, dupla veszteség országnak. Egyrészt segélyezni kell, másrészt kiesés van az adóbevételekben. Ha viszont munkába állnak, nem csak ők járnak jobban, de az egész társadalom: nem kell segély, fizetnek adót. Dupla nyereség. Ha sikeresen beilleszkednek, azaz fenn tudják magukat tartani, akkor szerepmodellt jelentenek a többi roma számára is. Szemben azzal, ami most a követendő minta: popsztárok, a gazdag cigányok, akik mindegy, miből váltak gazdaggá...
Ez is mutatja, ez egy komplex probléma, amit csak sok apró lépésen keresztül lehet megoldani. Nem csak a magyarok előítéletein kell változtatni, de a cigányok gondolkodásmódján is, magyarázza Andreas Lehner. A rendszerváltás óta már a cigányság harmadik generációja nő fel úgy, hogy nem azt látja otthon, hogy a szülei reggel elmennek dolgozni. Eközben olyan körülmények közt élnek, amelyek között mi három hétig sem maradnánk életben.
A politikai életben nincsenek valódi változások, hiányoznak strukturális reformok. Mindig csak intézkedések vannak, hogy elkerüljük a legrosszabbat. És mindig megtaláljuk, miért nem működik valami. Például a cigányok miatt. Vagy a zsidók miatt. Vagy Trianon miatt. Olyan ez, mondja Andreas Lehner, mint amikor valaki nem tud felnőni, és hibáiért mindig másra hárítja a felelősséget.
Andreas Lehner nem érti, mi az oka most annak, hogy nincsenek gyökeres változások. Hiszen a Fidesz a kényelmes többségével megtehetné. Mégsem teszik. Mintha inkább újra gulyáskommunizmus volna... Félreértés ne essék, fűzi hozzá Andreas Lehner, nem gondolja azt, hogy Magyarországon diktatúra volna. De most is csak az a fontos, hogy az embereknek legyen mit enniük, meg nézhessék a tévét. A többi nem számít. A kormányzat arra sem törekszik, hogy érdemben bevonja az embereket a politikai döntések meghozatalába. Ez nyugaton nem így működik. Ha az állampolgárok nincsenek megszólítva, nincsenek valójában bevonva a döntésekbe, ha a véleményük nem számít, hogy is várhatná el tőlük a hatalom, hogy áldozatokat hozzanak?
Egy másik magyar problémával, a migráció kérdésével Andreas Lehner a tavaly őszi Exit Exile keretében is foglalkozott. A beledi (bildeini) rendezvényen magyar és osztrák alkotók közösen keresték a válaszokat, a művészet eszközeivel.
Ha az elvándorlás nem szűnik meg, tíz év múlva ki marad Magyarországon? A migráció ebben a régióban különösen feltűnő. Osztrák szemmel is: ma Ausztriában az ipari szakmunka és a vendéglátás gyakorlatilag magyarok felségterülete. És elmennek a mérnökök, az orvosok... és akkor a hosszabb távú hatásokról még nem beszéltünk: a Semmelweis Egyetemen világszínvonalú orvosképzés folyik. Ma még. És ha elmennek az oktatók is?
És hogy ő miért marad itt a családjával? „Annyi barátom, ismerősöm van Magyarországon, akik szenvednek ettől a rendszertől. És elképzelhetetlenül sok jó ember van itt. Sokkal több, mint Ausztriában.”
Rózsa Melinda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése